Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság nem jogerős ítéletében halált okozó súlyos testi sértés vádjával egy év, négy évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a tavaly januárban az osztálytársát összeverő, és ezzel a halálát okozó szakközépiskolai tanulót. Habár a nyomozati iratok és az ítélet indoklásának ismerete nélkül nem lehet teljes képet alkotni egy büntetőeljárásról, ezzel együtt messziről ordít, hogy a bíróság több súlyosbító körülményt nem vett figyelembe az ítélethozatal során. És őszintén szólva nem zárható ki, hogy erre az elkövető etnikai hovatartozása miatt került sor.
A büntetőjog kétféle módon minősítheti azokat a fizikai támadásokat, amelyek egy másik ember halálát okozzák: egyrészt emberölésként (Btk. 166. § (1) bek.), másrészt pedig halált okozó testi sértésként (170. § (5) bek.). A különbségtételnek nem utolsó sorban a büntetés kiszabásánál van jelentősége – a büntetési tételkeret (16. életévüket betöltött fiatalkorúak esetében) az első esetben tíz évig terjedő szabadságvesztés, a második esetben pedig öt évig terjedő szabadságvesztés. A különbségtétel pedig az elkövető tudattartamán alapul – magyarul azon, hogy mit akart az elkövető: sebesíteni, vagy ölni. Ezt az akaratot pedig alapvetően két tényező figyelembevételével lehet rekonstruálni: milyen testrészt támadott az elkövető, és milyen eszközt használt.
Az áldozat halálát elsősorban a fejsérülése okozta, ez pedig egyértelműen ölési szándékra utal. A támadás eszközének megítélése némileg összetettebb. Az elkövető puszta kézzel támadott, ami főszabályként nem adhat okot az ölési szándék megállapítására. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a támadó bokszoló – tehát képes arra, hogy az átlagosnál sokkal súlyosabb sérüléseket okozzon. És további súlyosbító körülmény a számára, hogy bokszolóként minden bizonnyal megvolt már a személyes tapasztalata, hogy egy-egy ütés mekkora fájdalmat vagy sérülést okozhat; illetve nyilván rendelkezik a kellő anatómiai ismeretekkel, hogy hogyan ölheti meg az ellenfelét. Mindezek alapján szerintem egyértelműen megállapítható az ölési szándék; ez nem halált okozó testi sértés, hanem emberölés. Szintén súlyosbító körülmény, hogy megvárta az áldozatát. Nem egy vita hevében, hirtelen indulatában cselekedett, hanem tudatosan készült a támadásra.
Végezetül az ítéletben a bíróság hivatkozik az ENSZ Gyermekjogi Egyezményére, amely szerint fiatalkorúval szemben csak a legvégső esetben megengedett a kényszerintézkedés, különösen a végrehajtandó szabadságvesztés alkalmazása. Ez tipikusan egy olyan jogi norma, amikor a jogszabály egy jogi kérdés eldöntését a jogalkalmazó erkölcsi ítéletére bízza. Miszerint: mi az a végső eset, ami miatt végrehajtandó szabadságvesztésre lehet ítélni egy fiatalkorút, értelemszerűen kettévágva ezzel az életét. Nos, nem tudom, milyen erkölcsi normák szerint döntött a bíróság, de a véleményem szerint egy másik gyerek halála eléggé végső esetnek számít.
Zárszónak pedig annyit: nem látok túl sok különbséget a pécsi lövöldözés, és ezen gyilkosság között.
Utolsó hozzászólások