A német politika túl van az eljövendő szövetségi választások főpróbáján – de nincs túl annak hatásán. Tartományi választásokat tartottak három szövetségi államban: Thüringiában, Szászországban és a Saarvidéken. Az eredmény eltérő arányban, de a jelenleg nagykoalícióban kormányzó mindkét nagy néppárt számára lehangoló. A CDU jelentősen veszített a támogatottságából, az SPD esetében viszont egyenesen a baloldali domináns szerepe került veszélybe.
Eredmények
Thüringiában a kereszténydemokraták csúnya veszteségeket szenvedtek, támogatottságuk az előző, 2005-ös választásokhoz képest 43-ról 31%-ra csökkent. A kormánytöbbséget a jelentősen megerősödő, 7%-os liberálisok támogatásával sem tudják elérni. A baloldal pártjainak támogatottsága nőtt: az SPD 18, a zöldek 6, a Linke pedig kiemelkedő 27%-ot kapott.
Szászországban a CDU vesztesége elhanyagolható: 41-ről csak 40%-ra estek vissza. A liberális FDP itt is jól teljesített, 6-ról 10%-ra növelte a támogatottságát. A szociáldemokraták 10, a baloldal 20, a zöld párt 6%-on teljesített. A szélsőséges NPD támogatottsága ugyan 9-ről 5,6%-ra csökkent, de továbbra is szerepet kapnak a tartományi gyűlésben.
A Saarvidéken a jobboldal pozícióvesztése a thüringiai helyzethez hasonlatos. A CDU támogatottsága 47-ről 34%-ra csökkent, az FDP 9%-ot kapott. Az SPD némileg vesztett erejéből és 24%-ot ért el, a zöldek támogatottsága 6%. Átütő eredményt ért el a Linke. A keleti tartományokkal ellentétben, ahol az egyik jelenlegi tagszervezet, a PDS képében már korábban is önállóan képviseltették magukat, nyugaton a pártnak – az SPD-s múltat leszámítva – nem volt előzménye. Ezzel együtt a saarbrückeni tartományi gyűlésben 21%-ot értek el, ami szinte példa nélkül álló előretörés.
Lefagyás jobbról
Ez a szemet gyönyörködtetőnek egyáltalán nem mondható választási eredmény komoly fejfását okoz a merkeli CDU-vezérkarnak. Óhatatlanul felmerül bennük ugyanis a kérdés: hogy a rákban fognak így kormányt alakítani? A nagykoalíciós szerepben az SPD ugyanis kellőképen gyalázatos teljesítményt mutatott ahhoz, hogy a kereszténydemokraták magukban már elkezdjék tervezni a fényes kormányzati jövőt.
Az igazi megrázkódtatást talán az okozza, hogy ezt a csúnya leszereplést semmi sem jelezte előre és látszólag semmi sem indokolja. A német kormány – egyértelműen a CDU-hoz köthető – válságkezelő gazdaságpolitikája mind a belföld, mind a külföld szemében egyértelműen sikeres. A párt szereplése az EP-választáson szintén kielégítő volt. A kormányzati politikában a CDU minden fronton előzi a szociáldemokrata vetélytársát – a német híradásokat figyelve az ember néha el is felejti, hogy Angela Merkel egy koalíciós kormány feje, és nem az egyedül kormányzó CDU-rezsim kancellárja. Merkel újabb kancellár-jelölése mindezidáig nem volt kétséges, és az sem biztos, hogy a CDU-CSU szövetség egyáltalán képes lenne-e egy eredményes kihívót kiállítani ilyen kevéssel a választás előtt.
Az egyetlen biztos pont a jobboldali stratégia-alkotásban az FDP magabiztos szereplése. Az országos átlagban hozott közel 10%-os eredmény jó eséllyel kipótolhatja a CDU választási eredménye és a kormányalakításhoz szükséges támogatottsági limit közötti réseket.
Előzés balról
Ha a CDU feje felett viharos az égbolt, akkor az SPD momentán egy kiadós Götterdaemmerung közepén piknikezik. Hasonlóan magyar elvbarátaik pártjához, a német szociáldemokraták is egy tehetségtelen kalandorpolitika következményeit élik meg. A dilettáns schröderi politika hosszú távú hatásának betudhatóan ugyanis az SPD éppen ott tart, hogy elveszítse a német baloldal vezető pártjának pozícióját. A felségárulással kiátkozott Lafontaine-vonalból és a vodkaszagú ossik gyülekezeteként lesajnált keletnémet utódpárti PDS-ből összeállt Linke ugyanis a három tartomány közül kettőben magabiztosan leelőzte az SPD-t, és jelenleg semmi sem garantálja, hogy ezt szövetségi szinten nem fogják megismételni.
A Linke jövőbeni eredményétől függetlenül új politikai paradigma alakult ki a német baloldalon. Korábban – amennyiben megvolt a kormányalakításhoz szükséges támogatottság – a baloldali koalíciót a kispárti, nagyjából 10%-os zöldek, és a néppárti, közel 50%-os SPD alkotta. A PDS nem kapott szerepet, a mainstream baloldalon nem volt rivális – az SPD baloldali vezető szerepe tehát vitathatatlan volt. Most az új baloldali formáció támogatottsága 20 és 30% között mozog, szemben az SPD 15-25%-os teljesítményével. A nagykoalíciós kormánytól független Linke sokkal eredményesebben szólíthatja meg az elégedetlen baloldali szavazókat, a Lafontaine-vonal jelenléte miatt pedig még azzal sem lehet eredményesen támadni a riválist, hogy a Linke a keletnémet állampárt reinkarnációja lenne. A harmadik baloldali formáció, a 6%-os zöld párt ugyan tradicionálisan a szociáldemokraták szövetségese, de nincs arra garancia, hogy egy esetleges Linke-SPD rivalizálásban a régi szövetséges mellé állnának. Az új német baloldal tehát háromszereplős: egy középpárti balközép SPD, egy középpárti baloldali Linke és egy kispárti Grüne alkotja. Kérdés, hogy a két jelentős baloldali párt hogyan képes feldolgozni új pozícióját és milyen kapcsolatot épít ki a másikkal. Egyikük helyzete sem könnyű. Az SPD-nek el kell fogadnia korábbi vezető pozíciójának elvesztését, és azt a tényt, hogy egy vele azonos erejű másik baloldali párttal kell tárgyalnia. A Linke ex-spd-s vonalának pedig együtt kell élnie azokkal a személyi ellentétekkel, amelyek köztük és volt pártjuk jelenlegi tagjai között feszül.
Forrás:
Kapcsolódó posztok:
Utolsó hozzászólások