Ezekben a percekben tartja az új Országgyűlés az első rendes ülését. Az előző ciklushoz képest az összetétel lényegesen megváltozott. Egy szívünknek oly „kedves” politikai erő, a Szabad Demokraták Szövetsége már nem tagja a törvényhozásnak; korábbi padsoraikban most fideszes, jobbikos és elempés képviselők ülnek. Úgy gondolom, szavakkal nagyon nehéz körülírni azt a megindító érzést, amit a húsz év szélsőliberális parlamenti jelenlét lezárultakor érez az ember. Javaslom tehát, hogy néhány gondolat erejéig idézzük vissza azokat a boldog pillanatokat, amikor még az SZDSZ része volt a közéletünknek!
Minden út a harmadik erőbe vezet? – Omár, 2009. IV. 10.
Éppen a minap találtam a postaládámban egy szerelmeslevelet a szabad madaraktól, és úgy gondoltam, hogy elolvasom, mivel ajánlják be magukat ennyi ballépés után? A válasz sokkal ütősebb lett, mint hittem volna...
(…)
A krém viszont csak most következik: (idézem) "Az előttünk álló választás tétje nem csupán az, hogy lesz-e magyar liberális képviselő az Európai Parlamentben, hanem az is, hogy meg tudjuk- mutatni Magyarországnak, hogy mi, szabad, demokrata polgárok vagyunk a harmadik erő."
No, kérem, itt kezd beérni az 1 évvel ezelőtti kormányból való színpadias kilépés, és az azóta eljátszott, gyenge teljesítménnyel előadott ellenzékisége az SzDSz-nek... Ők kérem a "harmadik erő". Először a MIÉP, később a Jobbik, most pedig az SzDSz avanzsálódott "harmadikká". Kész röhej. Úgy tesznek a kedves "liberális" urak, mintha 7 évig ellenzékben lettek volna, és most frissen belépők módjára alternatívát tudnának felmutatni a burkoltan kijelölt "első" és "második" erő képest, tehát a Fideszhez és az MSzP-hez képest. (Csendben jegyzem meg, hogy plakátjukon és amúgy a baloldalon teletorokkal harsogják, hogy A Fidesznek nincs programja. Szerintem nekik van, és pont, hogy a baloldalnak nincs programja, csak elhamarkodott fantáziálgatásai. Konkrétan az SzDSz egyetlen célkitűzést sem említ meg a kapmpánylevélkéjében...)
Az abrszurditást még egy mondattal fokozzák: "A választás tétje az is, hogy a magyar liberalizmus kap-e képviseletet Európában, hogy a magyar konzervatív és szocialista képviselőkkel összefogva hatékonyabban tudjuk Magyarország érdekeit képviselni az Európai Unióban." Ez az igazi non plus ultra, az amnézia klinikai esete: Ők, 1994 óta a szocialistákká vedlett kommunisták kedvenc pincsijének szerepét játszák, és soha hallani nem akartak se konstruktív ellenzékiségről, se kormánypozícióból való együttműködésről a konzervatív oldallal, most könnyes szemmel tárják karjukat, hogy Magyarországot megmentendő, átöleljék a Fidesz-KDNP-s testvéreket.
Nyolc – mefisto, 2009. V. 12.
Az elmúlt hetekben nyilvánosságra került belső pletykák alapján nem volt teljesen biztos a Szabad Demokraták Szövetségének listaállítása sem. A durva ferencvárosi kudarcot követően a liberálisok stratégiát váltottak, és a kopogtatócédulák direkt gyűjtése helyett levélben kérték támogatóikat a lista támogatására és az ajánlószelvény visszaküldésére.
(…)
Habár a liberálisok turáni átka, a Kóka és a Fodor-frakciók közötti ellentét sokadik kirobbanása ezúttal elmaradt, a szabad demokraták botrány-ügyben hozták a formájukat. Ha a liberális kampánycsapat célja az volt az árpád-sávos kampánnyal, hogy a többségi társadalom sokadszorra is jól berágjon az eszdéeszre, akkor ez sikerült. Más kérdés, hogy a szavazatok terén ez az eredmény miben fog megnyilvánulni. Véleményem szerint ugyanis igencsak abszurd, hogy egy, az egyetemes emberi jogokra, köztük a szuverén személy tiszteletére specializálódott párt az, amelyik Lombroso-i módszerrel, majdhogynem faji alapon tipizálja az ellenség szavazóit. Ha a párbajra hívott Jobbik elveszti az eszét (erre talán van némi esély), és hasonló módon reagál, akkor az EP-kampány rövid úton elmerülhet a homofóbia, az idegengyűlölet, az antiszemitizmus és úgy egyébként az univerzális embergyűlölet mocskába.
