A rendszerváltás óta eltelt húsz évben több vitatott törvény elfogadása során, több különböző problémakör mentén is előtérbe került a köztársasági elnöknek a törvényhozás folyamatában gyakorolt ellenőrző szerepe, illetve ennek az ellenőrző funkciónak az elégtelen volta. A parlamentáris kormányforma szellemében – miszerint a közpolitikai rendszerben az országgyűlés rendelkezik a legerősebb jogosítványokkal – a gyenge (a parlamenttel érdemben konkurálni nem tudó) államfői szerepkört a rendszerváltás egyik alkotmányos fundamentumának szánták. Azonban két évtized több gyakorlati esete is bebizonyította, hogy a hatályos szabályozás alapvetően, koncepciójában hibás.
Elnöki normakontroll a törvényhozásban
A magyar alkotmányos rendszerben – összhangban a hatalmi ágak elválasztásának általános jogállami alapelveivel – az alaptörvény 25. § (2) bekezdése alapján a jogalkotás elsődlegesen az Országgyűlés hatáskörébe tartozik. Mint minden hatalmi ág esetében, a jogalkotás körében is érvényesül az államfő ellenőrző-felügyeleti jogköre. Ez az Országgyűlés jogalkotási tevékenységében a törvény aláírásában (vagy az aláírás megtagadásában) jelenik meg.
Főszabályként – amennyiben a törvénnyel a köztársasági elnök egyetért, vagy az ellen nem emel kifogást – az államfő a neki megküldött törvényt az alaptörvény 26. § (1) bekezdésének megfelelően a meghatározott határidőn belül aláírja, majd azt kihirdetésre továbbküldi.
Az Alkotmány ezzel együtt lehetőséget biztosít az államfő számára, hogy amennyiben az Országgyűlés által elfogadott törvényt sérelmesnek találja, különböző szankciókat alkalmazhasson. Az alaptörvény két különböző normaszegés esetére két különböző ellenőrzési eljárás alkalmazását teszi lehetővé. Egyrészt amennyiben az államfő a törvényt közpolitikai szempontból tartja problematikusnak, azt az Országgyűlésnek újbóli megtárgyalásra küldheti vissza. Másrészt amennyiben a törvény rendelkezéseit alkotmányossági szempontból tartja sérelmesnek, akkor az Alkotmánybíróságtól kérhet felülvizsgálatot.
Közpolitikai normakontroll
A közpolitikai felülvizsgálat eljárását az Alkotmány 26. § (2) és (3) bekezdése határozza meg. A közpolitikai felülvizsgálatot az államfő minden olyan esetben alkalmazhatja, amikor a törvény szövegével politikai szempontból – a saját értékrendje, diszkrecionális döntése alapján – nem ért egyet.
26. § (2) Ha a köztársasági elnök a törvénnyel vagy annak valamelyik rendelkezésével nem ért egyet, azt aláírás előtt az (1) bekezdésben említett határidőn belül megfontolás végett, észrevételeinek közlésével visszaküldheti az Országgyűlésnek.
(3) Az Országgyűlés a törvényt újra megtárgyalja, és elfogadásáról ismét határoz. Az Országgyűlés elnöke által ezt követően megküldött törvényt a köztársasági elnök köteles aláírni és öt napon belül kihirdetni.
A közpolitikai felülvizsgálat tehát mindössze abban merül ki, hogy a sérelmesnek tartott törvényt az elnök visszaküldi az Országgyűlésnek, amely azt újból megtárgyalja. Az Országgyűlést azonban semmi nem köti az államfő észrevételeinek figyelembevételére, döntéshozatalát (részleteiben) kizárólag a Házszabály határozza meg. Az újból megszavazott törvényt pedig az államfő köteles aláírni.
Alkotmányjogi normakontroll
Az alkotmányjogi normakontroll mechanizmusát az Alkotmány 26. § (4) és (5) bekezdése tartalmazza.
26. § (4) A köztársasági elnök a törvényt aláírás előtt az (1) bekezdésben említett határidőn belül véleményezésre megküldi az Alkotmánybíróságnak, ha annak valamelyik rendelkezését alkotmányellenesnek tartja.
(5) Ha az Alkotmánybíróság – soron kívüli eljárásban – az alkotmányellenességet megállapítja, a köztársasági elnök a törvényt az Országgyűlésnek visszaküldi, egyébként köteles a törvényt aláírni és öt napon belül kihirdetni.
Az alkotmányjogi normakontroll kezdeményezésének lehetőségei már szigorúbbak. A köztársasági elnök csak akkor élhet ezzel az eljárással, ha úgy értékeli, hogy az aláírásra szánt törvény alkotmányellenesnek minősül. Egy törvény alkotmányellenességét pedig csak az alapozza meg, ha az sérti az alaptörvény valamelyik passzusát, vagy annak az alkotmánybírósági határozatokban foglalt tágabb értelmezését.
Az alkotmányjogi normakontroll esetében nemcsak az alkalmazásának feltételrendszere szigorúbb, hanem maga az eljárás is bonyolultabb. A felülvizsgálatot ugyanis – az államfőn és az Országgyűlésen túl – egy harmadik szervezet, az Alkotmánybíróság folytatja le, a saját eljárási szabályai szerint. A közpolitikai normakontrollhoz hasonló azonban az alkotmányjogi normakontroll eljárásának azon eleme, hogy ha az Alkotmánybíróság a neki megküldött törvényt nem tartja normasértőnek, akkor azt a köztársasági elnök köteles aláírni.
A többszörös normasértés problematikája
Az Alkotmány tehát az aláírásra beterjesztett törvények esetében két külön normaszegés esetére két külön eljárásrendet határoz meg. Ezek az eljárások pedig meglehetősen merevek és zártak: mindkét eljárásrend megköveteli az elnöki aláírást, ha az elsőre megjelölt, feltételezett jogsértő rendelkezés felülvizsgálata negatív eredménnyel zárul. Ez az indokolatlan merevség azonban több problémát is előrevetít.
Az első, kevésbé súlyos problémakört az adja, amennyiben egy törvény több előterjesztett változata közpolitikai szempontból több hibás elemet tartalmaz. A közpolitikai normakontroll esetében ugyanis ha az államfő a törvény egy rendelkezését hibásnak találja, azt visszaküldi az Országgyűlésnek, de az újból megszavazott törvényt már köteles aláírni. Kérdés: mi van akkor, ha egy bizonyos hibát a parlamenti újratárgyalás kijavít, de belekerül a normaszövegbe egy újabb, esetleg nagyobb rendellenesség. A hatályos rendszer ezt az esetkört nem tudja kezelni: az államfő köteles aláírni a visszaküldött – hibás – törvényt. (Azt a verziót már nem is számolom, amikor az Országgyűlés kormánypárti többsége unott pofával, érdemi módosítás nélkül visszapasszolja a köztársasági elnöknek a rendellenesnek minősített törvényt – mint ahogy ez olyan gyakran megtörtént az elmúlt években.)
A második, sokkal komolyabb rendellenesség akkor merül fel, ha egy aláírásra beterjesztett törvény egyszerre hibás közpolitikai szempontból, és alkotmánysértő is egyben. Ilyen esetben ugyanis a köztársasági elnök képtelen a helyzetnek megfelelő módon eljárni. Ugyanis vagy a közpolitikai normakontrollt alkalmazza, és akkor a törvény alkotmányellenes rendelkezését csak egy utólagos alkotmánybírósági normakontroll képes kiszűrni; vagy pedig az Alkotmánybíróság elé küldi a törvény, és akkor a közpolitikailag hibás passzus a törvényszövegben marad.
Utolsó hozzászólások