Egy ezt megelőző írás az önmagukat folyamatosan megalázó hívőkről szólt, akiknek már külön szólni sem kell, hogy bevegyék a bullshitet.

A cikkben kifejtettem, hogy szinte fölösleges is a politikusokat, propagandistákat sarazni, hiszen ők a szolgáltatók , jól tudják, a vendégnek mindig igaza van.

Mégis hadd tegyem fel a kérdést:
Muszáj feltétlenül hazudni? Így? Ennyit?

A hazugság természetéről

Van egy mondás: Át lehet verni sokakat egy rövid időre, vagy keveseket nagyon hosszú időn át. De sokaknak hosszú időn át nem lehet hazudni.
A hazugság kétélű fegyver: rövid távon népszerűséget hoz, közép távon visz. Egy érdekesség: hosszú távú hatása sajnos/hál’ Istennek nincs, hacsak nem kerül az ember hazugságspirálba.

Stratégiák az igazság minden részletének ki nem fejtésére:

- Kampány: Rövid ideig, a lehető legnagyobb blöff, ami még, ha az ember nagyon, nagyon akarja hihető. Pl Orbán 14. havi nyugdíjas dobása egyszerűen sok volt, és már rövidtávon is inkább tűnt paródiának, mint komolynak. Ugyanakkor Gyurcsány ugyanúgy groteszk 13. havija még pont elment.

- Regenerálódás: A kampányhazugságoknak a következő választásokra gyakorlatilag semmilyen negatív hatásuk nincs. Már amennyiben sikerül a pártnak ledobnia, és nem kerül hazugságspirálba. Ennek egyik legpraktikusabb módszere az ellenzékbe kerülés. Hogy kormányon maradva, hogyan lehetne levetni a terhet, arra egyelőre nem láttunk megoldást. Megjegyzem, a 2002-es Fidesznek ez egész jól sikerült.

- Veszteségminimalizálás: Na ez az, amit nem nagyon látok sehol, pedig nagyon is fontos lenne. Tudni, mikor, kinek, mekkorát érdemes hazudni, mikor érdemes visszavonulni, hogyan érdemes áldozni. Pl Schmitt-ügy. Teljesen világos volt, hogy tarthatatlan a hazugság, miért nem lehetett rögtön ejteni? Ide tartozik még az elhasznált politikus leváltása, amit a baloldal egyébként egész jól csinál. Bár azt hiszem ez inkább azért sikerül, mert nem nagyon akad karizmatikus jellem arrafelé.

Kinek hazudjak?

Az egyik legfontosabb kérdés, vajon ki is a célközönség? Másfajta tömeg, másfajta hazugságok kíván, sőt van, ahol ez abszolút kontraproduktív. (Lásd a magamfajta politikai sznob, aki tényleg képes megsértődni egy idő után, ha nagyon hülyének nézik.)

A legegyszerűbb a hangulatfüggők kérdése. Őket, ha nincs kampány nem is érdemes nyaggatni, úgy sem érdekli a téma. Ráadásul ha egyszer felkeltetted a figyelmét, és utána ezzel nem tudsz mit kezdeni, akkor lehet, hogy pont az utána következő sorsdöntő szavazásra süllyed apátiába.
Úgy érzem, a Fidesznek a permanens kampánya itt hibázott nagyot, és ennek is köszönhették 2006-ot. Nem sikerült robbantaniuk, a muníciót a 2005-ös EP-választáson ellőtték, ellenben Gyurcsány meglepően dinamikusan tudott fellépni.

Ellenben ha kampány van(, ld Gyurcsány), akkor itt a team eleresztheti a fantáziáját egy bizonyos mértékig. Amire ügyelni kell, hogy ezek a „füllentések” legalább a párt saját médiájában ne ragadjanak meg, ne legyen a közbeszéd része kampány után.

Mezei baller/jobber: Amit ez a tömeg kíván, az ellenről szaftos pletykák, és valami középszerű hárító duma a saját szennyes, ha nem is ki, de elmosására. Amivel itt ki lehet borítani a bilit, az a direkt hazugságok. Ferdíteni lehet, úgy se nagyon érdeklik a részletek ezt a réteget, de mikor az ellenoldali haver át tudja neki linkelni egy egyszerű képen, hogy csalafintaság áldozata lett, az kínos tud lenni. Főleg, ha nem tudja ellensúlyozni hasonlóval az ellenoldalról. 

Hívők: Itt kezd érdekes lenni. Szerintem a Fidesz és az MSZP vetélkedéséből nagyon jól lehet látni, hogy mennyire komplex is a téma. A győztesekhez, az erőshöz való húzás egy nagyon is létező pszichológiai faktor, és a narancsosok hagyományosan jók voltak abban, hogy erőt mutassanak. Ezzel szemben a baloldalnak, amióta Orbán elfoglalta a politikai jobboldal trónját nem megy. Nagyon kínosan nem megy. Ez majdnem megfordította a 2002-es választásokat, és szerintem 2006 után is nagyban rásegített a vörösök mindenveszve-hangulatához.

Ugyanakkor a hívő étvágya feneketlen. Mindig új harcot akar, mindig nyerni, mindig hinni valami többen, jobban. Csakhogy a való világ sosem annyira színes, mint amennyire a gyermeki lélek elképzeli, a fehér lovag sosem teljesen fehér, a fekete lovag nem démoni. És ez az, ami nagyon komolyan bezavarhat a regenerálódás időszakában. Ha a párt túlságosan rákoncentrál a hívőkre, könnyen hazugságspirálban találhatja magát. Még kínosabb a helyzet, hogyha a párt nagyrészt hívőkből áll… De vajon mi történne, ha a párt igazat mondana? Hiszen ez a leglojálisabb tábor…

Szóval, kell-e hazudni?

