Hivatalba lépett Magyarország negyedik köztársasági elnöke, Schmitt Pál. Az államfő beiktatása meglehetősen kétszínű képet mutat. Egyrészt minden közhely nélkül mondható, ez tényleg a magyar államiság ünnepe: egy magyar államférfi magyar államfőként az államalapító Szent István király örökébe lép, hogy szolgálja és védje hazáját, az ezeréves keresztény Magyarországot. Másrészt viszont gyomorforgató az a magatartás, amit egyes közéleti körök és szereplők produkálnak – ide sorolva két volt köztársasági elnököt, és az egy szál Jobbik kivételével a teljes ellenzéket.
Egy Mesterházytól kábé nem vár az ember semmit – ő élő példa arra, hogy ha valahol kiütik a tiszteket, az utolsó sötét parasztból is lehet vezér. De Schiffer András mélyen a szintje alatt teljesített azzal, hogy nem ment el a beiktatásra. Érthető az LMP csalódottsága, amit a zöld politikát markánsan felvállaló Sólyom távozása váltott ki belőlük, továbbá az is nyilvánvaló, hogy nem fognak felállva tapsolni egy nyíltan fideszes köztársasági elnök beiktatásán – de egy államfői beiktatás kihagyása nagyon nem egyezik azzal a közéleti ethosszal, amit az LMP a „lehet más” zászlajaként az elmúlt időben vígan lobogtatott. (Most leszek olyan udvarias, és nem kezdem el fejtegetni, hogy a hisztis távolmaradás és elhatárolódás melyik párt jellegzetessége is volt korábban.)
Nem vett részt az elnöki beiktatáson két volt köztársasági elnök, Göncz Árpád, valamint a most távozó Sólyom László sem. Göncz távolmaradása túl sok emberben nem okozhatott hiányérzetet – jobb is lesz minél gyorsabban elfelejteni, hogy két ciklusra egy eszdéeszes volt az ország államfője. Sólyom László tüntetően üres széke viszont már teljesen más megítélés alá esik. Ugyanis a leköszönő köztársasági elnök úgy látszik máig sem fogta fel, hogy az első elnöki ciklus után alanyi jogon nem jár a második elnöki ciklus. Különösen terhelő Sólyomra nézve, hogy az átadás átvétel során kijelentette, hogy a továbbiakban Schmitt élő lelkiismerete kíván lenni – mintegy önkéntesen rátukmálva a személyét az utódjára, aki pedig ugyanolyan szuverén közpolitikai személyiség, mint amilyen ő volt, amikor átvette Mádl Ferenctől a hivatalát. Ha pedig igaz a Népszabadság pletykája, miszerint Sólyom azzal indokolta a távolmaradását, hogy „jelenlétével nem kívánja feszélyezni a plebejusok ünnepét”, az Sólyom László életművének mélypontja. Ebben az esetben Sólyom megérdemli, hogy az élete hátralévő részében ugyanilyen üres székek fogadják a jobboldali értelmiség részéről: hogy jelenlétével senki se feszélyezzen egy öntelt szobatudóst az elmerült önsajnálatában.
A távolmaradók hisztijével szemben éles kontrasztban áll Schmitt elnöki beiktatásának fénypontja. A hivatalba lépő köztársasági elnök ugyanis nyíltan kimondta: az új alkotmány preambulumában deklarálni kell a Szent Korona tan és a magyar történelmi alkotmányosság érvényét és érvényesülését – megteremtve ezzel a jogfolytonosságot korunk fél-legitim provizórikus köztársasága és az ezer éves magyar államiság között. Ha Schmitt Pál akarata érvényre jut, akkor a rendszerváltást követő felemás időszakot végre nemcsak politikailag, hanem közjogilag is le lehet zárni.
Utolsó hozzászólások