A forradalmi gépezet két év után először torpant meg komolyan: a felsőoktatást ellehetetlenítő, természetesen nem-megszorító, nem-keretcsökkentő és nem-tandíjas reformcsomag viharos sebességgel országos diák- és pedagógustüntetésekhez vezetett. Ugyan nem ez az első eset, ahol szembeköpi régi önmagát a nettó bolsevikká züllött "polgári" kormány egy intézkedésével, de ezúttal valami mégis más: bármilyen eget verő baromságot, aljasságot eddig rá lehetett kenni valami rejtélyes világösszeesküvésre, nyócévre, vagy a metró kipukkadt kerekére - az értelmes szavazók persze kezdtek elhidegülni, de a törzsdrukkerek egyben tartására ez elég volt. Bárki is szenvedett sérelmet a dilettáns kormánypolitikától, az mindig valami pártvonal mentén is csoportosítható embertömeget érintett. Lehetett legyinteni, lehetett kárörvendezni, elemezgetni. Azonban a diákok tíz- és százezreit hosszú időre eladósító "nem tandíj, hanem hitel" a társadalom egészének lépett a tyúkszemére, bármilyen párttal is szimpatizáltak addig. Zsebre megy, a szülőkére is. Keményen. Sokaknak.
Sebaj, mondhatnánk, majd jól meg lesz magyarázva a dolog a hálátlan népnek. Eddig sem volt idegen a rákosizmust idéző, sajátságosan botcsinálta agitprop és pökhendi cinizmus a kormányzati kommunikációtól, azonban a jelek szerint most ért el oda a társadalom széles része, hogy betelt a pohár. Nem lennék meglepve, ha ez váratlanul érné a nem létező zsenialitásának mítoszába belehülyült rezsimet - fokozatosan jutott el a kommunikáció addig a mélységig, hogy lassan már a fű kék és az ég zöld szlogent is teljes orwelli meggyőződéssel vágja az emberek arcába. Úgy tűnik, elfelejtették, hogy a magyar társadalom - a saját önképével ellentétben - nem francia módra rebellis, hanem inkább egy rinocéroszhoz hasonlítható: sokáig tűri a szurka-piszkát, de a magas ingerküszöböt átlépve egyszerre lendül be dühösen.
Ez most következett be, a láthatatlan sikerek és érezhető kudarcok tömkelegét már nem lehet egy pálinka és egy szotyiköpés közt röhigcsélve diktált mantrával tovább leplezni, már túl nyilvánvaló a nemzetromboló kétharmados ámokfutás szánalmassága. Voltak persze eddig is olyan személyek, pártok, amelyek figyelmeztettek az önimádó bolseviktatúra veszélyeire, de mivel saját maguk is csúfos kudarcot vallottak az országlásban, nem volt, nem lehetett mérvadó a rettegésük. A jövőjét veszélyben látó, ébredező fiatalság hangja azonban más: hitelesen emelik fel hangjukat. Ők már egy vasfüggöny nélküli világ szülöttjeiként nincsenek indoktrinálva az átkosban szocializált generáció rossz beidegződéseivel, azaz nem húzzák be a nyakukat egy pártkáder láttán, nem fogadják el alapból a paternalista államot és jól tudják, hogyan is fest az "összeomló" nyugat Unortodoxia sövényén túl.
Ennek megfelelő is volt a hivatalos válaszuk: "A kormány hülyének néz minket és hazudik".
Meglehet idejekorán optimista kijelentés, de a Fidesz által beígért és szégyentelenül elárult becsületesebb Magyarország megteremtése innen fog kezdődni. És akár a címadó sztoriban, itt sem a megalkuvó felnőttek világa, hanem a fiatalság adta meg a kezdő löketet. Talán mégis leszünk még tündérmeseország. Tegyünk érte.
Utolsó hozzászólások