1945. február 11. A Budapestet védő német/magyar csapatok vérbe fulladt kitörési kísérletének napja, ami igazán pompás neonáci rendezvénnyé forrotta ki magát az utóbbi évtized során. Tavaly még – nagyon helyesen – a Magyar Gárda tagjai is csak saját felelősségükre, formaruha nélkül mehettek, így aztán a vegyes szkinparádét csak a renitens Dósa István szakadárjai tarkították. Ehhez képest idén a Pörzse által szerkesztett jobbikos sajtóorgánum, a Barikád nevű heti lap már örömódát zeng:
Kitörés - Dicsőség Európa hős védőinek!
Aha. Egyenest ajropéer szabadságfighterek a sztálini hordák ellen, káprázatosan és lendületesen szépül a múlt.
Háááát izééé... nézzük csak, hogyan is látta maga Adolf bácsi helytartója a dolgok állását, miért is kellett számtalan honfitársunk halála árán (a változatosság kedvéért) megint egy újabb „dicső” bukással bővíteni a történelmünket:
„Minden magyar paraszt, munkás, vagy katona, akinek bevetése minket tehermentesít, erősíti a Német Birodalomban a Führer tartalékait. Minden értünk vérző magyar a mi véráldozatunkat csökkenti, erősíti tartalékainkat a további hadviseléshez, és segít abban, hogy erőnket megőrizzük a háború utáni nagy feladatok megoldására”
dr. Edmund Veesenmayer, Német Birodalmi Nagykövet
Jó ünneplést...
Utolsó hozzászólások