Itt a tavasz, és régi hagyományokhoz híven ilyenkor nemcsak a rovarok rajzanak ki, de a mindenkori ellenzék is. Idén sem lesz ez másképp, a Százezren a Sajtószabadságért civil szervezet március 15-ére meghirdetett nemteccikelése mellett az LMP is belváros-szerte meg fog jelenni, hogy aláírást gyűjtsenek a népszavazási kérdéseikhez.
Álláspontom szerint a politikában téves a "több szem többet lát" megközelítés, és sokkal inkább az érvényesül, hogy a résztvevők szellemi kapacitásának legnagyobb közös osztója érvényesül. Így a közvetett demokráciának sem vagyok híve, de még az általános és egyenlő választójoggal is problémáim vannak. Ezek után gondolom nem meglepő, ha nem vagyok a népszavazások feltétlen híve. Olyan az, mint amikor 12 idiótára bízzuk annak megítélését, hogy ki bűnös, és ki ártatlan.
Nem úgy, mint a mindenkori ellenzékiek, akik más lehetőség híján így próbálják - egyébként eredményesen - tematizálni a politikai közbeszédet. Hiszen ebből nem lehet rosszul kijönni, már önmagában az győzelem, ha sikerül hónapokra meghatározni a politikai kommunikáció irányát. Eddig ez egy olyan terep volt, amit nagyrészt a Fidesz dominált, és bármit is mondott, az MSZP csak arra reagált, így belenyugodva a vert helyzetbe. Amikor megpróbáltak ezen változtatni, akkor is csak az erőtlen fasiszta kártyára futotta. Nem csoda hát, hogy még a Bajnai-féle "apolitikus politikus" taktika is népszerűbb volt a szó eredeti értelmében vett "reakciós" MSZP kommunikációnál. (Valóban, ezt a poént kár lett volna kihagynom.)
Annak ellenére, hogy a népszavazás intézménye alapvetően nem a szívem csücske, el kell ismerni, hogy van létjogosultsága. És nem csak az olyan kérdésekben, mint például egy új alkotmány elfogadása (ugye, Fidesz?). Ha lehetett a Fidesznek, akkor bizony nyugodtan lehessen az ellenzéknek is. Persze felmerül, hogy az MSZP továbbra is ragaszkodik-e ahhoz a korábbi álláspontjához, hogy a népszavazás csak pénzpocsékolás, és inkább inkubátorokat kell venni, de ez legyen a jövő zenéje. Kár is erre több időt pazarolni, lássuk inkább a kérdéseket, egy kicsit kisarkítva:
- A tankötelezettség korhatára továbbra is 18 év maradjon.
Pro: csak a szokásos. Nem kapnak megfelelő papírt az emberek kézhez, így nem tudnak eredményesen elhelyezkedni. Hoffmann Rózsa korbáccsal hajtja ki a tanulni vágyó gyermekeket az iskolából, hogy az épületet inkább a csuhások használják pedofil szeánszokhoz.
Kontra: Nem kötelező koptatni az iskola padját, ha nem akarod. Azzal, hogy bent bámulod a falat és unatkozol, csak a többieket zavarod. Attól pedig, hogy kapsz a kezedhez egy papírt, még nem leszel értelmesebb. Ha ezt a logikát vennénk alapul, akkor már rég tízmillió akadémikus országa lennénk. Talán félreértjük a statisztikát, és nem azért alacsonyabb a munkanélküliek száma a magasabb képzettségűek körében, mert azt szeretik az emberek, hanem azért, mert aki képes tovább tanulni, az jobb munkaerőnek is bizonyul.
Azt alapul véve, hogy az alanyi jogon, sőt, tulajdonképpen állami kényszerrel adott papír nem ér semmit, sőt, csak a többi értékét devalválja, ezért az én válaszom: nem.
- Az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát a jelenlegi kilencven napról emeljék vissza a korábbi 260 napra.
