A revízió lehetőségei a huszadik század első felében.
Még alá sem írták a szerződést, már biztos volt: amint Magyarország helyzete stabilizálódik, követelni fogja annak felülvizsgálást. Ennek megfelelően, Horthy Miklós regnálásának kezdetétől a politikusok szinte kivétel nélkül megtettek mindent ennek érdekében. Nem is lehetett volna másképp: az egész ország követelte.
Több irányzat alakult ki, több lehetőség merült fel, a legfontosabb két irányzat a békerevízió és a fegyveres revízió volt. Az előbbi legjelentősebb képviselői Horthy Miklós, Teleki Pál, Bethlen István voltak, míg az utóbbit főleg a hadsereg prominens tagjai követelték, így például Werth Henrik. A felelősen, és józan módon gondolkodók politikusok átlátták, hogy nyers erővel nem lehet elérni mindazt, amit a nép kíván, és a mi jogosan meg is illeti Magyarországot. A fegyveres revíziónak nem a magyar királyi honvédség volt a gátja, hisz az 1930-as évekre olyan erőt képviselt, amellyel gond nélkül hódíthatta volna vissza az elcsatolt területeket (erre jó példa az 1939-es, pár napig tartó magyar-szlovák "háború", melynek során a szlovák haderő legjavát állította ki a paramilitáris Hlinka-gárda mellett a védekezésre, a mindössze három magyar könnyű csapattest ellen, mégis csúfos vereséget szenvedtek: a mindössze 12 magyar hősi halottal szemben a szlovák oldalon mintegy száz halálos áldozat és több száz hadifogoly volt a veszteség, nem is beszélve a légierejük 2/3-ának megsemmisüléséről...), mégis, a tartós határrendezést nem várhatták ettől.
A magyar külpolitika folyamatosan "agitált" külföldön, kiállításokat, magyar napokat tartva, újságírókat, értelmiségieket megnyerve a magyar ügynek, közülük a leghíresebb talán a széles körben ismert Lord Rothermere, akinek egy díszkút is őrzi emlékét, a hálás magyarok jóvoltából, Budapesten. Az akciók ugyanakkor nem merültek ki az ilyen jellegű fellépésekben, hanem egészen újszerű, magánvállalkozások a "ringbe" szálltak, ilyen volt a Justice for Hungary elnevezésű repülőgép átkelése az Atlanti-óceánon.
A javarészt békés politika tagadhatatlanul legkiemelkedőbb momentumai, a nemzetközi jogilag teljesen érvényes és kifogásolhatatlan első és második bécsi döntések, illetve a kettő között, önerőből véghez vitt kárpátaljai bevonulás volt. Az 1941-es bácskai és délvidéki gyarapodások már jóval kétségesebbek, de talán még tisztázhatóak, és rosszindulat mellőzésével, objektíven máig elfogadhatóak az akkori hivatalos érvek: a jugoszláv állam akkorra már nem létezett, és a honvédség csakis a magyarlakta részek erejéig vonult be. (A románok '19-es Tiszáig és további vonulásait senki nem emlegette még fel, mint nemzetközi szerződés megszegését...)
Ha nem is hosszú időre, de az ország szabadabban lélegzett, és a lakosság átélhette a legnagyobb örömöt és meghatódást, ami érte a magyarságot a huszadik században.
Utolsó hozzászólások