Néhány perccel ezelőtt 263 Fideszes képviselő gondolkodás nélkül megválasztotta a Magyar Köztársaság elnökének Schmitt Pált. Nem gondoltam volna, hogy valaha ezt mondom majd, de Schmittnél talán még az MSZP jelöltje is jobb választás lett volna, akiről – ahogyan az internetes folklór is tartja – egyebet nem tudok elmondani. Schmitt Pál ugyanis egy tökéletes bólogatójános lesz, és ezt a jövőbeni minőségét maga sem tagadja, a frakciók meghallgatásain többször is elismerte, a „nép” elnöke kíván lenni, éppen ezért a kormányzás motorja, elősegítője lesz, ami nagy valószínűséggel azt is jelenti majd, hogy augusztus negyedikével véget ér az a korszak, amit elődei (Sólyom László, de még Mádl Ferenc, sőt Göncz Árpád is) követtek. Schmitt ugyanis nem fog akadékoskodni, ugyanúgy fog cselekedni, ahogyan a szavazáskor a Fidesz-frakció; nem játszik majd normakontrollosdit, politikai vétót, egyszerűen csak egy joviális bácsi lesz, akire mosolyogni lehet.

A nép nevében

Sok dolog történt a Fidesz 1994-es választási vereségét követő „konzervatív fordulat” óta. Kétségtelen, hogy a Fidesz - számára egyedüli helyes döntésként - elfoglalta a jobboldalt, és szépen, lassan néppárttá érett. Az utóbbi időben viszont ezt a néppártiságot oly mértékben komolyan vették, hogy az alkotmányos berendezkedésünk alapköveit, finoman szólva is megbirizgálva törvénydömpingbe kezdtek, méghozzá kétharmados tárgyköröket érintő kérdésekben. Török Gábor nagyon is helyesen jegyezte meg blogjában egyszer, hogy a Fidesz élesen szembe fog ütközni a korábbi, nyolc éven át tartó ellenzéki szerepével, amikor majd kormányzásba kezd. Amit ellenzékiként, a demokrácia és az alkotmányosság védelmében mondtak, az mára már holt betű; annak idején kötelességüknek érezték kikérni a „nép” véleményét a köztársaságielnök-választáskor, most nem. Egyszerűbb taktikát választottak, innentől kezdve ugyanis a legutolsó, csip-csup ügyekig arra fognak hivatkozni, hogy „na, de kérem, hisz a kormányzat mögött kétharmados támogatottság áll!”.

Óh, demokráciám!

Nem szeretem, amikor a baloldali sajtó neves képviselői demokráciaféltésbe kezdenek. Álszentnek, képmutatónak tartom a demokráciavédelmet, vagy legalább akkora butaságnak, mint a művészet vagy a tudomány „pártolását”. Weöres után szabadon ugyanis ezek a dolgok nem attól függenek, hogy törődünk-e velük, hanem, hogy felfogjuk-e a benne rejlő lehetőségeket. Magyarországon nem lett és nem is lesz diktatúra azzal, hogy Orbánék fogják a kormányrudat, ugyanakkor az az irány, az a lehetőség, ami az ország közjogi hagyományaiban leledzik igenis sorvadásnak indulhat. Nem véglegesen, s talán nem is időlegesen, de annyi biztos, hogy Schmitt Pál jelölése egy ilyen fordulat kezdete. A Fidesz ugyanis eltökélten, szinte rettegve, önnön kétharmados mámorától vezérelve törvények garmadájával állt neki az ország újraszabásának. Ilyen a készülő „médiaalkotmány”, vagy éppen az Alkotmánybíróság tagjainak választására vonatkozó tervezet, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy kit jelölnének az Állami Számvevőszék élére. Ezek azonban olyan dolgok, amelyekkel szemben a hatályos joganyag, és a gyakorlat is ismer határokat; a köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróságot, a független közjogi funkciókat és státuszokat. Teljesen egyértelmű, és magyarázni sem kell, hogy a Fidesz e mögött a „kétharmados forradalom” mögött pontosan erre készül, minden falat, féket és fokot legyűrni a rendszerben csak azért, hogy az akarata, minél gyorsabban teljesüljön. Én csak egy dolgot nem értek: hova ez a sietség? Mitől fél a Fidesz, senki nem fogja „elenni” előle a húsosfazekat az asztalról.

"Szabadság és tulajdon!"

