Az EP-választáson beütő méretes balegyenest követően a Magyar Szocialista Párt láthatóan megesküdött arra, hogy ha beleszakadnak, akkor sem fogják levonni ennek a megszégyenítő kudarcnak a tanulságait. Még rövid távon sem; holott ez a „rövid táv” lassan már a soron következő országgyűlési választásokat jelenti. Pedig a választási fiaskó következményei hosszú távon még horrorisztikusabbak lesznek. Hatalmas kérdés ugyanis, hogy az egyetlen potenciális koalíciós társ kihalásával, illetve a saját szavazóbázis akut meggyengülésével hogyan lesznek képesek a szocialisták a jövőben egyáltalán kormányra kerülni.
Jelen állás szerint ugyanis annak a lehetősége, hogy a szocialisták belátható időn belül kormányzati pozícióba kerülhetnek, a távolság homályába vész.
Megkopott dicsőség
Öszöd előtt, a 2002-es és a 2006-os országgyűlési választásokon a szocialista kormányzást stabilan biztosította a másod-virágzását élő szocialista szavazóbázis és a Szabad Demokraták Szövetségének biztos támogatása. Politikai erőforrásaik összegyűjtésével a baloldal elég erővel rendelkezett ahhoz, hogy – ha a ’94-es sikert, a kétharmados többséget nem is sikerült újra elérni, – két országgyűlési választáson magabiztos többséget szerezzen.
Ez a konstelláció azonban ki is jelölte a szocialista-liberális koalíció mozgásterének a határait is: ugyanis kettőjükön kívül – a Centrumpárt rövid szereplését leszámítva – nem volt olyan komolyabb politikai erő, vagy társadalmi háttér, amit szükség esetén igénybe vehettek volna. Habár a baloldal diadalmas korszakában feledésbe merült, továbbra is élt az a rendszerváltás-kori doktrína, hogy – az SZDSZ dezertálását leszámítva – egyetlen régi ellenzéki formáció sem paktált le az utódpárttal. Ha feltűnés nélkül is, de továbbra is érvényben volt az a karantén, amibe a rendszerváltó erők zárták a szocialistákat.
Ez a gát az Öszödöt követő drámai vérveszteségek bekövetkezéséig, ha láthatatlanul is, de végig fennmaradt.
Öszöd öröksége
A „legszenvedélyesebb igazságbeszéd” kiszivárgását követően a baloldal mozgásterét jelentő kör lassan, de biztosan szűkülni kezdett. Kitörési lehetőség nem volt, erősítést nem lehetett hívni. Idő kérdése volt, hogy a folyamatosan gyengülő erőtérben mikor kerül veszélybe maga a végső cél, a kormányzás is.
Az SZDSZ esetében ez az olvadás nem volt látványos. Az öt százalék körüli támogatottság szépen lassan lekúszott egy százalékra, a párt életében mégsem változott semmi. A párt-elit lényegében mindenkivel – saját magával is – elhitette, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége „Isten kegyelméből” parlamenti párt; tehát eleve elképzelhetetlen egy olyan forgatókönyv, hogy az egymást alulmúló idióta javaslataik hatására egyszer majd annyira elfogy a támogatottságuk, hogy az országgyűlési pozícióik is veszélybe kerül.
Az MSZP nagyságrendekkel nagyobb támogatottsága mellett megvolt a lehetőség, hogy a párt drámaian veszíthessen az erejéből; a pártvezetés pedig maximálisan ki is használta ezt a lehetőséget. Habár a köztudatban az a kép élt, hogy a Fidesz és az MSZP két, közel egyenlő nagyságú politikai formáció; a két párt támogatottsága közötti különbség lassan nőni kezdett. A szocialista pártvezetés azt az utat választotta, hogy egyetlen hiba sem elég nagy ahhoz, hogy annak negatív következménye legyen – az önkontroll teljes hiánya pedig oda vezetett, hogy a párt nem fogta fel: az őket támogató hatalmas néptömegek már csak az álmaikban léteznek.
Légüres tér
Most beütött a mennykő, és már nincs visszaút. Van, aki ezt felismerte: az SZDSZ berkeiben elkeseredetten dúl a hangyák háborúja, de talán már minden szereplő tudomásul vette a keserű tényt, hogy nincs tovább. És van, aki ezt még nem ismerte fel: a szocialista pártvezetés továbbra is a hülyék paradicsomában él. Lendvai Ildikó a választási értékelésében többet foglalkozott a Fidesszel, mint saját pártjával; Mesterházy Attila frakcióvezetőt pedig kevés választotta el, hogy ne szólítsa fel Orbán Viktort a pártelnöki tisztségről való lemondásra, a Fidesz – szó szoros értelemben – kontinentális választási győzelme másnapján.
A szociodroid pártagyak értelmi horizontján túl pedig már egy teljesen új korszak köszöntött be. Egyrészt: a szocialista szavazóbázis egymagában túl gyenge arra, hogy biztosítsa a szükséges erőforrást egy MSZP-kormány számára. Másrészt: nincs olyan potenciális parlamenti párt, akivel az MSZP koalícióra léphetne.
A szavazóbázis siralmas állapota elég egyértelműen lemérhető a hetedikei választási eredményekből. Az MSZP szavazókat vesztett mind a Fidesz, mind a Jobbik ellenében – néhány ezer támogatót pedig valószínűsíthetően az MDF is megszerzett. Hagyományos fellegváraiban a Jobbik több helyen megelőzte az MSZP-t, és lényegében mindenhol egy erősen konkurens eredményt ért el. A Fidesz abszolút fölénye elvitathatatlan: a legerősebb szocialista körzet most onnan ismerhető fel, hogy ott csak valamivel több, mint negyven százalék a „sötét erők” támogatottsága.
A szabad demokraták kiesésével a koalíciókötésnek is annyi esélye van, mint Horn Gábornak a Porno Oscar-ra. Ugyan Dávid Ibolya – a vizes pólós szépségversenytől kezdve a szocikkal való szövetkezésig – mindent megtenne a felszínen maradásért, a Magyar Demokrata Fórum a jelenlegi system shut down-üzemmódjában garantáltan nem éri meg a következő választásokat, így esélyesként nem vehető figyelembe. A Fidesz és a KDNP esetében beszélni sem érdemes a koalícióról, bár megnézném azt a visítva röhögést, ha a szocik végső elkeseredettségükben, a hatodik vodka után előállnának egy ilyen ötlettel.
A Jobbik országgyűlési térnyerése ugyan biztos, a koalíciókötés az ő esetükben is kizárt. Még ha Vona Gábor egy gyengébb pillanatában lenne is olyan elvetemült, hogy felveti ennek lehetőségét, Morvai Krisztina minden bizonnyal megtalálná azt a fogást rajta, amivel eredményesen elháríthatná ezt a szándékát.
Ugyanígy kizárható a koalíciókötés lehetősége az utolsó, parlamenti pozícióra esélyes formáció, az LMP esetében. Az új zöld-liberális párt megújulás-centrikus politikájának elvi szinten vállalhatatlan a szocialista kormányzás öröksége; egy kósza tapogatózó javaslatot pedig egyértelműen vissza is utasítottak.
Utolsó hozzászólások