Köszönjük, SZDSZ!
Választási körkép 3. „Szállj el szabad madár” – Omár, 2009. V. 30.
Ahogy közeledik június 7-e, a bűvös időpont, úgy lesz egyre nyilvánvalóbb: az Európai Parlament állatkerje bizony magyar szárnyasok nélkül találja magát a nyártól.
A kampányuk azt hiszem az idei erős mezőnyben méltán érdemli ki a legpocsékabb jelzőt. Első sorban a saját maguk lejáratására használ, és kötve hiszem, hogy ezek alapján bárki is rájuk szavazna, aki idáig nem ezt tette. Persze ezzel némiképp tisztában lehetnek a szabadmadarak is, ugyanis nagyjából a legutóbbi választáson rájuk adott szavazatok és eként a jelenlegi parlamenti hányaduknak megfelelő számú embert igyekeznek megszólítani. Ennyiből realisták. Ám ez a hozzáállás helyből két sebből is vérzik: az eslő, hogy azoknak a szavazatoknak jó részét csak a szocialistákkal koalícióban -tehát szocialista szavazók segítségével- sikerült elérni, a második, amit elfelejtenek: az elmúlt 7 év. Ez a két ciklusnyi idő, amit most már lassan be is fejeznek, elég volt arra, hogy alkossanak, és akik csak a nagypártoktól való viszolygásukban, valami liberális amerikázásban röpködtek, de néha még visszatérnek a valóságba, már azok sem fognak rájuk szavazni. Kicsit előre szaladva 2010-re pedig vacoghatnak, hogy el ne tűnjön a kis pártjuk a süllyesztőbe, a várható felelős-keresés és szokásos hatalmi harcok közepette...
Június 8.-a – mefisto, 2009. VI. 12.
A Szabad Demokraták Szövetségének vége. A párt kiesése és gyalázatos szereplése lényegében egyféleképpen értékelhető: esélyük nincs arra, hogy 2010-ben – avagy egy előre hozott választáson – bejussanak az országgyűlésbe. Az SZDSZ jövője ettől kezdve a vezető politikusai egyéni reakcióinak függvénye. Lehetséges forgatókönyvként felmerülhet egy intézményes szakítás a Kóka és a Fodor szárnyak között, néhányak követhetik Mécs Imrét az MSZP-be, illetve nem elképzelhetetlen, hogy egyesek Kuncze mintájára egyszerűen visszavonulnak a politikából és a magánszférába távoznak. Az ügyvivők és a pártelnök csoportos távozása elsősorban a harmadik forgatókönyvet jelzi előre; de ismerve a Kóka-frakció taktikai érzékét, elképzelhető, hogy előállnak egy olyan fantasztikus lépéssel, ami rövid úton detonálja az egész pártot.
Hupikék törpikék – mefisto, 2009. VI. 29.
Egyre nyilvánvalóbb, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége nem lesz képes kitörni abból a zuhanórepülésből, amibe a katasztrofális EP-választási eredmény után került a párt. A liberálisok belső frakciói között az érdemi konszenzus láthatóan véget ért Fodor Gábor pártelnök eltávolításával; egyéb releváns intézkedésre az elmúlt három hétben nem került sor.
A jelek szerint a szabad madarak válságának elsődlegesen az a felismerés az oka, miszerint az eddig „Isten kegyelméből” örökös parlamenti pártnak, tévedhetetlen orákulumnak és megkerülhetetlen intellektuális tényezőnek tartott politikai formációról kiderült, hogy mindössze hatvanezer szavazó támogatását élvezi. A pártvezetés eddig – saját magát is beleértve – mindenkivel elhitette, hogy a politikájuk üdvös az ország számára; az ellenük tiltakozó egyre nagyobb tömegeket meg legfeljebb a bőgatyás provincializmus, vagy a gaz Fidesz aknamunkája vezérli.
