A törvénykezés, elszámoltatás, és amúgy a kormányzás idehaza sosem látott tempójára már rácsodálkozott a belföld. Most lassan a külföld is felfigyel: sorra írnak neves újságok Magyarországról és Orbán Viktorról. És ez jó. Szerintem.

Amikor végre valahára nem úgy emlegetnek fel minket, mint a botrányok, a korrupció, a hanyatlás, az államcsőd felé menetelő országot, igenis jobb magyarnak lenni. Amikor az ember nem szorongatja a kezét, hogy "Istenem, csak add, hogy ne szólaljon meg odakinn", amikor a miniszterelnökéről megtudja, hogy külföldre utazott, az jó.

Nem jött el a Kánaán, nincs aranyszőrű bárány, és azért sjtem, hogy messze nem vagyunk még ki a biliből, de azért mégis jobb érzés, hogy határozott, hozzáértőbb kéz viszi az ország hajóját a tengeren, amikor a vihar még tombol.

Hibák persze voltak az elmúlt két hónapban, és akadt pár visszatetsző kinevezés is, de azért magam részéről igyekszem pozitívan hozzáállni a dolgokhoz. Ha abba gondolok bele, hogy az elmúlt nyolc évben ha csak ennyi hibát követtek volna el két havonta, akkor messze nem itt lennénk. Szerintem.

És bár a magyar azt szereti, ha lesajnálhat, ha kritizálhat, ha merenghet azon, hogy minden rossz, ha előre, ha hátra megy a taliga, én azért mégis reménykedem. Mert sok szívderítő változást is meg lehetett tapasztalni ezalatt a mintegy 60 nap alatt.

Sok munka áll még az ország előtt, de három dolog biztosan kell a sikerhez, ami nélkül még a Jóisten se tudna hazánkból jól működő, virágzó országot teremteni: egészséges patriotizmus, pozitív hozzáállás, összetartás. És ez rajtunk múlik, csakis rajtunk, senki máson! Ha ezt mi magunk őszintén nem adjuk bele, bizony mást nem okolhatunk azért, hogy nem fordul jobbra a sorsunk, csakis magunkat!

Szerintem.