Több fórumon kimerítő, éles viták folytak a konzervativizmusról, ezért úgy gondoltam, szárazon, tisztán összefoglalom, mi is ennek az eszmének a valója. A különböző politikai kultúrából származó emberek szótára sokban eltér, ezért (jövőbeni magyarázatként is) megfogalmazom mit gondolok; mit gondol egy konzervatív a konzervativizmusról.

A konzervativizmus egyik kiemelkedő fontosságú jellemzője a tradicionalizmus. A tradicionalizmus elvileg a meglévő vallási, politikai, kulturális szokások és intézmények tiszteletét jelenti. Az eszme felfogása szerint a társadalmi tapasztalatok útján tökéletesedik a legjobban egy politikai rendszer, és az így kialakult hagyományok, szokások és előítéletek jobban irányítják a társadalmat, mint a feltevésekre épülő elméletek társadalma, amelyek sokszor erőszakkal kényszerítik rá a polgárokra az absztrakt tanokat gyömöszölő általános ideológiájukat. Emiatt is eleve kizárja a forradalmakat, és a puccsok általi, labilis rendszereket. A konzervatív gondolkodás szerint az emberek nem egyenlők fizikai és szellemi képességeikben, lehetőségeikben (a jogi egyenlőség természetesen ettől függetlenül fennáll), ezért is alkot egy teljesen más, egyik államtípusba sem besorolható, beilleszthető eszmerendszert, amely ettől függetlenül, a francia forradalom óta jelen van minden állam politikájában, kisebb-nagyobb mértékben. A társadalmi hierarchia létezése szükségszerű és törvényszerű is. Az ezzel ellentétes, és főleg a szélsőségesen túlzó, mesterséges egyenlősítő kísérletek csak erőszakkal képesek elérni céljukat, és ezek a „vívmányok” a természeti törvények megkerülhetetlensége folytán eleve bukásra vannak ítélve, rövid- vagy középtávon. Ezért is nem vonja kétségbe egy uralkodó elit létének szükségét. Ezzel a teljes szabadságot, egyenlőséget hirdető liberális eszmékkel szemben, a polgárok felé nem képvisel demagógiát.  A liberális rendszerekben ugyanúgy kiemelkednek emberek a képességeikből kifolyólag, míg mások lesüllyednek; sőt, ha a történelmet gondosan megvizsgáljuk, éppen a liberalizmus és a kommunizmus (mint a két, egyenlőséget hirdető rendszer) húzta szét a társadalmi rétegeket, szinte teljesen megsemmisítve a középosztályt. Egy egészséges társadalom gerince pedig éppen ez a réteg lenne. Erre már az ókori görögök is rájöttek, akiknek –ha időben mérjük- a leggazdagabb tapasztalatuk volt a tiszta demokráciát illetően. Ez a réteg tart egyensúlyt a szegények nehéz életéből adódó elégedetlenség, és szélsőségre hajlás, valamint a gazdag felső rétegre általában jellemző mohó, kisajátító működése között.

A konzervativizmust érő, talán leggyakoribb, és legbutább vád is egyben, az, hogy csak a múltat akarja „konzerválni”, soha semmit változtatni, minden jó, úgy, ahogy van. Ennek a véleménynek a hangoztatói szeretik ezt az eszmerendszert a lovat háttal megülő lovasnak tekinteni, aki makacsul hátat fordít a jövőnek, habár az elkerülhetetlen. Éppen ezekből kifolyólag, szerintük életképtelen. Ez a felvetés a fentiek alapos elolvasása után teljesen nyilvánvalóan nevetséges. A gyakorlati konzervativizmus arról szól, egyszerűen összefoglalva, hogy a múlt gazdag élettapasztalatait kell felhasználni, a tökéletesebb és boldogabb jövő társadalmának építésére, és mindezt önös érdekek háttérbe szorításával, miután a közjónak kell, hogy úgy a politikusok, mint az állampolgárok esetében is, a prioritás legyen.