„Párt állott, most Molnár Csaba…”
A 2002-es szoci kampányanyagok között szkrollozgatva látványosan kirajzolódik az a minden területre kiterjedő mentális leépülés, amit a Magyar Szocialista Párt szenvedett el az elmúlt hét évben. Az utódpárt 2002-es választási kampányát, majd az első évek kormányzati tevékenységét a gusztustalan húzások tömegével párosított profi politikai kivitelezés jellemezte. Fejből sorolhatóak a régi klasszikusok, mint a „köteles beszéd”, vagy a „23 millió román”mítoszának megteremtése, illetve a Fidesz elnökének bújtatott „lecigányozása”. Hét év elteltével a gusztustalanság megmaradt, a profizmusnak azonban nyomát sem látni.
Intellektuális alap: Az elkúrás művészete
A kollektív elhülyülésben vélhetően komoly szerepet játszott a mindközönségesen gyurcsányizmusnak nevezett kappanhangú politikai gajdorászás, amit a szocialisták élcsapata „pártpolitika” néven mutatott be az elmúlt közel öt évben. A szeretve tisztelt ex-kormányfőről elnevezett új szocialista paradigma lényege abban mutatkozott meg, hogy teljesen kiiktatta a társadalmi visszacsatolást a párt életéből, és a rövid távú hasznok elharácsolása érdekében beáldoztak minden közép- vagy hosszú távú perspektívát.
A pártállami-szocialista világnézetnek mindig is alapvető jellemzője volt, hogy az össztársadalmi felelősséget soha nem tartották sokra. Az elvtársak döntő többsége számára a nemzet, vagy az állam mindig is csak az egyéni érvényesülés, vagy a világboldogító önmegvalósítás gyakorló közege volt – ezeket ennek megfelelően is kezelték. Azonban saját jól felfogott érdekük szerint mindig is megtartottak egy határt – megtartották azt a minimális társadalmi támogatottságot, amely a közhatalom hosszú távú, stabil birtoklását lehetővé tette. Ez a paradigma jól-rosszul, de működött a Kádár-éra harminc, és a Horn-kormány négy éve alatt.
Ezen a területen alapvető változást hozott a gyurcsányi politika. A rendszer önfelszámolása idején szocializálódott politikusi nemzedék számára nem a közhatalom stabil megtartása, hanem a közjavak villámgyors széthordása az elsődleges életcél. A gyurcsányi politika nem keresi a társadalmi támogatottságnak azt a minimális alsó határát, amely megtartásával még az egyéni és pártérdekek kiszolgálása mellett is megtartható a hatalmi egyensúly. A gyurcsányi politika számára a társadalmi érdek baromira irreleváns. Ez a totális érdektelenség nyilvánult meg, amikor egy-egy véresen komoly társadalmi válsághelyzet felemlegetésére egy, a diszkrét undort egyáltalán nem leplező gyurcsányi vagy horváthi pillantás volt a válasz.
Ennek a belső kontroll-mechanizmusnak a kiiktatása két, időben egymást követő következménnyel jár. Rövid távon felszabadítja a rendszert minden belső gátlásától, hatalmas energiákat szabadít fel és minden képzeletet felülmúló perspektívákat biztosít. Hosszú távon pedig a politikai rendszer szétrohasztja saját magát. Tökéletes példa erre a jelenségre Cusi életútja. Négy éve a csúcson volt. Most börtönben van.
Kormányzás: „Nem értettünk hozzá”
Az egyes politikai döntések hatásainak nagyságrendje okán a dilettantizmus és a politikai nihilizmus a leglátványosabban a kormányzás területén mutatkozik meg. A Horn- és a Medgyessy-kormányok alatt ugyan a kormányzati döntések helyessége erősen megkérdőjelezhető volt, de a végrehajtás hatékonyságával nem volt különösebb probléma. Amit elhatároztak, azt megvalósították. Ha pártos egyéni érdeket sértett, akkor is.
