Élménybeszámoló következik – meg színikritika. Szombat este volt szerencsém megnézni a komáromi Lovas Színház „Trója” című darabjának premierjét az Igmándi Erődben. Alapjában véve művészeti kérdésekben rém utálatos vagyok és nem szokásom nyakló nélkül osztogatni a dicséreteket – ez a darab viszont döbbenetesen jó volt. Ez volt az első előadás, amit lovas színházban láttam, ezért előre nem nagyon tudtam belőni, hogy a „lovas” jelző mit is jelent konkrétan. Nagyjából arra számítottam, hogy egy össznépi „Én kicsi pónim” feeling keretében kis tündi-bündi rózsaszín orrú pacik fognak galoppozni a színpadon, és tök aranyos lesz az egész – amiket majd a nézőtéren helyet foglaló tinilányok kedvéért majd a darab végén udvariasan megtapsolunk. Na ehhez képest kőkemény 30 cm távolságra – az első sorban ültem, középen – olyan lovasrohamokat zavartak le előttem, amitől még Clausewitz is elérzékenyülne.
A Lovas Színház részéről a darab kiválasztása, lovas előadássá és musical-lé alakítása nem volt éppen egy veszélytelen vállalkozás. A mozivászonra vitt hollywoodi giccsparádét nem hagyhatták figyelmen kívül, részben építettek is rá – szerencsésen kiszűrve a nivótlan elemeket. A lovas motívumok felvételére pedig ugyan a történet kiválóan alkalmas, az mégsem lehetett egy egyszerű feladat. Az előadás helyszínének kiválasztása, a „természetes” díszletek megválasztása pedig roppant elegánsra sikerült: a szabadtéri színpad háttere, az Igmándi Erőd nyugati kapuja és környezete minden felesleges cicoma nélkül tökéletesen alkalmas az ókori Trója megjelenítésére.
A szereposztás kifogástalan. Akhilleusz szerepében Pintér Tibor megfelelő arányban vegyítette a színészi és lovaglói kvalitásokat. Helenaként Janza Kata szintén jól játszott, bár a sminkje sajnos kifejezetten előnytelenre sikerült. Feke Pál egy humán kaméleon – tökéletes átéléssel játszotta az agg Priamosz szerepét. Nem mellesleg a trójai király megformálásakor olyan jellemvonásokra is figyelmet fordított, ami például a hollywoodi moziból teljesen kimaradt. Feke Priamosza ugyanis nem a mozivászon politikailag impotens, totálisan naiv, és vezető szerepre alkalmatlan Priamosza volt, hanem egy olyan király, aki fiatalként Akhilleuszhoz hasonló féktelen harcos volt, és akit csak a kor, a kormányzati felelősség, meg a fiai iránt érzett aggodalom tett óvatos öregemberré.
Feke Páléval konzseniális színészi produkció Földes Tamás Agamemnonja: a vad ókori harcos és a kifinomult számító politikus egy személyben, akit öccsével, Menelaosszal – Berecz György – szemben nem a görög virtus és a sértett férfiúi hiúság hajt Trója ellen, hanem a kőkemény politikai racionalitás.
A maximumot hozta ki a szerepéből Buch Tibor – Hektor – és Bencze Sándor – Akhilleusz – előbbi a népe biztonságáért és jólétéért aggódó, békeszerető, de hazáját tűzzel-vassal védő herceg, utóbbi az Agamemnon háborús céljait a lehető legtöbb furfanggal és lehető legkevesebb vérrel megvalósító alvezér szerepében. Páris nálam totális hendikeppel indul, mint a csőkarú műagyú nyálgép diszkópatkány ókori megfelelője, aki nem tudja a helyén kezelni a túlmozgásos nyamvadt kis farkát, aminek következtében olyan bandaháború kerekedik, hogy mindenki meghal, csak ő marad életben – persze mindez az előítélet semmit sem von le Habentius György színészi tehetségéből.
A főszerepeken túl nem lehet szó nélkül elmenni a mellékszereplők gárdája mellett. A döntően 10-12, valamint 18-20 éves statiszták hatalmasat alakítottak: trójai gyerekként, görög gyalogosként, rohamozó lovasként egyaránt. A darab három órájának minden egyes mozzanata és eseménye óraműpontossággal volt megtervezve és végrehajtva; bárhová is néztem a tömegjelenetek forgatagában, sehol nem láttam egyetlen elnagyolt vagy félvállról vett mozdulatot sem. Ennek fényében viszont kifejezetten méltatlannak tartom, hogy a darab honlapja csak alig tesz említést a mellékszereplőkről: csak a lovasokat sorolja fel név szerint, a többi mellékszereplőt nem. A görög fegyverhordozóként hatalmasat alakító Mohácsi Márkról – főszereplőként – pedig egy fénykép sincs.
Külön laudációt érdemelnek a lovas jelenetek. A felvonultatott majd kéttucat hátas mindegyike teljes fegyelemben dolgozott végig – az egyszerű ügetéseknél, a gyors vágtáknál, a harci szekeres atrakcióknál és a lovasrohamok tömegjeleneteinél egyaránt – a lovasok így teljes egészében a színészi alakításra koncentrálhattak. A minőségi színpadi produkció egyébként nemcsak színházi teljesítményként volt értékelhető, hanem a nemzeti büszkeségemnek is kifejezetten jól esett: igazolva, hogy a magyar nemcsak a közmondásokban, a valóságban is lovas nemzet. Egy gonosz gondolat erejéig egyébként az a kép is beugrott, hogy ha Jan Slota esetleg egy tetemesebb alkoholmennyiség elfogyasztása után netán elvétené a célállomást miközben meg akarná mutatni a hatezer éves Nagyszlovák Birodalom határát, egy ilyen jó karban tartott magyar lovas egység vígan hazakísérhetné – szükség esetén akár a Kárpátokon túlra is.
A Trója hivatalos honlapja itt nézhető meg.
Utolsó hozzászólások