"A szélsőségesek tervszerűen irtják a romákat Magyarországon, csatlakozott a szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke Ján Slota véleményéhez. Juraj Horváth szerint Magyarország balkanizálódik, elvették a kisebbségek alapvető szabadságjogait. Horváth meghívta Németh Zsoltot Pozsonyba." (Index)
Erre vártam már hónapok óta, hogy mikor részesülünk abban a kegyben, hogy egy ilyen nagymúltú, európai, olymposzi magasságokba érő jogi és diplomáciai kultúrájú ország kioktat minket. Most megkaptuk.
Szlovákia több, mint ezeréves történelme során mindig jól bánt kisebbségeivel, olyannyira szerényen meghúzódva, és biztosítva a szabad kibontakozás lehetőségét, hogy államiságukat nyíltan csak 16 éve alapozták meg. Sőt! Engedték, hogy a kisebbségi magyarok államnyelvvé tegyék a magyart, királyokat és nemeseket adjon az országuknak. Mindeközben persze ők csak várták, hadd fussa ki magát a primitív civilizáció nálunk is, és éppen ezért, nehogy őket látva és leutánozva kihagyjunk 3-4 történelmi korszakot a társadalmi fejlődésben, gondosan elbújtak az Kárpátok északi vonulataiban. Csak az utóbbi 500 éveben sikerült a magyaroknak valamit is megtudni róluk, amikor is menekülést színlelve, menedéket kértek a primitív kisebbségtől, hadd érezzék jól magukat, és bontakozhassanak ki. Idővel megelégelték a magyarok teljes tudományos, és jogi impotenciáját, amelyek során haszontalan dolgokat találtak fel csupán, és primitív társadalmi gondolkodásuk gyümölcse csupán egy olyan organikus állam- és jogszervezet lett, amilyet máshol a világon senki nem talált ki.
Vége lett a jóvilágnak, 1920-ban, szerénységükben, odalöktek a kisebbségnek egy túlzóan nagy területet, ők pedig az értelmesebb csehek megsegítésén munkálkodtak tovább. Miután ők is satnyának bizonyultak, úgy döntöttek az 1930-as évek végén, hogy eleget tanították Közép-Európa értetlen népeit, és független országot hoztak létre. Tanító tevékenységüket azért nem adták fel, immár nem közös államként, de kezüket rajta tartották Németországon (ami valójában protektorátus volt, de szerénységük nem engedte, hogy ennek nyílt jelét adják a külvilág számára). Ugyanakkor államiságuk túlragyogta a kor sekélyes szellemét, és úgy döntöttek: változnia kell Európának, és minél nagyobb tűzzel, hogy a selejtes műveket emelő korszakok utolsó jeleit is eltűntesse a felszínről. Így is lett.
Később a Szovjetúniót látták el tanácsokkal, de különösen értetlen vezetőkre találtak, és értetlenségüket a század végére meg is elégelték: feloszlatták az államalakulatot, és kapcsolati rendszerét. Hiába könyörögtek a jószívű szlovákoknak, azok belefáradtak a hosszas tanításba, és újra saját néven alakítottak államot, 1993-ban.
Kipihenve a sok évszázados törődést, amit az emberiségért tettek, visszatértek a népek katedrájára: most az Európai Uniót karolták föl, olyannyira, hogy hajlandóak voltak megengedni fizetőeszközük közösségi használatát. Úgy tűnik, a világ végre megérti a bölcsek szavát...
De az élet sosem egyszerű. Itt vannak még mindig a régi nebulók, a magyarok. Egyszerűen nem győzik okítani őket, hogy kell a kisebbséggel bánni, hogyan kell nyelvtörvényt alkotni... De ők nem adják fel! A mindenttudás magabiztosságával a hátuk mögött, jóságosan megbocsájtanak nekünk, sőt, külön tanfolyamra is invitál külügyi biztos!
Sokat kell még tőlük tanulnunk, mert ez így nem mehet tovább, hogy a magyar kormány hivatalos fegyveres testületei írtsák a kisebbséget. Meg kell tanulnunk együtt élni!
Köszönjük a fáradozást, Fico és Horváth úr!
Utolsó hozzászólások