A Gyurcsány-kormány alatt ez fokozatosan átfordult: a kormányzati pozíciót betöltő személyek már nem a központi kormányzati vagy pártpolitikai programot hajtották végre. Ehelyett a kormányzati pozíció – szakpolitikai területektől függetlenül – egy haveri presztízs- és kifizetőhellyé silányult. Nem foglalkoztak azzal, hogy az adott pozícióban milyen programot, milyen célokat kellene követni. Csak és kizárólag azzal törődtek, hogy abban a tisztségben milyen pénzek felett diszponálhatnak és ebből mit lehet eltenni, kiket hozhatnak pozícióba, milyen döntéseket hozhatnak és ez mekkora hatalommal jár.
Erre a jelenségre példaként az elmúlt öt évben kormányzati posztot betöltő populáció közel fele is felhozható. Szilvási György láthatóan ugyanolyan pótolhatatlan titkosszolgálati miniszterként, mint a kancellária fejeként; a nemzeti vagyonkezelő humánpolitikai vezetőjeként pedig egyszerűen verhetetlen. Gyurcsány Ferenc első miniszteri kinevezésekor pedig az őt közelebbről ismerő emberek nagy része minden bizonnyal kotkodácsolni kezdett a röhögéstől, ugyanis lényegében nem lehet még egy olyan szakpolitikai területet találni, ami távolabb állna egy gátlástalanul törtető egocentrikus és embergyűlölő megalomániástól, mint a gyermekek és az ifjúság ügye. Márpedig Gyurcsány többször bebizonyította, hogy kábé úgy tekint az őfőméltóságossága körül élő és mozgó emberekre, mint egy hangyabolyra.
A cseresznye a tejszínhabon pedig az, ha egy politikai vezető esetében a szakmai hozzáértés hiánya és a totálisan öncélú motiváció egy olyan hisztérikus, antiszociális jellemmel párosul, amivel garantáltan fizikai képtelenséggé válik egy szakigazgatási terület irányítása. Veress János és Draskovics Tibor esetében például ez lehet a helyzet, ugyanis tényleg gáz lehet egy olyan főnöknek dolgozni, aki a) felökleli a neki nem tetsző személyt, sőt néha le is fejeli, vagy b) ugyanabban az öltönyben hazudik bele egy hatalmasat a kamerába, amiben három napja még hót az ellenkezőjét mondta.
Pártvezetés: Aktív semmittevés
Habár a pártvezetés körében túlnyomórészt megmaradtak a régi gárda tagjai, az egész pártszervezetet és holdudvart sújtó változások alól ők sem tudták kimenteni magukat. Még a szocialista párttal baráti viszonyban álló politikai elemzők szerint is elmondható, hogy a párt az elmúlt évek kudarcai hatására belemerevedett a rigor mortisba. Mivel a jelenlegi politikai környezetben, a jelenlegi gárdával lényegében nincs győztes stratégia, a pártvezetés az aktív semmittevés jeligéjével konzerválta a válság előtti, a második Gyurcsány-ciklus első éveinek politikai irányvonalait. Ennek értelmében az MSZP vezetése megfogadta, hogy ha beledöglik is, akkor sem vesz tudomást a társadalmi közeg számukra apokaliptikus hatású változásairól. A gyakorlatban ez a kormány gazdaságpolitikai / válságkezelési intézkedéseinek folyamatos ajnározását, az egyértelmű kudarcok látványos sikerként való beharangozását, illetve a Fidesz politikájának hétfőnkénti rendszeres elátkozását jelenti.
Továbbá mivel nincs közös összpárti stratégia, ezért a párt névleges érdekeit a szocialista dinoszauruszok egyéni érdekeinek számtani összege határozza meg. A pártvezetés politikájának megállapítása és a vezető tisztségek betöltése során csak és kizárólag az számít, hogy valamiféle egyensúlyt találjanak az egymás torkát átharapni készülő pártbéli hatalmasságok érdekei között. És bár lehet, hogy Lendvai Ildikó az egyetlen „férfi” a pártvezetésben, egy bizonyos szinten túl már ő sem tudja megállítani a lázongásokat. Ha legközelebb hajkitépés helyett esetleg fanszőrzet-tépkedést helyez kilátásba, akkor sem.
