Az elmúlt hét belpolitikai csatározásainak érdekes, de annál értelmetlenebb epizódja az államfő és a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke közötti csörte. A főbírói poszt körüli közel egyéves exlex állapot végeztével ugyanis nagy nyilvánosságot kapott az eddig rejtett, de annál élesebb konfliktus Sólyom László köztársasági elnök és Lomnici Zoltán között.
A Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztatása komoly nehézségeket okozott Sólyom Lászlónak: az Országgyűlés előbb Baka Andrást utasította el, majd Havasiné Orbán Mária sem kapta meg a kellő támogatottságot, végül újabb jelölésével Baka is csak most, második nekifutásra nyerhette el tisztségét.
Habár Baka megválasztatásával az összes politikai elemző elkönyvelte, hogy Sólyom győztesen jött ki az Országgyűléssel folytatott majd egy éves küzdelméből, az elnök mégsem a saját sikerét ünnepelte, hanem komoly meglepetést okozott rövid, de annál sejtelmesebb nyilatkozatával, miszerint – az elnöki poszt betöltésén túl – komoly pozitívumnak tartja, hogy a Legfelsőbb Bíróság életében véget ért a Lomnici-korszak.
A közvélemény túlnyomó többsége a bejelentésre egy hatalmas „WTF?”-fel reagált. Nem állt össze ugyanis a kép, hogy lenne pont most vége a Lomnici-korszaknak, amikor a főbíró már jó ideje nincs hivatalában; ha pedig az elnök az interregnum végének örül, azt ugyan már miért kellene Lomnici Zoltán nyakába varrni?
Mint később kiderült: Sólyom azért neheztelt Lomnicira, mert szerinte az végig fúrta a jelöltjét mindkét nagy párt frakciójánál, és így a hosszúra nyúlt exlex állapotért a volt főbíró a felelős. Lomnici Zoltán reakciója hasonlóan elegánsra sikerült: az államfőre, az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság elnökeire utalva azt nyilatkozta, hogy az államszervezetbe vetett hitet ingatja meg, ha a politikum szféráján kívül álló választott közjogi méltóságok egymást sértegetik. Majd utólag – és immár tök feleslegesen – megjegyezte, hogy ő ezután sem fogja kritizálni az államfőt.
Well!
Nem szokásom olyan emberek viselkedését kritizálni, akiknek a szakmai pályafutása régebb óta tart, mint amióta én élek. Az viszont bizonyos, hogy ez a magatartás közjogi tisztséget – most vagy korábban – betöltő személyek részéről elfogadhatatlan. Amennyiben Sólyom László kritikát kíván megfogalmazni Lomnici Zoltán tevékenységével kapcsolatban – akár jogi, akár közpolitikai szempontok szerint – akkor ezt a Magyar Köztársaság államfőjeként minden további nélkül megteheti. Ha Lomnici Zoltán kritikát kíván megfogalmazni Sólyom Lászlóval szemben, hogy kétértelmű nyilatkozataival rajta keresztül a Legfelsőbb Bíróság tekintélyét és több munkatársának szakmai hitelét teszi kockára, akkor ezt ő is megteheti.
Amit viszont egyikük sem engedhetne meg magának, az pont az, amit most csinálnak. Ha igazak Sólyom vádjai az aknamunkával kapcsolatban, az hatalmas szégyen Lomnici Zoltán számára: a legfőbb bírói szerv működésének akadályozása ugyanis összeegyeztethetetlen a jogászi ethosszal. Azonban az államfő még ebben az esetben sem csinálhat presztízsharcot ebből a konfliktusból. Márpedig a „veni vidi vici” stílusú győzedelmes bejelentésével azzá tette. Lomnici Zoltán pedig értelemszerűen védje meg magát, ha igaztalanul vádolják – de nem úgy, hogy előkapja a sörétes puskát a szekrényből, és válogatás nélkül lőni kezdi a vélt vagy valós riválisait. Baka András, vagy az Alkotmánybíróság elnöke ugyanis mindeddig meg sem szólalt; az meg különösen szemet gyönyörködtető, hogy az előző főbíró lényegében hisztizéssel vádolja meg az utódját, közvetlenül a megválasztását követően.
Még szerencse, hogy Jusztícia mindebből nem lát semmit…
Utolsó hozzászólások