Magyarország öt éve tagja az Európai Uniónak. Hazánkban idén tartották a második európai parlamenti választást; Strassburgban és Brüsszelben a második ötéves ciklusukat kezdik meg a magyar parlamenti delegációk. Ennyi idő elteltével a magyar közéleti elitnek készen kell állnia arra, hogy a konkrét érdekei és elvei mentén, a valós körülmények figyelembevételével kialakítsa az elképzeléseit: milyen érdekek mentén pozícionálja magát Magyarország az Európai Unióban.
Formai unió vs. tartalmi unió
Egy koherens európa-politika kialakítása során az első lényeges kérdés annak meghatározása, hogy mi is „Európa”? A kérdést nem könnyű megválaszolni. Az „Európa”-jelenség létével, lényegével kapcsolatos elméletek és felfogások ugyanis igen széles skálán mozognak, amelynek egyik végpontján egy pragmatikus és merkantilista alapon szerveződő, sztrikt gazdasági célokat szolgáló kereskedelmi szövetség; míg a másik pólusán egy, a kereszténység Európa-eszményén alapuló, plurális, kultúra- és ember-centrikus Európa-eszme áll.
Az első felfogás szerint az Unió mindössze egy jó nagyra sikerült nemzetközi szerződés. Többrétegű kereskedelmi megállapodások komplex halmaza, amely az egykori szén- és acél-közösségen alapul; jelenlegi lényegét pedig a négy szabadság – az áruk, a tőke, a munkaerő és a szolgáltatások szabad áramlásának – biztosítása képezi. Ebben a felfogásban az Unió csak és kizárólag azt a bürokratikus és jogszabályi rendszert jelenti, amit a Római Szerződés és annak számos módosítása az évek során létrehozott.
A másik értelmezési sémában az Európai Unió az európai nemzetek közössége, amely a közös keresztény kultúrán és a békés és harmonikus egymás mellett élés igényén alapul. Annyiban több a merkantilista felfogásnál, hogy az egyes országok és népek kapcsolatrendszerében nemcsak a kereskedelmi és az ehhez szorosan kapcsolódó kontaktusokkal foglalkozik, hanem a kulturális és társadalmi aspektusokkal is. Ebben az értelmezésben tehát az Unió formai megnyilvánulása – az alapító szerződések, a bürokratikus rendszer, a különböző jogi szabályozások – mindössze egy keretet biztosít arra, hogy a közösséget alkotó nemzetek a közös kapcsolataikat kialakítsák. Ezekben a kapcsolatokban pedig természetesen elsődleges szerepet játszik a gazdaság és a kereskedelem, de rendelkezik ezeken messze túlmutató elemekkel is.
Egy ország – Magyarország – uniós pozícióinak kialakítása során a két értelmezési séma közötti különbség abban ragadható meg, hogy amíg az első verzió szerint mindössze egy huszonhét szereplős kollektíva egyik tagja vagyunk, illetve a közösséggel és annak tagjaival való kapcsolatunk jórészt uniformizált jellegű; addig a második álláspont szerint az uniós kapcsolatrendszerünk jóval túlmutat a kereskedelmi csatornákon, ezeket a relációkat nagyban meghatározzák a nemzeti sajátosságok, amelyek a tagság során meghatározó jellegűek. Ez utóbbi esetben pedig az uniós pozícióink kialakítása során nem lehet megragadni azon a szinten, hogy betartjuk az összes vonatkozó uniós normát, a csemegeuborka hajlásszögétől kezdve a bevásárlókosarak rendszeres mosatásáig. Ez utóbbi esetben ugyanis az Unió adta kereteket saját magunknak kell kitöltenünk – mégpedig a saját értékeink és a saját érdekeink szerint.
A négy kiemelt hatalmi központ
Az Európai Unió legfontosabb intézményei körében négy nagy hatalmi központ különböztethető meg: a Tanács, a Parlament, a Bizottság és az Európai Bíróság. A Tanács a közösséget alkotó tagállamok állam- és kormányfőinek fóruma; a Parlament a tagállamokban közvetlenül választott képviselők gyűlése; a Bizottság a közösség „kormányaként” a tagállamok által delegált biztosok alkotta kis létszámú kvórumként működik; míg a Bíróság a „rendes”, tagállami bírói fórumokhoz hasonlóan igazságszolgáltatási intézményként funkcionál.
A Tanács és a Bíróság kapcsán tagállami pozíciókról felesleges beszélni. Az előbbi esetében azért, mert a Tanács szerepe többnyire csak jelképes jellegű, önálló döntéshozatali tevékenységet nem végez. Utóbbi esetében pedig azért, mert a Bíróság jogalkalmazói tevékenysége teljesen független a tagállamoktól – sőt kifejezetten káros lenne, ha e körben a tagállami érdekek érvényesülnének.
