Korunk elkerülhetetlen kérdése, a globalizáció velejárója a világpolgári felfogás, ám ez ellen, úgy tűnik, a volt keleti blokk sikerrel ellenáll. De kell ez nekünk? És ha nem, miért igen?

A globalizációra úgy tekintenek az emberek idehaza, mint a láthatatlan, de feltartóztathatatlan Godzillára, holott ez biztosítja, hogy egyáltalán hozzájusson egy átlag magyar is a tengeri herkentyűkhöz, és a többi, messzi-messzi tájról érkező termékhez. Ezen felül sok olyan állást tesz lehetővé, ami közelebb hozza a magyar fiatalokhoz az utazás, nyelvtanulás, interaktív képzés lehetőségét, hogy még értékesebb munkaerőt jelentsenek a piacnak, és kiművelt főt hazájuknak.

Természetesen ezzel együtt jár a jobb magyar termékeket leszorító, rosszabb, de sokkal olcsóbb spanyol, kínai, olasz portékák rohama is. Ez ellen viszont csak a kormány tehetne érdemben, a külföldre hiába várunk, hogy megsimogassa a buksinkat, és visszaadja a kis piros mecsót. Ez az a fajta játék, ahol az nyer, aki nem málészájú, és néha felemeli az ujját. (A mutatót...)

A világpolgárság már egészen más kérdés. Ez a gazdasági globalizmus társadalmi vetülete, és mint ilyent teljesen külön lehet választani az előbbitől. Világpolgárnak lenni annyit jelent, hogy nem ragaszkodni egy ország, egy nemzet tradícióihoz, hanem csak embernek lenni, minden féle "régimódi" büszkeség nélkül. Ennek sok előnye van: például honvágyat sosem fog érezni, és elfogultság nélkül fog tudni közeledni a más kultúrákhoz.

Negatív oldala részben ugyanez: az emberi lénynek természetes, belső kívánalma az, hogy tartozzon valahova, a globalizmus ezáltal pont a legelemibbtől fosztja meg: a nemzeti összetartozástól. Emellett gyökértelenné, és ezzel együtt szinte teljesen képtelenné válik pszichikai okokból a szaporodásra: a világpolgárok a legkevesebb esetben vállanak 1-2 gyereknél többet. További hátrány, hogy a látszólagos kinyílás mellett leírhatatlanul egocentrikussá is teszi az embert: a hedonizmus legszélesebb tárházát élik ki ebben kedves fajtársaink "nyugaton": nem érdekes más, csak az, hogy szép életem legyen. Az ilyen gondolkodásmód talán nem is elvetendő teljesen, de ha belegondolunk, hogy ez a gyakorlatban már azt jelenti, hogy szociálisan, mondjuk úgy, súlyosan beszűkül az egyén, akkor máris nem olyan mókás.

A volt szocialista blokk országai látványosan "ellenállnak" ennek a folyamatnak. A képzeletbeli határt átlépve, egyre nyugatabbra menve az ember úgy érzi, hogy időutazáson vett részt: a gondolkodásmód legalább 40 évet siet a miénkhez képest, avagy mi késünk 40 évet (ezt mindenki döntse el aszerint, hogy szkeptikus, vagy pozitív szellemű). Egy biztos: a különbség óriási, és a kint eltöltött első időkben még roppant felszabadító érzés, hogy nem nézik, ki honnan jött. Ám amikor az ember rájön, hogy a "nyugatiaknál" is ugyanaz marad a keletebbről érkezett munkás, amilyen volt odahaza, és ahol a "skatulyázással még kezelni lehetett, ők pedig szenvednek vele kínjukban, mert az ő alapvető problémáikat már meghaladta a fejlettebb társadalmuk, egyszerűen nosztalgiával gondol haza, hogy "bezzeg otthon...".

A világpolgár fiatalság körében, az egyetemen szinte kötelesség a Woodstock-Che Guevara-tengely, a hippi, anarchista gondolkodásmóddal ellentétes, csendes megjegyzés pedig olyan heves támadást indukál, amit idehaza csak egy szaftos, percekig elhúzódó anyázás után tudnánk produkálni. A türelmük tehát odáig tart amíg egy bármely más szélsőségesnek az aktuális vezérének pocskondiázása terén. Így, ha jobban megnézzük, láthatjuk, hogy ők se jobbak nálunk, "lemaradottabbaknál", csupán már arra se lehetnek büszkék, aminek születtek. Itt legalább még van sansz...

Az idők szavát viszont, aki nem hallja meg, azt elsodorják a hullámok, és minden újban van valami jó. A globalizmus úgyis van, ha valaki nem vesz tudomást róla, azt bedarálja, ezért érdemesebb és okosabb inkább megtanulni élni vele, és a hasznunkra fordítani. Ugyanez igaz a világpolgárságra. Van benne pár jó dolog, amit ha sikerülne a magyarságnak a magáévá tenni, akkor boldogabb, sikeresebb néppé válhatna, fényévekre megelőzve a környező népeket. Mindig is a szellemi haladás zászlóshajója voltunk a térségben, de még a világban is, ne hagyjuk, hogy a szocializmus által elrabolt 40 (vagy inkább 60?!) év végleg megtorpedózza ezt a pozíciónkat! Merjünk szabadon, de nemzeti értékeinket nem felejtve gondolkozni!