A magyar gazdaság a válság folytán végletesen legyengült, és a feketeleves még csak őszre -vagy későbbre várható. Vagy legalábbis a kormány ezt mondja.

De mi van, ha ez az egész történet már jóval előbb elkezdődött, és nem is úgy, ahogy az elemzők és politikusok döntő többsége magyarázza?

Vegyünk a legégetőbb problémákból párat: a mezőgazdaság tarthatatlan helyzete. A tényállás: a magyar gazdák termékeit már a hazai piacon is kiszorítják az olcsó külföldi termékek. Ennek magyarázatát többen a nagyobb EU-s támogatásban látják, ám ez nem jó támadási pont: alapvető elv a Közösségben, hogy a támogatások összege nem térhet el országonként, és nem csak EU-s (olasz, spanyol) termékek férkőztek be olcsóbban, hanem például a kínaiak is. Ezen a ponton érdemes is egy percre megállni: először is vizsgáljuk az EU-s termékek ügyét: Olaszországban jóval magasabb az életszínvonal, ezért szükségképpen drágább a vetőmag, a víz is. De vegyük azt, hogy a jólét folytán éppen ugyanannyiba kerül minden, mint nálunk, vagy picit még olcsóbb is: a munka bére biztosan jelentősen magasabb. Ezt egyedül akkor tudnánk valamelyest kizárni, ha azt vennénk, egy egyéni gazda termékeiről van szó, de ez külföldre szállított termékek esetében lehetetlen, mivel a termékből lehetetlen megfelelő mennyiséget így előállítani ahhoz, hogy nyereséges legyen. Tehát egy szokványos nagytermelő, aki többet fordít a munkabérekre, mint itthon, így ha a hosszabb szállítás arányosan magasabb költségeit nem is számítjuk hozzá, akkor is drágább árút kapunk. Hogy lehet az magyar földre érve hirtelen mégis olcsóbb? Ráadásul EU-s előírás, hogy nem lehet más tagállamban a hazai legalacsonyabb ár alatt eladni...

Kína esete jóval egyszerűbb, és talán nincs is tele ilyesféle rébuszokkal. Egy olyan "szocialista" államban, ahol előkelő munkaként, Hong-Kongban a Dell számítógépeket 4 eurocentért szerelik össze óránként, meg sem érdemes kérdezni, mennyit kaphat egy paraszt...

Másik érdekesség, hogy az IMF által diktált szerződési feltételeknek a kormány oly módon tett eleget, mint az eminens kisdiák harmadikban, a Himnusz felmondásakor: szó szerint. Ez azt jelenti, hogy a függetlenségünkről beszélni már teljesen felesleges. Mindenki tudja, hogy már nem a kard, hanem a pénz uralma alatt áll a világ, és ilyen megközelítéssel az is nyilvánvaló, hogy egy állam pénzügyi autonómiája az egész önállóság alapköve. Enélkül olyan az ország, mint a banki hitellel terhelt ház: csupán a látszólagos tulajdonos a lakó, de gyakorlatilag a banké az ingatlan. Persze ha addig valami kár esik benne, a lakó felel, de ha el kívánná idegeníteni, a banknak kvázi vétójoga van...

Tehát Magyarország benne ül a gödörben, aminek egyik síkos fala az IMF- és egyéb hitelei (amelyek már az éves GDP 80%-át teszik ki!!!), a másik pedig a fura termékek hada, amelyeket valamilyen módon teljesen sérthetetlenné tesz a Belső Piac istenének fényes páncélja. Mi pedig csak fizetjük a végeláthatatlan adóemeléseket, hogy törlesszük az államadósságot, ami azért közben növekszik, mint a gomba eső után. Az adók után megmaradt pénzünkön pedig már lassan nem engedhetünk meg magunknak mást, mint az olcsó, külföldi termékeket. Ezzel végképp bezárul a kiskapu a magyar gyártók, termesztők boltjának, és totálisan folyhat ki a "magyar" GDP...

Itt az ember felteszi a kérdésit magában, hogy vajon a válságkezeléstől nem látjuk a válságot? A fától az erdőt? Miért vagyunk pontosan ebben a helyzetben? Röviddel ezek után pedig elgondolkodunk a hiteleken: melyik hitel az, ami a legbiztosabb, és legjövedelmezőbb a világon? Az állami hitel. Persze csak olyan országnak nyújtva amelyik güzül, dolgozik, és közben nem lázong, mert semmit sem vesz észre...