Kemény idők járnak a szocialisták háza táján: nem elég, hogy megsemmisítő vereséget szenvedtek az országgyűlési választásokon, még most sem vonulhatnak vissza nyugalomban a sebeiket nyalogatni. Egyre-másra kerülnek bíróság elé a jó elvtársak, botrány botrányt ér, ahogy az új kormány dolgozza fel a korábbiak hagyatékát - és a sor vége még közelről sem látható.(Némi bizakodásra adhat okot, hogy itt egyesek már fognák annak az embernek a kezét, és igyekeznének körülötte ásni a lövészárkokat, hogy megvédjék, akit a legtöbben kívánnak bilincsben látni...)
Ha ez mind nem lenne elég, akkor még a belső széthúzás is gyengíti az amúgy sem sziklaszilárd pártot. Körvonalazódik a két nagy frakció: a Mesterházy-féle, egyenlőre többségben lévő ág, a "keményvonalas" Gyurcsány-féle, és apró hajtásként a Szili-féle, nem is olyan új irányzat. Az első még kezében tartja a gyeplőt, de látható, hogy egyre gyengülnek, elsősorban a koncepció teljes hiányától. Ez a csoport egy bukott miniszterelnök-jelöltet és egy hónapok óta lemondott, azóta kísértet-elnökként nyilatkozgató Lendvait tud felmutatni. A Gyurcsány-csoport érthetően nem túl népes tábor, tekintve, hogy nehéz elfelejteni vezetőjük "áldásos" tevékenységét. Ugyanakkor néhányan úgy gondolják, hogy a teljesen illogikus, és eszement ötletei, magatartása folytán valamiféle meg nem értett zsenivel van dolguk, aki majd a próféta lesz, ezért követik. Ezt az effektuts megszokhattuk már, az eszelősök jelenségét általában követi. Ez persze némiképp veszélyesebb, mint egy átlag futóbolond, mert ennek például vagyona és mandátuma is van, de ha nyakoncsípnék mondjuk egy korábbi csibészségért, akkor egyszerűbben ki lehetne golyózni a közéletből - ami mindenkinek javára válna.
Egyetlen reményük maradna így a szocialistáknak: ha a jelenlegi kormány abszolút impotensen látott volna a munkához, csakhogy nem így van. Látszatintézkedések helyett az első naptól valódi kormányzást gyakorolnak, és szemmel láthatólag határozottan törtetnek a kitűzött célok megvalósításához vezető úton előre. Persze nem lesz itt még Kánaán, de az embereg (józan) többsége nem is ezt várja: csupán a reális esélyt, a reményt a mielőbbi felemelkedésre.
Így jelenleg nem marad más dolgunk, mint hátradőlni, és végignézni ahogy az MSzP ide-oda rohangál, mint egy fejét vesztett csirke, és várhatjuk, hogy ebből mi sül ki. Egy biztos: 2010-ben a baloldalon (is) valami véget ért. Nem kicsit, nagyon.
Utolsó hozzászólások