Archiregnum

A parlament felépítése minden demokratikus rendszerben állandó vita tárgya. A konzervatív gondolkodásban valahol mindig ott motoszkált a kétkamarás rendszer kívánalma, és nem is alaptalanul.

„Minden társadalom rendelkezik a legsúlyosabb bűnöket felsoroló listával. Ezen bűnök némelyikét a társadalmi rend szövetét szétromboló tettek elítélése határozza meg. Némelykor pedig a bűnöket a vezetők szabják meg, hogy saját helyzetüket állandósíthassák.”

Közel másfél hétig tartó izgalmas és kimerítő párzási rituálét követően Bajnai Gordon pajzsra emelésével végbement a Dicsőséges Ellenforradalom, amely egyrészt az MSZP Gyurcsány-ellenes forradalmárainak teljes vereségét, másrészt pedig – Anglia és Hollandia mintájára – az MSZP és az SZDSZ mainstream-erőinek perszonálunióját eredményezte. A hatás drámai volt. Megrendítő. Kérdés: hogyan tovább?

Az író, az elmélkedő sanyarú, de egyetlen eszköze a képzeletek építése, az elméleti játszadozás. Így én is most egy álomképet építek fel a következőkben.

Egy jobb állam vagy államforma mindig is „napirenden” volt, amióta csak államok léteznek. A történelmi tapasztalatok jól mutatják, hogy egészében véve az autokratikus rendszerek a legmagasabb gazdasági potenciált, a legjobb termelékenységet tudták egy országból előhozni, ami bölcs irányítással egyben járt a népesség boldogulásával. Itt példa képpen a napóleoni Franciaországra gondolok. De éppen Napóleon példája is jól mutatja, hogy egy autokrácia addig stabil, amíg kiemelkedő képességű vezetője van. Ha ez a „zseni” nincs többé, a zseni rendszere sem, és gyorsan az enyészeté lesz, akár több tízéves fáradságos munka. E mellett az autokráciák természetükből fakadóan agresszívek, és már csak ezért sem lehet bármilyen módon autokratikus államban gondolkodni.

Március 15.-én a Kossuth téren a zászlófelvonás alatt két férfi hangos bekiabálással követelte Gyurcsány Ferenc (akkor még, azóta már egyre kevésbé, de jelenleg még érzékelhetően) miniszterelnök távozását. A bekiabálások határozott nemtetszést váltottak ki több, a közelben álló „ünneplőből”. Ez a nemtetszés tevőlegesen is megnyilvánult: az eseményekről készült felvételeken tisztán látszik, ahogy többen befogják a demonstráló száját, lökdösik, leverik a szemüvegét. Különösen figyelemfelkeltő egy középkorú szőke nő magatartása, aki határozott mozdulatokkal próbálta elhallgattatni a bekiabálót – a fellépésének magabiztossága már-már azt sejtette, mintha hatósági személy lenne. (Utóbbi hölgy esetében már a neve is nyilvánosságra került. Mivel én még a Kossuth téren, nemzeti ünnepen, kamerák kereszttüzében Terminátort játszó honfitársamat sem tartom igazán közszereplőnek, a nevét nem írom le. Csak a fedőnevét: Szőke Ciklon.)

Több fórumon kimerítő, éles viták folytak a konzervativizmusról, ezért úgy gondoltam, szárazon, tisztán összefoglalom, mi is ennek az eszmének a valója. A különböző politikai kultúrából származó emberek szótára sokban eltér, ezért (jövőbeni magyarázatként is) megfogalmazom mit gondolok; mit gondol egy konzervatív a konzervativizmusról.