A szűnni sosem akaró témák egyike kerül ma újabb, más megvilágítás alá. A szavazati jog cenzusa nem új keletű dolog: mióta valamilyen szinten is létezik az általános szavazati jogosultság, azóta napirenden van, vagy a bevezetése, vagy a megszüntetése.
Szerencsésebb történelmi korokban, feltűnő módon mindig létezett ez a cenzus. A legjobban -és talán legigazságosabban- működőt említeném meg a kiindulási alap megadásához: az Osztrák-Magyar Monarchia idején regnáló, magyarországi rendszer. Magának a szabályozásnak a bemutatását -részletekbe menően- feleslegesnek tartom, elég ha a cenzus természetét adom meg: vagyoni alapon húzták meg a határt.
Némi érdekesség-képpen szolgálhat még a tény, hogy a korszak legjelentősebb -szabadelvű- vezetője volt ennek a rendszernek a kérlelhetetlen fenntartója: Tisza István.
Itt az ember erősen elgondolkodik, nem csak arról, hogy 100 éve még azt jelentette liberálisnak lenni, hogy "ha a liberalismus és a magyar érdek ellentétben volna egymással, akkor minden fontolódás nélkül feláldozná az előbbit az utóbbinak oltárán". Azt, hogy ez ma hol is tart, felesleges is részletezni. A másik, amiről érdemes eltöprengeni: egy olyan politikus, aki egész életében elhivatott szabadelvű volt, miért állt ellen a szabadság kiterjesztésének tekintett általános választójog megteremtése ellen, tűzzel-vassal? A megoldást, úgy gondolom a fentiekben idézett mondat takarja: mert az ország érdeke volt.
Véleményem szerint nem csak akkor, de ma is így van ez: a cenzus hiánya többet árt az ország vezetésének, jólétének, mint amennyit a demokráciának ad. Tisza érvelését ismét csak megszívlelhetjük, mivel ő azzal indkolta a cenzus fenntartását, hogy az ország népe, általánosan még nem érett meg ilyen súlyú döntések meghozatalára. Ez szintén hasonlatos -ha más mértékekben is- a mai állapotokhoz. A politikus azért is védte a rendszert annyira, mivel úgy tartotta, hogy ha mindenki válogatás nélkül szavazati joghoz jut, az egy valaminek kedvez: a szélsőségeknek. Mindegy, hogy nacionalista, vagy szocialista az, a demokrácia érdekeit egyik sem szolgálja.
De miért pont a vagyoni alapon meghúzott vonal? A kérdés jogos, a válasz komolyan megfontolandó. A fő érvem mellette az, hogy azok az emberek, akik műveltek, értelmesek, tehát érettek az ország ügyeinek egyengetésére, mindig, minden időben sokat és jól dolgozva építették nem csak az ország, de a saját maguk vagyonát is. Vannak olyan emberek ugyanakkor, akik hiába örökölnek, kapnak akármekkora összeget, azzal felelősen bánni nem tudnak. Példának vehetjük a parasztság és a proletariátus többségét, akik hiába kapta '45 után hatalmas lehetőséget a művelésre, munkára, tanulásra, többségében azzal élni nem tudtak, éppen a fent említett belső, megfoghatatlan "képesség", tulajdonság folytán. Ellenben a nemesi származásúakat hiába fosztották meg földjeiktől, vagyonuktól, hiába űzték őket az Alföld kietlen vidékeire, legkésőbb a rendszer végnapjaiig a legtöbben összeszedték magukat, és a mai időkben is normális életkörülmények között, mondhatni jól élnek.
Természetesen ártana a rendszernek, ha a rendszerváltásból meggazdagodott elvtársakat is az eszes, dolgos emberek közé sorolnánk. Az, hogy valaki ármánykodással, hajbókolással, gerinctelenséget kívánó munkák önkéntes végrehajtásával belopta magát egy diktatórikus rend szívébe, amely aztán hű káderei között kiosztogatta az állami vagyon javát, vagy azok, akik cégek 2-3 éven belüli, célzott becsődöltetésével szerzett vagyont, nem tartozik a tiszteletre méltóak körébe. Az ő kiszűrésük egy módon lenne csupán lehetséges:a privatizációs láncok szigorú, végletekig történő tisztázása, és a "hibás" végektől a javak államosítása, természetesen büntetés terhe mellett. Ez javarészt megoldaná az éppen ilyen ügyeskedők által okozott válság kezelését, az államkassza feltöltését, így nem a már meglopott állampolgároknak kéne visszapótolniuk a közjavakat.
A becsületes munkával mindig is lehetett vagyonhoz jutni, aki pedig generációkon át is képtelen arra, hogy bármilyen javat termeljen, és azt meg is tartsa (mert a pénz megtartása sokszor nehezebb, mint a megszerzése), az hogyan lehetne alkalmas arra, hogy kiválassza, ki az, aki érett a köz ügyének vezetésére?
Másrészt jogos indok az is, hogy aki vagyonosabb, többet adózik, többet ad a közös kasszába. Miért az döntse el, ki költse el ezt a pénzt, aki esetleg bele se tesz egy fillért se (notórius munkanélküliek, szociális juttatásokon élők, adókerülő vállalkozók, stb...)?
Természetesen a cenzust egyszer meg lehetne szüntetni, amint a közoktatást olyan szintre sikerülne emelni, hogy azáltal felnőne az ország lakossága a feladathoz, és nem kéne többé attól tartani, hogy demagógiával, pénzzel komoly politikai tőkét lehet kovácsolni.
Véleményem szerint a demokrácia e cenzus nélkül olyan, mint a bor: mivel semmi nem szabályozza le benne az alkoholtermelő gombák szaporodását, idővel pont a túlzott alkoholtartalom öli meg őket, és így a bor nem érik tovább. A társadalomra vetítve ez természetesen annyit tesz, hogy a cenzus nélküli rendszer a keblén hordja a szélsőségekre hajló, és így antidemokraikus rétegeket is, akiket le nem szabályozva, a szabadság jegyében önmagát, és ezzel a valódi szabadságot pusztítja el.
Utolsó hozzászólások