A hívő azt akarja hallani, hogy az ő pártja a szép, jó és igaz. De mégis mi történne, ha árnyaltabb képet kapna? A pártja csak szebb, jobb, igazabb. „Rendben Gyurcsány teljesen lenullázta az országot, de sajnos mi is megszavaztuk a legtöbb demagóg intézkedést, és a veszélyekre nem figyelmeztettük az országot.” Esetleg: „A gyurcsányi ámokfutás után, a jelen világgazdasági helyzetben a kormány nem tud csodát tenni. Felelős hazafiakként először stabilizálni kell a helyzetet, és utána a jövőre koncentrálva újjáépíteni az országot. Reálisan 4 év alatt nem fog tudni a kormány látványos növekedést és életszínvonal-emelkedést produkálni.”

Én őszintén szólva nem félek attól, hogy egy elszólás miatt jelentős mennyiségű szavazókat vesztene a Fidesz, pl a nyugdíjasokat, főleg ha megfelelő módon ügyelnének a veszteségminimalizálására. Persze, kampányban igen, ott tilos, de azt túltárgyaltuk.

Vajon mi történne az igazság pillanata után?

Semmi. Nem hinném, hogy akármilyen gondot jelentett volna az, ha Orbán bejelentett volna, hogy nem lesz Kánaán. Ráverték volna Gyurcsány-Bajnaira. Mármint az igazmondásból önmagában nem lett volna gond. De úgy érzem, a hazugság hiánya megbosszulhatta volna magát. Valamit mindenképpen adni kell a hívőknek, mert különben elszabadulnak. Ha a valóságos párt túl szürke, még otthagyják. Lehet fekete, és fehérnek hazudják, de unalmas szürke ne legyen.

Összegzés:

A kampányok nagyotmondását láthatóan nem lehet kikerülni, ez bizony feszüljünk meg akárhogy is, így fog maradni. Az a társadalmon aktuális állapotán múlik, hogy a „sznobok” mennyien lesznek, és az általuk választott szatelitpárt mekkora erőt tud kifejteni.

A legnagyobb gond nem is a finish előtt jelentkezik, hanem a Megydessy által elindított, Gyurcsány által végig csinált, és Orbán által tökélyre vitt kampánykormányzással. Az eredményekre pedig érdemes lenne egy pillantást vetni: nem éri meg. Teljesen lenullázza az országot, és ezt egy idő után egyszerűen nem lehet kimagyarázni. Plusz kevesebből lopni is kevesebbet lehet. A tótok most 20%-ot vernek ránk, pedig volt 20% a javunkra is 2000 környékén. Ha tartjuk a tempót az azt jelenti, hogy ma 40%-al nagyobb húsosfazékból lehetne csenegetni. Ráadásul Gyurcsány indexre került, de Viktorunkat úgy látszik teljesen kizökkentette, hogy kikapott tőle. A Vezénylő Tábornok Úr nemcsak kapmánykormányzást folytat, de ezt kampányellenzékiség előzte meg 8 éven át. Teljesen fölöslegesen.

A hívők esetén láttuk az erejüket, és a veszélyüket is. Azt hiszem, világosan látszik, Orbán teljesen fölöslegesen építette a hazugságspirál fenntartására az egész kormányzását. 2010 után minden további nélkül visszavehetett volna, és a szájtartó, nyálcsorgató szekció kiélte volna magát az MSZP gyalázásában, illetve virtuális ütközetekben. 

Miért nem így történt? Feltörték a rendszert. Mára a hívők teljesen eluralták a Fideszt, az ostromlott vár pszichózis, és a csodavárás állandósult, ráadásul a kór Orbán Viktort is elérte, akire az egész rendszer épül. A hazugságok már rég túllépték a hihető szintet, és ez már a mocsarat is taszítja.

A hazudozás immár nem taktika, hanem drog, hogy egy kicsit fényesebbnek lássuk a jövőt, a cinikusoknál pedig megszokás.

A cikk feltett kérdésére válaszolva, teljesen fölösleges ennyit hazudni, és teljesen felesleges az egész ciklust a kampányra áldozni. Profi stratégiával sokkal több szavazatot meg lehetne tartani, és nem mellékesen az ország sem menne rá. Ráadásul, ahogyan azt nagyon jól előre lehetett látni, az ellenzék erőtlen, szétszórt és teljesen koncepciótlan. Semmi nem kényszeríti a NER-t a hazugságspirál fenntartására.
A nagy titok, hogy a nép nem a mára egyre elnyűttebb szociális demagógiát zabálja a leginkább. Nem is a folytonos harcot, bár láthatólag erre lehet építeni. A tömegeknek szenzáció kell, és szenzáció mindig a szokatlanból lesz.

Röviden egy machiavellista párt így hazudik: kampányigéretekkel megtámogatott szenzáció, győzelem után mihamarabbi visszaállás a valósághoz, harmadik évtől az eredmények kibontása, választási évben újabb szenzáció.

1998ban és 2002ben is azt hitte a kormánypárt, hogy szenzáció nélkül is nyerhet. Pedig enélkül a kormánypárt unalmas. 2002től Medgyessynél kimaradt a visszaállás a valósághoz, és Gyurcsány a baloldal hirtelen megtalált karizmájával és dinamikájával hiába nyert, nem volt mögötte semmi. A Fidesz azóta ebből él, és az ország utolsó utáni tartalékainak feléléséből.