Elit: FB-ből IT-be, IT-ből FB-be
Talán a legszánalmasabb képet – a kétség kívül igen erős mezőnyben – a párthoz különböző intenzitással kapcsolódó elit tagjai mutatják. Ezek a hölgyek és urak ugyanis életvitelszerűen rendezkedtek be az igazgatótanácsi és felügyelőbizottsági tagságra – anélkül, hogy ebből mi bármi pozitívumot látnánk. Ez ugyebár két okból rossz. Egyrészt azért, mert valami eget rengető pénzösszeget emészt fel; másrészt meg azért, mert nem értenek hozzá.
A gazdasági társaságok felső- és középszintű irányítása alapesetben sem számít stresszes melónak, ha pedig állami tulajdonú társaságról van szó, akkor pláne nem. Egy igazgatótanács, vagy egy felügyelőbizottság átlag egy-, kéthavonta tart ülést – ehhez mérten a millió feletti fizetések és egyéb juttatások igazán nem számítanak éhbérnek. Aztán amikor a sajtó megszellőzteti, hogy Drabárné Stramm Eleonóra – aki csak tök véletlenül az egyik szoci politikus anyósa – Guiness-rekordot állított fel „egy főre eső társaságirányítási pozíciók egyidejű betöltése” kategóriában, és ezzel a konyhapénze potom havi négymillióra rúg, akkor mindenki csodálkozik, hogy ez miért lőtte ki a közvéleményben a biztosítékot.
A versenyszférabeli bérezéshez azonban szinte soha nem sikerül versenyszférabeli rátermettséget párosítani. Egy társaságirányítási pozíció betöltése esetén – tekintettel arra, hogy itt nem szakmai, hanem közösségi érdekképviseleti tisztségről van szó – értelemszerűen nincs olyan elvárás, hogy a delikvens teljesen penge legyen gazdasági és jogi kérdésekben. Az azonban igenis elvárható lenne, hogy a delegált érdemben foglalkozzon a rábízott cég ügyeivel – és ne csak annyira, hogy milyen cím kerüljön a névjegykártyára.
Aztán teljesen más kérdés, amikor a tisztelt pártdelegált olyan rátermett gazdasági szakemberként állítja be magát, aki esetében teljesen életszerű, ha egy önkormányzati tulajdonú erdészeti cég felügyelőbizottsági tagságát egy regionális vagyonkezelő igazgatótanácsi tagságára cseréli, a háztartási hulladék szelektív gyűjtésével foglalkozó vállalat vezérigazgatói posztját pedig egy tömegközlekedési vállalat audit bizottsági tagságával váltja fel. Ő mindenhez ért.
Komolyan foglalkoztat a gondolat, hogy ha majd az Alapvető Emberi Jogok chartájának mintájára egyszer kodifikálják az Alapvető Elvtársi Jogokat, akkor ebben a katalógusban kiemelt helyet fog élvezni a közösségi tulajdonú gazdasági társaság irányító testületében való részvételhez való jog. Ami valahol érthető is, ugyanis ha egy ilyen életformára szocializált személy egyszer kiesik a pikszisből, és a piacról kellene megélnie, akkor komolyan fennáll a veszélye, hogy rövid távon éhen hal.
Kommunikáció: nyakopista.4ever.com
Sokat elmond egy párt mentalitásáról és jelleméről, ha a szócsövét Nyakó Istvánnak hívják. Önmagában semmi gond nincs azzal, ha egy modern néppárt a kommunikációjában bulvár- és komik-elemeket alkalmaz – az viszont vér ciki, ha kizárólag ezt alkalmazza. A nyakói kommunikáció márpedig intellektuális szempontból félúton van a Teletubbies és a Happy Tree Friends között.
