A tegnap elfogadott új alkotmány kapcsán ismét fellángoltak a politikai érzelmek, ismét kedvére vizionálhatott apokalipszist a baloldali B-közép, a liberálisok gyakorolhatták a flashmobozást, az ultrakonzervatívok pedig city-szittyásat játszhattak a Kossuth téren. Akkor mi a baj?

Mert baj az van. (Nem is magyarok lennénk, ha nem lenne mindig valami baj, amit felemlegetnénk, de ezen nem érdemes rágódni, mi már csak ilyenek vagyunk.) A baj pedig két fő csapáson közelíthető meg: az első a szakmai, a második a politikai. Az elsőre nem vesztegetném a szót, mert azt egyrészt mások sem tették meg sűrűn az utóbbi hetekben sem, az annyira nem volt fontos, így marad az utóbbi.

Ez már jóval szaftosabb téma, itt lehet igazán kiteljesedni a magyar politikában: lehet, hogy politikusaink egy részének szégyenteljes a múltja, lehet, hogy sokan vannak, akik sótlan, saját gondolatokat megfogalmazni képtelen szavazógépek, lehet, hogy viselkedni sem tudnak néhányan, de egy valami közös bennük: imádnak hősi halált halni (és többségük legalább középfokon elő is adja, amikor csak alkalma nyílik rá). Na nem kell megijedni, nem Afganisztánba vágynak annyira (kivéve Hende Csabát), nem fognak itt hagyni bennünket (hmmm...) csupán a média torkolattüzének látványára kezdenek szenvedő arcvonásokkal Laokoón-szerepben tetszelegni. Naponta képesek lennének kiinni Szókratész méregkelyhét a Szent Hazáért (de csak főműsoridőben). És miért van ez így? Egyszerű, kérem, polgártársak, színtiszta, vadkapitalista logika: erre van fogyasztói igény!

Bizony, a népnek, az istenadta népnek igénye van ezekre a színpadias, szakmai tartalmat jobbára nélkülöző megmozdulásokra, mert így érezheti, hogy bizony, hallatja hangját, van politikai véleménye, öntudatos, és ebből az öntudatból merít, hogy lenézze a többieket. Utána pedig hazamegy várni a szociális segélyt, a minimálbért és a nyugdíjat.

Hogy miért nem akarta a Fidesz népszavazásra bocsátani az új alkotmányt? Nem azért, mert nem szavazták volna meg. Azért mindenki érzi, hogy bőven maradt még a 2/3-ból annyi, hogy simán átmenjen egy ilyen szavazás. Az ok egyszerű: az emberek legalább 90%-a képtelen szakmailag korrekten dönteni az adott kérdésben. És ez nem pejoratív megjegyzés, én sem örülnék, ha a Margit-híd műszaki rajzának elfogadására, átrajzolására írnának ki népszavazást. Mert fogalmam sincs róla. Az állampolgárok 90%-a pedig a joghoz nem ért semmit. Kérem, annyiszor mondtam már én is: hagyjuk a szakmai kérdéseket azokra, akik értenek hozzá, ne akarjon mindenki rögtön szakavatott doktora lenni mindenféle tudománynak!

Itt pedig visszatértünk hősszívű politikusainkhoz: ugyanis az ő felelősségük az, hogy miből lesz ehhez hasonló néphőzöngés, ők teremtenek szakavatott mérnököket, jogászokat és mindenféle szakembereket. Közben persze úgy gondolják, hogy ez a politikusok dolga, de itt is van némi félreértés: a dolguk a tényekből levonható politikai következtetések elmagyarázása, nem pedig a tények félremagyarázása. A megtévesztés, a hangulatkeltés, adott eseten az uszítás, a szokásos ultima ratio alkalmazása nem szabadna, hogy a politikai eszköztár részei legyenek.