Minden generációnak meg van a maga kihívása, a maga feladata. A mi generációnk feladatát jóformán mindenki tudja, és senki sem nevezi nevén: véghez vinni a rendszerváltást!

Ahogy Magyarországot cserben hagyták és elárulták a demokrácia nevében 1918-ban, úgy tették azt 1989-ben is. Ahogy a század első részében is, itt is elhitették az emberekkel, hogy nincs mit tenni. Törődjenek bele, és tanuljanak meg élni a kialakult helyzettel. Ám ebbe sem akkor, sem most nem nyugodott bele sok állampolgár, és megtettek mindent a revízióért.

A mi generációnk trianonja az úgy nevezett rendszerváltás. Nyílt titok, hogy a kommunisták a gazdasági hatalmat legalább 1987 óta mentették át a köz számára váratlanul kibontakozó privát viszonyokba. Nem volt kockázat: a szabad, piaci körülmények között sokesélyes pályázatokkal, tenderekkel nem kellett bajlódniuk, azt kaptak meg fillérekért, amire csak szemet vetettek. Biztosra mentek így, bár a rendszerváltást követően is alig-alig volt olyan, főleg külföldről hazatelepülő magyarok, akinek lett volna versenyképes mennyiségű tőkéje. A gazdasági hatalom pedig mindig együtt jár a közvetlen, illetve a közvetett politikai hatalom birtoklásával, ez köztudott, és nem is hiszem, hogy bárki megkérdőjelezné.

Így tehát egy gyilkos, bűnös hatalom átmentette magát, és új határokat szabott, immár láthatatlanul, a gazdasági tejhatalom által. Ők döntötték el, hogy mi lesz az, amit külföldiek kezébe adnak, és ők határoztak a törvényekről is, hogy mit engedjenek, és mit nem. Az egész előadás egyetlen rizikós pontja a nyílt, gyakorlati váltás pillanata volt. Ezt az ellenzékinek aposztrofált, és "reformkommunistákkal" teletűzdelt bohózatok során küszöbölték ki: megállapodtak jó előre, hogy nem lesz le- és elszámolás. Tudták, hogy az utánuk közvetlenül hatalomra kerülők szinte kivétel nélkül tudósok és idealisták, akik ha a "szabadság" szó bármely vetületét meglátták, rögtön elérzékenyültek, és XX. századi humanizmusukkal, nagyvonalúan bocsájtottak meg egy nemzet nevében... ...holott az a nemzet meg se bízta őket.

Így láthatjuk, hogy a rendszerváltás illegitim. Az első szabad választásokkal sem lehet ezt elkendőzni, ott már egy alapjaiban meglévő rendszeren belül lehetett dönteni adott lehetőségek között. Az ilyenkor elengedhetetlen alkotmányozó nemzetgyűlés, vagy bármiféle, minél közvetlenebb népi szerepvállalás eleve ki volt zárva. A nép pedig, akit hatalmas meglepetésként ért a váltás, és még mindig nem mertek sokan hinni benne, hogy igazán így lesz, nem is gondolkozott azon, hogy ez így talán nem is lesz rendben. 1956 után vasszigorral, majd 1967 után lágyan, mosolyogva csepegtették az ereinkbe a félelmet, és hogy tanuljuk meg elfogadni azt, ami van, maradjunk csendben. Amikor később, néha elfelejtették ezt sokan, emlékeztették rá (2006. szeptember-október).

Magyarország területi megcsonkítása után jött az erkölcsi a kommunizmusban, majd jött a kéretlen "kiegyezés", a megbocsájtás nélküli összeborulás: a gazdasági trianon.

De ezt most nem kell hagynunk! 20 év telt el azóta, hogy ezt megtették, és 20 év egy ország történelmében olyan, mint egy hónap az ember életében. Még vannak nyomok, még köztünk élnek az új Kun Bélák, Károlyik és Jászi Oszkárok! Még van lehetősége ennek a nemzetnek! Nem nagyhatalmakkal kell élet-halál harcot vívnunk, hanem végre azt mondani magunknak: elég!

A Horthy-rendszerben nagyapáink a fél világgal is szembeszálltak, és becsülettel harcoltak a revízió igazáért, nekünk ezzel szemben nem kell életünket áldoznunk. Egységes erő, elhatározás. A történelem pedig most hatalmas lehetőséget kínál: a gazdasági válságban megrokkanó ország népe kezd nyugtalan lenni, kezdi elveszíteni birka-türelmét. Aki pedig eddig sem volt birka, az pedig jobbára féltette a kis privát-autonómiáját kockáztatni azzal, hogy mi van, ha kiáll, és nem tűr tovább. Sokan vagyunk, és ezt meg kell oldanunk! Nézzünk csak ki óvatosan a kis világunkból, és pillantsunk bele a szomszédunk szemébe: ott a válasz!

Az új Trianon új revíziót kíván, és ezúttal sikerülhet!