A nyakói kommunikáció ugyanis – a Tom és Jerry-s rajzfilmek sztorijaihoz hasonlóan – elsődlegesen két elemre épít: egyrészt provokálja az ellenfelet, másrészt megpróbál hülyét csinálni belőle. Konzseniálisan elégíti ki mindkét kritérium igényeit a legutóbbi kommunikációs húzás Orbán Viktor mexikói utazásával kapcsolatban. Ez a Tapló Télapós faggatózás ugyanis, hogy Orbán milyen politikai előnyöket kíván biztosítani szállásadója számára potom egy hét vendéglátásért meg a reggeli sonka-tojásért, egy buddhista szerzetesből is előhozná a kocsmai bunyóst. Az a tény pedig diszkréten a háttérben marad, hogy a feltételezett politikai mutyinak kábé annyi a realitása, mint annak, ha a Prérifarkas 15-ös Acmee tüzérségi ütegeket rendel a sivatag közepén.
És bár a rémálmom lenne, ha ugyanez a kommunikációs attitűd a Fidesznél is megjelenne, azért kíváncsi lennék, hogy hogyan nézne ki ugyanez a stílus pepitában. Példának okáért ha Szijjártó Péter Lendvai Ildikóba fagyasztaná a szót egy kiélezett politikai vitában, hogy hagyja már a hülye háztartási hasonlatait és beszéljen normálisan. Vagy ha Révész Máriusz interpellálná Vadai Ágnest, hogy az elmúlt évben közpénzből mennyit fizetett a repülőjegyek többletsúlyos pótdíjára és mindebből hány adag bébitápszert lehetne venni. Vagy ha Cser-Palkovics András arról faggatná Szekeres Imrét, hogy a legutóbbi szentpétervári útja alkalmával éjjel fél egykor miért telefonált a szállodai szobájából a recepcióra, a hotel mely szolgáltatásait vette igénybe, mindez mennyibe került az adófizetőknek, és mekkora a veszélye annak, hogy a látogatása során az orosz fél egy képviselője olyan fogást talál rajta, ami ellen nem tud védekezni. Szóval az ilyen poénok lehet, hogy jól mennek a Cartoon Network-ön, de baromira szánalmasan festenek a politikai kommunikációban.
Tagság: „Ez a csapat, ez kemény...”
Teljesen egyértelmű, hogy egy népes tagsággal rendelkező politikai párt nem vállalhat teljes felelősséget minden egyes tagjai minden egyes cselekedetéért. Az azonban már jelent valamit, ha egy párt tagjai potom négy-öt év alatt kimerítik a fél Btk.-t.
Az elmúlt másfél kormányzati ciklusban ugyanis a szocialista párt különböző tagjai lényegében az összes bűncselekmény-típust elkövették, ami szerepel a Büntető Törvénykönyvben. Volt itt minden a vesztegetéstől kezdve, az okirat-hamisításon és a hűtlen kezelésen át a különböző pénzügyi és vagyon elleni bűncselekményekig. Volt erőszakos nemi közösülés, volt emberölés és volt robbanószerrel való visszaélés – ami akár terrorcselekménnyé is átlényegülhet, ha Draskovics miniszter egy nap különösen morc hangulatban megy be a munkahelyére. Természetesen nem írható minden egyes bűnelkövetés a párt számlájára. Az azonban igenis a pártszervezet felelőssége, ha nettó politikai okból tétlenül nézi, hogy ilyen alakok flangáljanak az utcán szoci tagkönyvvel a zsebükben.
Választási kampány: Vicsor et. jelentkezik
A témában a legfrissebb hírek az elmúlt három napban kerültek nyilvánosságra. Ficsor Ádám miniszter lemond a titkosszolgálati tárca vezetéséről, mert szerepet kíván vállalni az MSZP 2010-es kampányában. Szintén ide készül Gyurcsány Ferenc is.
Ma még egyáltalán nem lehet tudni konkrétumokat, hogy milyen is lesz a szocialisták eljövendő választási kampánya. A fő csapásirányok azonban sejthetőek: a gyurcsányizmus folytatódik minden jellegzetességével egyetemben.
Ennek a posztnak garantáltan lesz folytatása.
Utolsó hozzászólások