Az EP-választások estéjén megtörtént az, amire senki se számíthatott, mert Magyarországon nem történt még ilyen: az összes párt összezárt egy párt ellen.
A választások két meglepetés-sütije a Jobbik és az MDF volt. Ez utóbbira persze számíthattunk volna, hiszen Bokros úrral a hajó hídján, egyértelmű volt, hogy a kiábrándult SzDSz-MSzP szavazóknak a legsimulékonyabb választási lehetőség. Így is lett. De az igazi rejtett ász a Jobbik. Senki se hitte, még álmában sem, hogy 3 mandátumot kapnak. A legvérmesebb előrejelzések is kettőt helyeztek kilátásba, és mindenki egyet várt, még a Jobbik párttagsága is!
Ezzel szemben megtörtént a csoda: Morvai Krisztina mellett még ketten kísérhetik el a radikálisoktól Brüsszelbe. Hatalmas győzelem ez a pártnak, de igazi kihívás is: mindkét oldal ebben a kérdésben, összebeszélés nélkül összezárt: a Jobbikot el kell taposni.
Megfigyelhető, hogy a választási eredményeket követő sajtókonferenciákon mindenki tüzet nyitott, a saját fegyverével. Lendvai Ildikó a retorika nagyrészét ennek szánta, bár az elején tett egy bizonytalan lépést a Fidesz felé. Most már nem Orbán Viktor a fasiszta, most már van új ellenség. Ráadásul nekik reális ellenfél is: hihetetlen, de igaz: a volt MSzP-s fellegvárakban, és főleg a pesti peremkerületekben elsöprő mennyiségű szavazatot söpörtek be az "árpádsávosok". Ráadásul egy felmérés szerint (ez is alátámasztja a Jobbik előretörését az ex-szocialisták körében) az MSzP szavazótábora sokkal elutasítóbb a cigánysággal szemben, mint a Fideszé.
A Fidesz elfogadta a láthatatlan kezet balról, és ebben a kérdésben egyetértésének adott hangot: a Jobbik semmiképp nem szalonképes. Az SzDSz-től csupán gyenge utóvéd-harcokra futotta, de mit is tegyen egy 1 év múlva eltűnő párt?
Miért támadják a Jobbikot? Ma Magyarországon egy darab, kifejezetten szélsőséges párt van: a Magyar Kommunista Munkáspárt. Nem is tagadja, és annak ellenére, hogy ez alkotmányellenes, a joviális megbocsájtás a kommunisták bűnei iránt és a féktelen düh a nyilasok ellen mégis élni hagyja. A Jobbik pedig messze van még a nyilastól, sőt a szélsőségestől is. Attól, hogy valaki egy politikai tabellán a legközelebb áll a széléhez, még nem jelenti azt, hogy ott is van. A radikalizmus nem egyenlő a szélsőséggel. Ezt ugyan nagyon szeretné mindenki ellenkezően láttatni: az SzDSz és az MCf kampánya egyes-egyedül erre épített. Nem jött be. És ezt észre kéne vennie a nagy pártoknak is: a riogatásba belefásult már az ország, ez már bizony nem fog hatni...
Akaratlanul is úgy tűnik nekem, hogy a két nagy párt élvezi a viszonylagos monopolhelyzetét, mert ha nem is kormányon, de ellenzékben is képviselővel van jelen, ami sok bizottsági állást jelent, és sok-sok pénzt. Erre itt jön egy pártocska, amelyik majdnem annyit ér el, mint az MSzP, akik mellesleg olyan csodás bukórepülést hajtanak végre, hogy Rudel ezredes biztos elismerően csettintene a nyelvével, ha látná, és veszélyezteti a hegemóniát. Egy párt, ami egyenlőre még őszintébbnek tűnik, mint bármelyik másik. A sok-sok kommunikációs baki, és a helyenként megmutatkozó tapasztalatlanságuk, politikai éretlenségük ellenére azért lassan felcseperednek. Ha 2010-ben is tudják ezt hozni, esetleg 2%-al megtoldani, végképp kikerülhetetlen tényezők lesznek, és akkor - legalább négy évre - vége lesz az egyes pártok egyeduralmának, és valós megállapodásokat kell kötni. Ebben pedig a nagy pártoknak nincs tapasztalata: idáig minden lezsírozható volt.
Nagy csatát nyert a Jobbik, de most még nagyobb kihívás előtt áll: minden lépését kétszer kell meggondolnia, mert egyetlen hibás mozdulat, és a törékeny kártyavára leomlik.
Utolsó hozzászólások