" (...) Mesterházy Attila a köztelevízió szerda reggeli műsorában azzal érvelt: más országokban büszkék azokra, akik a kémelhárításnak dolgoztak." (Forrás: www.hirtv.hu)"

Kérem, itt tartunk, vagyis még mindig itt tartunk, hogy az ügynöki múlt nem szégyen. Valójában én azt várom, hogy mikor kapnak a besúgók és tartótisztjeik kollektív kitüntetést, mikor szerveznek nekik országos találkozót pár évente, emlékesteket, ahol jóízűen elbeszélgethetnek a régi szép időkről a derék káderek...

Én csak nézek, pislogok, és figyelek: senkit nem zavar ez? És úgy tínik nem igazán. A Fidesz a kötelező elhárítótüzet adja, ezért az ő tiltakozásuk nem kirívó eset. De a társadalom, a nagy, és bölcs szociológusok, politológusok, mindenki hallgat. Ez szerintem a legszomorúbb a mai Magyarországban. A kommunizmus bocsánatos bűn.

Mindeközben, ad absurdum, épp a gyűlöletbeszédről, és a holokauszt-tagadás bűntettének kidolgozásáról vitatkozik a "felvilágosul" liberális-posztkommunista oldal. Az 1945-1989 közötti időszak feledésbe merül, mintha nem is létezett volna. A kommunizmus az olyan "hát, nem volt jó, de sok minden azért mégis működött". A kedves elvtársak pedig pofátlanul kontráznak a hallgatásra, és a kevés tiltakozó képébe nevetnek: ők ezt is megtehetik. Ugyan, az '56-os forradalom ellenforradalomnak való titulálása, Recsk, a kitelepítések, az ÁVO-s üldöztetések, a megtorlások, az elnyomás elbagatelizálása mikor lesz büntetendő végre? Sok jó elvtárs gondolná hirtelen másképp a történelmet, az idősebbek, vagy totál szellemi nihilek pedig börtönben hűsölnének? Szép lenne. Vagy a legszebb: igazságot szolgáltatni, nyilvánossá tenni a megfigyelési aktákat, és elítélni a '45 és '89 között elkövetett emberiségellenes, nemzetellenes bűncselekményeket. És hogy hol lenne a "de mi különbözzünk tőlük"? Nem lenne halálbüntetés. Ez is több méltányosság lenne, mint amit ők bármikor mutattak...