Annak idején nem volt antikommunistább párt a Fidesznél. Mindenre ugrottak, ami az akkori jelszóval („Szabadság és tulajdon!”) ellenkezett, most pedig valami hihetetlen kontraszttal egy olyan embert választanak meg a „fékek és ellensúlyok” legfőbb irányítójává, aki önmagát is, teljesen implicit módon úgy jellemzi, mint akit ez a rendszer teljességgel hidegen hagy. Schmitt ugyanis szervilis, lojális és ragaszkodó. Nála csak a főnökök változnak, vígan eléldegélt ő bármilyen rendszerben. Most Orbán a főnök, neki kell engedelmeskedni. Veszélyes ez az irány, és ez a fajta szervilizmus, amit a Fidesz a jövőbeni kádereitől megkövetel. Teljesen egyértelmű ugyanis, hogy a Fidesz a saját képére akarja teremteni a közjogi rendszert, mindehhez pedig az igazságosságra törekvő, túlkapásokat ellenző, 1989-es beágyazódást teljes mértékben fel fogja rúgni. Orbán elnöknek készül a hírek szerint, s bár lehet legyinteni, de mégis eszembe jut, hogy szinte az eddigi összes fontos poszton, a sajtóértesülések igaznak bizonyultak. Schmitt még Orbán szemében is csak egy átmenet, egy hűséges eminenciás, aki majd szépen elbájolog magában a Sándor-palotában pár évig, de legalábbis addig, ameddig a Fidesz új Alkotmányt nem ír.

Carl Schmitt

Amikor az MSZP elveszítette a választást, éreztem, hogy egy korszak véget ért, és nagyon örültem annak, hogy az utóbbi nyolc év felelőtlensége és impotenciája elnyerte a maga méltó büntetését. Mostanában viszont értetlenül állok a Fidesz tevékenykedései felett, mintha teljesen hidegen hagyná őket az, hogy mire mondtak nemet a választók azzal, hogy őket kívánták az ország élére. Remélem, Schmitt hű marad a nevéhez, és sokat fog majd tanulni Carl Schmittől, a XX. század egyik legnagyobb gondolkodójától. 

„A politikai döntési és befolyásolási jogokkal felruházottak közötti véleménykülönbségek és nézeteltérések, még ha nem is fenyegetnek közvetlenül nyílt alkotmánysértéssel, általában nem dönthetőek el peres formában. E nézeteltéréseket vagy a különböző vélemények felett álló erősebb politikai hatalom, azaz egy magasabb rangú harmadik fél szünteti meg – aki azonban ekkor nem az alkotmány őre volna, hanem az állam szuverén ura; vagy egy nem fölé-, hanem mellérendelt szerv, azaz egy semleges harmadik fél simítja el, illetőleg oldja fel. Ez az utóbbi a semleges hatalmi ág értelme. (…) A nagyobb államok szinte mindegyikének alkotmányában – monarchiában és köztársaságban egyaránt – amennyiben megfelelnek a polgári jogállam típusának, valamilyen módon felismerhető ez a konstrukció, attól függetlenül, ahogy a politikai helyzet lehetővé tette-e az alkalmazását, vagy sem. A semleges hatalmi ág tana alkotmány- és államelméleti szempontból kiemelkedő jelentőségű. Olyan politikai intuíción alapul, mely világosan felismeri és találó formulában fogalmazza meg a királyi, illetve államelnöki intézmény helyét az alkotmányos államban. (…) A folyamatosság, az erkölcsi tekintély és az általános bizalom alapján pedig egyfajta autoritással kell rendelkeznie, mely éppúgy hozzá tartozik minden állam életéhez, mint a naponta aktívan gyakorolt hatalom és parancsadás. A semleges hatalmi ág tana szempontjából ez különlegesen lényeges. Egyrészt azért, mert a semleges harmadik fél sajátos funkciója nem a folyamatos parancsadás és rendelkezés, hanem elsősorban a közvetítő, védelmező és szabályozó jellegű, s csak szükséghelyzetben aktív tevékenység. A semleges hatalmi ágnak nem kell versengnie a többi hatalmi ággal olyan értelemben, hogy saját hatalmát kiterjesztené, s a dolog természetéből következően rendszerint e hatalom gyakorlása sem kerülhet feltűnő módon az előtérbe. Ennek ellenére e funkció jelen van, és legalábbis a hatalmi ágak elválasztására épülő jogállam rendszerében nélkülözhetetlen.”

(Carl Schmitt: A birodalmi elnök mint az alkotmány őre (1931), fordította Cserne Péter)