TaTa már összedobott egy mélyebb elemzést az első forduló általános állásáról, ami tök jó, mert így én meg mélyebben belemehetek a pártok kampányainak kivesézésébe. Kampány-ügyben az általános tendencia elég egyértelmű: szemben 2006-tal, amikor a pártok közötti átjárás csekély volt, az egyes párt-kampányok hatásmechanizmusa elsősorban a saját, már meglévő bázisok aktivizálásában érvényesült. 2010 teljesen más paradigma. Idén jóval nagyobb szavazótömegek vándoroltak egyik helyről a másikra, Török Gábor elemzése szerint megközelítőleg 1,4 millió szavazópolgár szavazott át a nagyon tág értelemben vett jobboldalra, a Fideszre, a Jobbikra és az LMP-re. Levonható tehát a következtetés, hogy a korábbi bebetonozódott szavazóbázisokkal szemben a 2010-es választáson jóval intenzívebb az okozati kapcsolat az egyes pártok kampánya, és az általuk elért választási eredmény között.
A legrövidebb értékelés az MDF-et illeti: választási kampányuk értékelhetetlen. Mivel az utóbbi években az MDF politikai világnézete lényegében definiálhatatlanná vált, nem okozott komoly meglepetést az sem, hogy a kampányban sem tudtak érdemi mondanivalót megfogalmazni. Kommunikációjuk kimerült abban, hogy minden lehetséges módon kifejezésre juttatták, hogy ők mennyire mások, hogy mennyire utálják a többieket, és hogy nagyon-nagyon utálják Orbán Viktort és a Fideszt.
Nem áll sokkal jobban a begombázott kerti törpe üzemmódra kapcsolt MSZP sem. Az előző két kampány megmutatta, hogy a szocialisták hagyományos értelemben vett kampányt nem akarnak folytatni, csak a gyűlöletkampány területén érhetnek el eredményeket. Az idei kampány ehhez annyit tett hozzá, hogy már egy eredményes gyűlöletkampányt sem tudnak kivitelezni. Az MDF-hez hasonlóan nekik sem volt érdemi mondanivalójuk, az üzenet nagyrészt kimerült a demokráciafélő vinnyogásban. Az MSZP teljes szervezeti struktúráját sújtó előrehaladott amortizáció a kampánystratégia területén is megmutatkozott: még az eredetileg eltervezett minimál-tervet sem tudták eredményesen végigvinni. A kétség kívül erős kezdés, a svéd modellel való riogatás után a lendület kifulladt, a folyamatosan felszínre kerülő botrányhírek teljesen kivették a kezükből az irányítást, a kampány végére az igencsak magas labdának számító „Kubatov-ügyet” sem tudták eredményesen felfuttatni. Gyurcsány Ferenc és hithű szövetségesei deklaráltan önjáróak lettek, a szocialista kampány ennek megfelelően rendszertelenül vergődött a markáns szocialista önállóság és a chartás összbaloldaliság két végpontja között. Az LMP javára tett kéretlen visszalépések, az MSZP-Jobbik-LMP népfront ötletének felvetése, vagy pedig „Szanyi kapitány” látványos lebőgése pedig olyan folyamatokat indíthat el, amelyek potenciális végpontjait ma még nem lehet belátni.
Lehangoló eredményt produkált a Jobbik kampánya. Kétségtelen, hogy a radikális párt kapta a legnagyobb zárótüzet a riválisoktól, olyan komoly nyomás alá helyezve őket, aminek nyilvánvalóan betudható néhány randább gikszer és baki. A Vona-féle pártvezetés azonban megmagyarázhatatlan módon elkövette azt az őrült hibát, hogy teljesen irracionálisan az egekbe tornázta a Jobbik várható eredményével kapcsolatos elvárásokat. Minden, a Jobbikéhoz hasonló helyzetben lévő pártnak a közel 17%-os támogatás mesés győzelem lenne, de az 52%-ot vizionálva ez relatíve tényleg sovány eredménynek tűnhet. A párt választási központjában a csalódottság érezhető volt – ez lehet az első olyan negatív jelenség, ami komolyan megakaszthatja a Jobbik felfejlődését, ráadásul teljesen feleslegesen. Morvai Krisztina klimaxoló magánszáma a HírTV kamerája előtt pedig csak arra lehetett jó, hogy a tévé előtt ülő radikális szavazók tömegeiben váltson ki ellenérzést a Jobbik iránt. Külön elismerést érdemel a magát megmagyarázhatatlan okokból magyarnak és nemzetinek tartó hírportál, a kuruc.info áldásos tevékenysége. Az utóbb lufinak bizonyult „Kubatov-ügy” felfújásával ugyan semmit nem ártottak a Fidesznek, de ezzel alaposan felkorbácsolták a még meglévő szocialista szavazókat. Nem kizárható, hogy ennek köszönhető, hogy a Jobbik nem tudta megelőzni az MSZP-t. A kuruc ügyeletes idiótájának – aki még véletlenül sem Novák Előd – ezúton is gratulálunk.
Az ajánlószelvény-gyűjtés kezdetén tanúsított rágcsáló-mentalitást – amikor is bőszen nekiálltak rágcsálni a Fidesz bokáját – villámgyorsan levetkőzve a Lehet Más a Politika elég szépen állta a sarat. A kampánya egyenletes, nyugodt volt, a folyamatos pozitív megnyilvánulásokat csak néha szakította meg egy-egy cinkesebb baki. Faith Balázs ügyét ügyesen kezelték, a Fidesznek feltett kérdés-cunami bár egy rendkívül hülye ötlet volt, de szerencsére nem vált jellemző kampányelemmé. Schiffer jól vizsgázott az első igazi fősodorbeli szituációban is, amikor Lendvai Ildikó arccal előre, csücsörítve közeledett felé, hogy léptesse már vissza a jelöltjeit a szocik javára, a gaz Fidesz ellen. Az LMP reakciója – miszerint a szavazó nem birka – a kampány egyik legnormálisabb megnyilvánulása volt. Mindazonáltal az LMP eddig eredményesen azt is elsunnyogta, hogy tulajdonképpen miről is fog szólni a parlamenti jelenléte, ezt pedig már nem tudják sokáig tovább húzni.
A Fidesz a kampány ideje alatt egyetlen komolyabb hibát sem követett el – és ez hatalmas relatív eredmény a 2002-es és főleg a 2006-os produkció után. Az első plakátkampányt úgy elcseszték, mint annak a rendje, szerencsére már kevesen emlékeznek rá. A Varga-féle kijelentés a svéd modell esetleges bevezetéséről már rögtön az elején kellemetlen pozícióba hozta a Fideszt, de – részben a szocik kifulladása miatt – gyorsan visszaültek a nyeregbe. Kubatov Gábor stand up comedy-je minden bizonnyal nem okozott érezhető veszteséget, de a pártigazgató valószínűleg csak a közel kétharmados eredménynek köszönheti, hogy Viktor nem akasztotta fel a golyóinál fogva a Szentkirályi utca egyik Makovecz-tervezte toronysisakjára. Orbán Viktor beszédei és nyilatkozatai pedig ezúttal rendkívül színvonalasak voltak.
Utolsó hozzászólások