...mondanák a derék liberális, és őskommunista polgártársaink, ha hinnének egyáltalán Istenben.

De mivel nem, így csak hol csendben, hol halk hangon merik elzokogni, hogy bizony jön a diktatúra, az alapogok nélküli világ, ahol a sötétség ura, Orbán Viktor fogja csattogtatni láncát, és kegyetlenül lecsap a demokrácia minden szegmensére: intsünk hát búcsút szabadságunknak!

Gondolatban talán már meg is tervezték az emigrációt egyesek, mint politikai menekültek (talán már gépelik is Párizsban kiadandó emigráns emlékirataik vázlatát), vagy a harcosabb partizánlelkek leporolták hiányos honvédelmi ismereteiket a kézifegyver-használattal kapcsolatban. És várják a vasárnapot. Bátran. És az jön is. Ahogy szokott.

Aztán majd talán szép lassan rájönnek, hogy a Fidesz 2/3-ad nem egyenlő egy esetleges hasonló szocialista többséggel. De addig is rettegnek.

Ugyanis ebben igazán jók. Rettegni kényelmes dolog, bármennyire is furán hangzik: a félelem ugyanis mindig passzív magatartást jelent, amelyben ráadásul a szerencsétlen, és szánalomra méltó áldozat szerepét is megkapják derék szabadelvüink, akik olyannyira szabadon gondolkoznak, hogy az általuk nem szabadnak ítélt gondolatokat azonnal falhoz állítanák.

Így várják hát a narancsos alkotmányozó többséget, ami talán a rendszerváltás óta magasan a legnagyobb változást hozhatja Magyarország számára, sokkal több pozitív hatással akár, mint az 1989-es színjáték tette. De miért félnek? Kétségtelen, hogy elgondolkodtatja az embert, ha egy párt ilyen hatalmas hatalomhoz (lehetőséghez) jut. A lehetőség ugyanis valóban kétélű: ugyanúgy lehet beteljesült álom, mint az éjszaka legsötétebb pillanata. Hogy melyik lesz, csak sejteni lehet, biztosan tudni nem. De hiszem, hogy 8 ilyen év után csakis a hajnal sugara érheti Hazánkat, egy kormányzás nélküli, önpusztító korszak után.

Ugyanakkor a "felvilágosult" pár ezer állampolgár retteg. Mélységesen. Részben megértem, hiszen sosem tettek mást csak rettegtek, a Critical Mass-en kívül máshol talán nem is érezték felszabadult demokratának magukat, ám ideje lenne észbe kapniuk, és végre elfogadni, hogy az ország, a nemzet nem ő magukból áll csupán, bármennyire is sérti ez fejlett öntudatukat... Itt bizony egy jobb sorsra érdemes népről van szó, amely régen megszolgálta, hogy végre valami jobb is szembe jöhessen vele, és ettől bizony még az ő hisztériás félelmük sem tántoríthatja el: bizony, Orbán már a spájzban van!