Az Országgyűlés alakuló ülésén, valamint az azt megelőző összpárti tárgyalássorozatok alkalmával ismét erős össztűz zúdult a Jobbikra – néhány napra még a kormányalakítással kapcsolatos eseményeket is megelőzve a polgári radikális párt kapta a legnagyobb médiaérdeklődést. Az MSZP – egy kósza áramszünetet követően – hangosan követelte, hogy a Jobbik ne kaphasson se vezetői se tagsági pozíciókat a legfontosabb országgyűlési felügyeleti testületben, a Nemzetbiztonsági Bizottságban. Civilnek öltözött ex-eszdéeszesek tüntettek a Kossuth téren Vona Gábor, és legfőképpen Vona Gábor gárdás mellénye ellen. Bajnai Gordon utasította rendészeti miniszterét, hogy az íróasztala kipakolása mellett még szakítson időt egy büntetőfeljelentés megtételére, Sólyom László pedig példátlan módon osztotta ki a radikális pártot az Országgyűlés alakuló ülésén. Elhangzott egy felvetés is: a demokratikus parlamenti pártok fogjanak össze, és rekesszék ki a Jobbikot a parlamentáris döntéshozatalból. Így felvetődik a kérdés: akkor most ki számít demokratának?
A választások első fordulójának éjszakáján az M1-et nézve, Boban Markovic hallgatása közben – mikor is az OVB gondoskodott némi rendkívüli szabadidőről a fertelmes választási eredmények megismerése előtt – AdamT-vel boncolgattuk a témát, hogy összességében demokratikus pártnak számít-e a Jobbik, vagy nem. És itt jelenleg nem arról van szó, hogy szimpatikus-e Vona Gábor pártja, hanem arról, hogy megfelel-e az alapvető demokratikus normáknak, illetve alkalmas-e a parlamentáris demokrácia rendszerében való működésre.
A demokratikus minőség vizsgálata kapcsán a nulladik lépés, amire figyelmet kell fordítani az az, hogy a demokrata egy olyan jelző, amit a balliberális oldal mostanság – talán a bűntudat miatt, talán a feledtetni való múlt kényszerű kompenzálása miatt – nagyon szeret kirekesztő módon használni, önkényesen definiálni és végső soron totálisan kisajátítani. Raklapszámra nyüzsögnek a baloldalon a Demokratikus Charták, a demokratikus közepek, a demokratikus centrumok, továbbá a szociáldemokraták, a szabad demokraták, a magyar demokraták, meg a Nagy Demokratikus Szenvedélyesen Igazmondó Államférfiak. A pusztulófélben lévő balliberális vélemény-monopólium pedig az elmúlt években volt olyan erős és befolyásos, hogy alapvetően meghatározza a közbeszéd demokrácia-értelmezését. Kicsit visszabontva ezt a baloldali befolyásoltságú demokrácia-fogalmat azt kapjuk, hogy alapvetően liberális demokráciáról beszélnek. A két jelenség összekapcsolásának miértje és mikéntje megérne egy külön posztot, most maradjunk csak annyiban, hogy ebben a paradigmában demokratikus az, ami megfelel a liberalizmus önkényesen kijelölt politikai-világnézeti kritériumainak. És innentől válik izgalmassá a történet, ugyanis a két fogalomkör közé korántsem lehet egyenlőségjelet tenni, kettejük kapcsolatát nem lehet egyértelmű okozati összefüggésként leírni.
A szó leginkább elméleti és leginkább tudományos értelmezési sémája szerint a demokrácia a hatalomgyakorlás azon módszereinek gyűjtőfogalma, amikor az adott társadalom viszonyrendszerének függvényében a lehető legtöbb ember vesz részt a legfelsőbb szintű döntéshozatalban, közvetve a kormányzati hatalom gyakorlásában. Ez az ókori Athénban a görög polgárokat, férfiakat, az összlakosság mindössze 10%-át jelentette; míg a legtöbb kortárs európai demokráciában mindenki szavazhat, aki nagykorú, és elmeállapota miatt vagy jogerős ítélet alapján nem vonták meg a szavazati jogát.