Az inga most átbillent; a támogatottságuk kritikus szint alá csökkent. És mivel a liberálisok politikáját az elmúlt két ciklusban a totális önfejűség és a társadalmi visszacsatolások teljes ignorálása jellemezte, erősen kétséges, hogy egy esetleges világnézeti nyitással bárkit is meg tudnak nyerni. Persze a világnézeti nyitásig előbb el kellene jutni. Erre viszont jelenleg semmi nem mutat.
Széthulló Díszmadarak Szenvedése – mefisto, 2009. VII. 14.
Három hónapja az MTI ügyeletes szerkesztője valószínűleg még lefordult volna a székéről a hír hallatán: az SZDSZ küldöttgyűlése a Himnusz eléneklésével kezdte meg ülését. Méginkább megdöbbentő, hogy nem egy egyszeri „balesetről” van szó. Közel tizenhét éven keresztül a Szabad Demokraták Szövetsége minden, a nemzeti identitáshoz köthető kérdésre az „ÍÍíííííííííííííííí, ez magggyaaaar, fúúúúúúúúj!!!!” felvisításával reagált. Mindezidáig még a legalapvetőbb alkotmányos jogok védelmével is hajlandóak voltak szembemenni, ha ez a mindközönségesen „magyarkodásnak” nevezett szellemiség ellen irányult. Így visszatekintve egyenesen megdöbbentőnek tartom, hogy Magyar Bálint nem változtatott nevet, tekintve, hogy családneve súlyosan irredenta és látens módon fasisztoid jelenségekre utal.
Most meg Weinek Leonárd ex-elnökjelölt ex-eszdéeszes (nemsokára ex-)polgármester bejelenti, hogy a nemzeti liberalizmus az új csapásirány, Kóka János látványosan foglalkozni kezd a határon túli magyarok ügyével, a küldöttgyűlés meg Himnuszt énekel. Hogy ennek jelentéstartalma van. Hát nincs! Sorry, de ezt tizenhét év után nem vesszük be. Nincs hírértéke! Ez a párt már tehet bármit, mondhat bármit, énekelhet bármit! Ha a küldöttgyűlés a Székely himnuszt énekli el az ülés elején, ha Kóka János a Rákóczi induló dallamára vonul be a terembe (bár mostanság egyesek az Erikát, vagy a Horst Wessel Liedet tartják adekváltnak), majd a Götterdaemmerung zenei aláfestésével jelenti be a lemondását, ha a küldöttek a Radetzky induló dallamára mennének ki a büfébe, és az Erdély-induló jelezné a szünet végét ; ez a társaság akkor is az marad, ami.
Nagy ívet zár be az SZDSZ-es dinoszauruszok politikai helyzetértékelési képessége a rendszerváltás fénykorától kezdve a jelenkor mocsaráig. Mert lássuk be: Machiavelli kormányzati praktikáitól Talleyrand villámgyors politikai reakcióin át eljutni XVIII. Lajosig, hogy húsz éven át nem felejtett semmit és nem tanult semmit, nem túl üdvös teljesítmény. (Lajos legalábbis keményen megszívta.)
Mégha Fodor, Retkes és a küldöttek többsége látja, hogy ez az irány nagyon gáz, sok pártbeli fejes ezt nem látja, vagy nem akarja látni. Az alig hatvan-ezresre apadt szavazóbázis jelentésértéke ugyanis egyértelmű: a magyar társadalom – inkluzíve annak betonliberális szegmense – nem kér a szabad demokratákból. Nem kér a sztratoszféráig emelkedő, elvont, valóságellenes dogmákból, nem kér a NASA-szintű autópálya-költségekből, nem kér a nettó hazugságokból, nem kér a fajtiszta magyarellenességből és nem kér a korrupcióból. Az SZDSZ régi prominensei ezt nem tudják, vagy nem hajlandóak megérteni. Díszpéldányuk, Kóka János odáig ment el, hogy a párt legfőbb döntéshozó gyűlésének többségi, és hangos ovációval kísért felszólítása ellenére sem méltóztatik lemondani pozíciójáról. Úgy gondolta, hogy mivel (szerinte) a frakció a párt utolsó működőképes szervezete, rá ez a felszólítás nem vonatkozik. Ennél egyértelműbb pedig már csak Horn Gábor lehetne, a maga biedermeyer irodalmi stílusában:
„Nem azt mondták Jani! Hanem azt, hogy menj a picsába, valljuk be!”
Utolsó hozzászólások