Felröppent a hír, miszerint Szabó Ervin szúrja néhányak szemét. No, nem az átlagemberét, vagy a könyvtárba - egyre kevesebbet - járó hobbiolvasóét, hanem a Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány szakembereit, akik szerint az említett Szabó Ervin "szélsőbalos kommunista ideológus" volt, és nem érdemli meg, hogy a néhai Fővárosi Könyvtár jogutódjának nevét viselje. Önmagában ez a hír így tulajdonképpen nulla, katyvasz, sajt, nímand; hiszen a péket sem érdekli, hogy mit mond egy nevesincs alapítvány nevesincs főigazgatója. Csakhogy, mindeközben "hoffmanrózsás" hévvel és akarattal Szőcs Géza kulturális államtitkár is berobbant a képbe, és nem győzött kontrázni a felvetésre, ezzel lényegében - akarva vagy éppen teljesen akaratlanul - felkarolta az alapítvány rendkívül "nemes" célját, hogy tudniillik kommunizmus-mentesítse a magyar kultúrát, s ha úgy tetszik korteshadjáratot vívjon az ádáz kommancs emlékek ellen. Szőcs hozzátette azt is, hogy egyébként célszerű volna Hamvas Bélára, Németh Lászlóra, vagy éppen Kosztolányi Dezsőre utalnia a könyvtárnak Szabó Ervin helyett. Ennyi a történet, slusszpassz.

Tipikus, buta magyar történet ez már megint. Szabó Ervin a jobboldali szóhasználatot értve még csak távolról sem nevezhető "kommunistának", ugyanis még csak az 1918-as tanácsköztársaságot sem élte meg, sőt, a kommunista párt alapítását sem. Szabó Ervinről ráadásul még csak az sem mondható el, hogy bárkiben az előző rendszer rossz benyomásait idézné elő, ugyanis tisztelet a kivételnek, de a legtöbb embernek ötlete sincs, ki is az a Szabó Ervin. Sokaknak csak egy könyvtár, ahol sokat tanultak a vizsgáikra, vannak akik pedig rendszeres kölcsönzői az FSZEK gyűjteményének, márpedig az igazság az, hogy Szabó Ervin semmivel nem is több ennél. A könyvtár nevének megváltoztatására semmilyen, józan ésszel felfogható indok nem létezik: nem cseng annyira rosszul a neve a köztudatban, hogy gyomlálni kelljen mindenhonnan, ahol csak létezik. Nevetséges volna, ha az életművének egy szűk korszakában hangoztatott "kommunista" nézetei miatt kellene megválnunk a nevétől, mert erre épkézláb magyarázat nem létezik. Ennyit Szabó Ervinről, akinek az emlékét egyébként véleményem szerint nem kellene az esetleges politikai nézeteivel, ambícióival (?) összemosni, ugyanis 1946-ban a Fővárosi Könyvtár nem ezért vette fel a nevét. Azért vette fel, mert az intézményben 1904-től haláláig fáradhatatlanul dolgozott a "public library" eszméjének terjesztéséért, művelődési hálózatot hozott létre, és mert vezetése alatt a Fővárosi Könyvtárból korszerű intézmény lett. Tegyünk bátran pontot az ügy végére, ugyanis ennek a jelentőségét semmilyen mondvacsinált kommunistázás nem fogja tudni letörni. Tetszik vagy nem tetszik, Szabó Ervin márkanév, mint a Heinekenben a vörös csillag. Punktum.

Néhány szót még illene ejtenem a jelenségről is. Veszélyes és nagyon rossz az az irány, amely a "helyes" jobboldali gondolkodásmódot erőszakkal plántálná az emberekbe, mondván, mindenki aki kommunista, az gyökerestül írtandó, és csak azokat támogatjuk, akik beleférnek a kényes jobboldali ideálokba. Mintha a modern konzervatív jobboldali csak Wass Albertet, Hamvas Bélát, Németh Lászlót olvashatna, mintha minden más, ami ide nem illendő, az nem is férne bele. Én a magam részéről azt a felfogást és álláspontot képviselem, hogy a leisztungot akkor is el kell ismerni, ha egyébként más dimenziókban az illetővel nem értenék egyet; például most biztosan egyesek szemében kövezés tárgyává válok, de Spiró György műveit kifejezetten kedvelem. Nem Spiró Györgyöt kedvelem, hanem a Koccanást, a Fogságot, az Ikszeket, a Csirkefejet, satöbbi. Ugyanígy láttam már jó Kovalik-rendezést, és nem fogom gyűlölni Kern Andrást sem, csak mert a Heti Hetesben pózol. Kontraproduktív, és a szellemileg "írtandóval" hasonszőrű az a megoldás, hogy ami nem ért velem egyet, az ellenem van, egyszerűen azért: mert nem igaz. Remélem, hogy ez ügyben a jobboldali kormány nem veti el a sulykot, és a jövőben nem csak a jobboldali életvitellel és stílussal egybevethető témákat fognak támogatni (vagy legalábbis remélem, hogy nem ez lesz a mozgatórugója), mert az semmiben sem lesz különb, mint amitől elviekben szabadulni szeretnének.