A liberalizmus fogalom-meghatározása ennél jóval összetettebb feladat. A szabadelvűség legvégső és legabsztraktabb társadalmi célja az, hogy kiteljesítse az ember, az egyén mozgásterét, védje a jogait, garantálja jogos érdekeinek érvényesítését. Ezen felül azonban a liberalizmus eszmerendszere igen tág társadalmi skálán mozog: legelső követelése, a feudális kötöttségek lebontása már minden európai társadalom általános jellemzője; olyan magától érthetődő társadalmi paradigma, amelyet ma már minden más politikai világnézet beépített a saját társadalomképébe, azt senki sem kérdőjelezi meg. A skála túlsó végén viszont már olyan – a többségi vélemény szerint botrányos – követelések vannak, mint a társadalmi nem megválasztásának teljes szabadsága, a drogliberalizáció, vagy a kiskorúakkal létesített szexuális kapcsolatok törvényesítése. Ezek alapján tehát minden mélyebb vizsgálat nélkül megállapítható, hogy a demokrácia és a liberalizmus nem feleltethető meg egymásnak – nem lehet a demokratikus minőség elsődleges feltétele a liberalizmus eszmerendszerének teljes elfogadása.
Akkor most menjünk bele egy kicsit mélyebben: milyen viszony- és kapcsolatrendszerben áll egymással a demokrácia és a liberalizmus? A társadalmi viszonyrendszerek aspektusából közelítve a két fogalmat úgy lehet a legeredményesebben definiálni, hogy a demokrácia a társadalmi döntéshozatal egyik lehetséges módja – szemben a diktatúrával vagy az anarchiával. A liberalizmus pedig a társadalmi döntéshozatal egyik lehetséges eredménye – szemben a szociáldemokráciával vagy a konzervativizmussal. Konkretizálva: a demokrácia: forma, a liberalizmus: tartalom.
Természetesen a két társadalmi jelenség között van átfedés, sőt: komoly átfedés van. A polgári jogegyenlőség és az alapvető emberi jogok tiszteletben tartása a liberalizmus elsődleges követelménye – egyben a kortárs demokráciák alapvető jellemzője. Ilyen átfedések azonban más politikai világnézetek esetében is megfigyelhetőek, mint a szociáldemokrácia viszonylatában a társadalmi szolidaritás, vagy a konzervativizmussal kapcsolatban a nemzeti összetartozás követelménye – ugyanis ezek is jellemzői a kortárs demokráciáknak.
Összességében tehát megállapítható, hogy a balliberális vélemény-monopólium „demokrácia = liberalizmus” felfogása alapvetően téves; nem lehet egy politikai párt demokratikus jellegét az alapján megítélni, hogy elfogadja-e a liberalizmus gondolatait, vagy sem.
Vissza a Jobbikhoz. Kérdés: elfogadja a Jobbik a liberalizmus (az alapvető demokratikus paradigmákon kívül eső) tételeit? A válasz: nem. Kérdés: elfogadja a Jobbik a kortárs demokrácia társadalmi követelményrendszerét? A válasz: igen. Igen, mert semmi olyat nem hallottam a radikális párt részéről, hogy fel kell számolni a parlamentarizmust, vagy a polgári jogegyenlőséget; ellenben olyat sem hallottam, hogy vissza kell állítani a jobbágyi kötöttségeket, vagy be kell vezetni a rabszolgaságot.
Rövid kitérő: bár nem tartozik a „demokratikus” minőség megítéléséhez, nem is lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a radikális párt azért a „civilizált” politikai erőkre vonatkozó viselkedési szabályokat rendszeresen megszegi. Az utóbbi években divattá vált a jobbszélen, hogy egy politikai üzenet hatékonyságának az a fokmérője, hogy mennyire sikerül vele az aktuális ellenfelet megsérteni vagy megalázni. Ennek a tendenciának a „legradikálisabb” képviselői már odáig mentek el, hogy már jobban utálják a magyar társadalom rajtuk kívül eső részét (akik szerintük mindannyian hazaáruló zsidók) mint anno tette ezt az SZDSZ. Sokan ezen szélsőséges üzenetek miatt minősítik a Jobbikot antidemokratikusnak. Tévedés. Ettől még demokratikusak maradnak, legfeljebb a demokrácia szabályai szerint nem maradnak túl sokáig a politikai színtéren.
A válasz tehát a kérdésre a következő: a Jobbik egy nem liberális, demokratikus párt.
Utolsó hozzászólások