Az Európai Bizottság
Teljesen más viszont a helyzet az Európai Bizottság háza táján, ahol igenis érvényesíthetőek a nemzeti érdekek. Első körben azonban érdemes szétválasztani a Bizottságot, mint testületi szervet; illetve a tagállamok delegálta biztosokat, mint önálló hatáskörrel is rendelkező döntéshozókat.
Testületi szervként a Bizottság az Unió végrehajtó szerve – lényegében kormányként működik. Ezen tevékenysége során – elsődlegesen a politikai környezetnek köszönhetően – elmondható, hogy a Bizottság jellemzően megmarad az Unió eredeti rendeltetésének megfelelő merkantilista keretben, nem igazán szakad el a gazdaság- és kereskedelempolitikai kérdésektől. Továbbá a tagállamok nagy száma és eltérő érdekköre miatt az is nehezen képzelhető el, hogy valamelyik tagállam érdeke egy bizottsági döntésben nyilvánuljon meg; ezt legfeljebb a nagyok tehetik meg.
Az egyes biztosok mozgástere azonban már teljesen más koordináta-rendszerben mozog. A jogszabályi keretek között és a közös bizottsági politikák betartásával ugyanis egy uniós biztos lényegében azt hoz ki a tisztségéből, amit csak akar. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a biztos a saját szakigazgatási területén belül – értelemszerűen egy meghatározott mozgástéren belül – a saját, egyéni preferenciái szerint alakítja ki az adott terület uniós politikáját: azon az adott területen lényegében ő testesíti meg az Uniót.
A tudatos érdekérvényesítés eddig egyáltalán nem jellemezte a magyar politikát a biztosi tisztségek megszerzése során. Kovács László tevékenysége adó- és vámügyi biztosként az ország számára lényegében irreleváns. Nemcsak azért, mert lényegében nincsenek olyan releváns magyar érdekek, amelyeket az adó- és vámügy kérdésében most azonnal érvényesíteni kellene; hanem azért is, mert már a biztosi poszt betöltőjének a kiválasztását is mindössze az határozta meg, hogy Gyurcsány jó messzire küldhesse az akkor még számára potenciálisan veszélyes volt külügyminisztert.
Ezzel szemben jóval fontosabb lehet a magyar érdekek szempontjából az unió nyelvi sokféleségéért felelős biztosának tisztsége, amelyet jelenleg – mily szerencse – a román Leonard Orban tölt be. Egy megfelelően pozícionált magyar érdekképviselet ugyanis igen látványos eredményeket érhetett volna el a szlovák nyelvtörvény kapcsán. Ha ugyanis a nyelvi sokféleségért felelős biztos posztját egy magyar delegált tölti be, az igen határozottan léphetett volna fel Fico kirekesztő politikája ellen. És akkor a nyelvi kérdésben ő testesíti meg az Uniót. Ennek pedig politikai jelentősége van – talán még a félhülye szlovák kormánykoalíció háza táján is.
Ezen cél elérése ráadásul elérhetetlen – még a magyar érdekképviselet jelenlegi állapotában sem. Rajtunk, a románokon és a szlovákokon kívül mást látszólag nem igen érdekel ez a biztosi poszt. A románok szerencsére nem akarják megtartani; a szlovákokat pedig a jelen helyzetben nem lenne nehéz kiütni.
Az Európai Parlament
Hasonlóan kettős szereppel bír az Európai Parlament is. Testületileg az Európai Parlament olyan – világnézeti vagy tagállami – érdekkörök mentén mozog, amelyet a magyar politika nem igazán tud befolyásolni. Az egyes parlamenti bizottságok, parlamenti frakciók, vagy akár csak a tagállami delegációk kapcsolata terén viszont igenis van mozgásterünk.
Ez utóbbi terén a strassburgi Fidesz-frakció jelentősége kiemelkedő. Az eredményes alkukötéseknek köszönhetően a fideszesek az összes fontos parlamenti bizottságban képviseltetik magukat; a 14 fős delegáció pedig megkerülhetetlen hatalmi tényezővé teszi a pártot az Európai Néppártban. Schmitt Pál parlamenti alelnöki kinevezése szintén fontos eredmény – olyan pozíció, amely a magyar érdekek képviselete során jól használható.
Az EP-delegációk azonban nemcsak a nagy parlamenti struktúrákon belül érhetnek el eredményeket. A kisebb frakciók számára is megvan a lehetőség, hogy kétoldalú kapcsolatokat építsenek ki más tagállamok hasonló világnézetű pártjaival – ezen a téren még az MSZP, és már a Jobbik is potens szereplő.
Ezen a területen a realizálható eredmények ugyanolyan látványosak lehetnek, mint a biztosi tisztség kapcsán. Például egy regionális kérdésben egy, a visegrádi országok jobbközép pártjai által kidolgozott kompromisszumos javaslat garantáltan meghallgatást nyer a néppártban, és jó esetben kellő támogatottságot kaphat a parlamentben is.
A perspektívák tehát adottak.
Mindössze tudnunk kell, hogy mit akarunk.
Utolsó hozzászólások