Pro: Ez tipikusan az a téma, ahol megmutatkozik az, hogy Magyarországon számtalan párhuzamos valóság létezik egymás mellett. Ilyen például ez is. Az egyik alternatív valóság szerint hazánkban tömegével élnek emberek szegénységben önhibájukon kívül, a szociális államnak pedig kötelessége segíteni rajtuk. Nem engedhetjük, hogy tömegek nyomorogjanak ártatlanul, csak azért, mert elvesztették az állásukat. Arról nem is beszélve, hogy a nyomorgó tömegek az állam és a társdalom számára is potenciális veszélyt jelentenek.
Kontra: A másik párhuzamos valóságban ez természetesen egyértelműen a cigánytémához kapcsolódik. Itt ingyenélő kisebbségiek élősködnek a társadalmon, és százezreket zsebelnek be a nagy büdös semmire. Én mindenesetre nem lepődnék meg, ha a Jobbiknak, és a Fidesz radikális szárnyán fellelhető suttogó propagandának nem ez lenne az elsődleges irányvonala. Ha munkáról vagy gyermekszámról van szó, amihez még a pénz kérdése is hozzájön, akkor biztos, hogy arra egy bizonyos szellemi szint alatt csak cigányozással lehet reagálni. Ékesen bizonyítja ezt a gyermekek után járó többlet szavazati jog gondolata, ami ugyan figyelemreméltó elképzelés volt, mégsem jutott túl a cigánykérdésen. Vannak persze ennél értelmesebb ellenvetések is, a legkézenfekvőbb az, hogy erre egyszerűen nem telik az államnak. Három hónapot fizet, de többet már nem.
Ha piacgazdaságban élünk, akkor fogadjuk el, hogy az állam nem fog erőn felül segíteni senkinek sem. Az én személyes válaszom: nem.
- Ne lehessen 100 napnál hosszabb próbaidőt kikötni.
Pro: a próbaidő egy rendkívül bizonytalan, stresszes időszak minden munkavállaló számára, amely alatt Damoklész kardjaként lebeg a feje felett a tudat - már ha szabad ezzel a szép képzavarral élnem -, hogy bármikor indoklás nélkül kirúghatják. Emellett pusztán csak három hónapra nem éri meg felvenni valakit, ha aztán azonnal kirúgjuk. Az ennél hosszabb időszakra való felvételnél viszont már simán megéri mondjuk félévenként váltogatni a munkavállalókat minden következmény, indoklás, kártérítés nélkül.
Kontra: ha versenyképesek akarunk lenni a nemzetközi tőke hazánkba vonzása terén, akkor olcsó munkaerőre és kedvező munkáltatói feltételekre van szükség. Minél kevesebb a munkavállaló joga, annál jobb a munkáltatónak, ami ösztönzi a gyárak hazánkba telepítését.
Emellett viszont el kell gondolkodni azon, hogy mi az ár/érték vonzata egy ilyen szabályozásnak. Vonz-e annyi munkahelyet hazánkba a próbaidő drasztikus növelése, amennyi értékében felér a munkavállalóink teljes kizsigerelésével. Az én válaszom tehát a népszavazási kérdésre: igen.
- Szabadságot kettőnél több részletben továbbra is csak a munkavállaló kérésére lehessen kiadni.
Pro: nagyjából az előző kérdésről van itt is szó. Elfogadhatatlan, hogy a törvényesen járó szabadságot ne akkor és úgy vegyem ki, ahogy az jólesik, hanem szépen elaprózva, a leglehetetlenebb időpontokban. Lehetőleg februárban, hosszúhétvégéken menjen a szerencsétlenje nyaralni, persze még annál is jobb, ha egy nem túl forgalmas szerdádat töltheted a semmivel.
Kontra: a munkavállalók nyilván mind egyszerre, a két ünnep között, meg nyáron akarják kivenni a szabadságukat, így pedig nem működhet egy vállalat. A plusz jogok a munkáltatónak munkahelyeket teremtenek.
Ehhez kár is mit hozzáfűzni, ugyanaz az álláspontom, mint a 3. pontnál: igen az LMP javaslatára.
Vélemény?
Utolsó hozzászólások