Olvasom a Mandineren, hogy Pörzse Sándor állítólag lekevert két pofont a szigetmonostori emeszpés alpolgármesternek. Olvasom tovább a cikket, hogy Pörzse hol cáfolja meg a vádat, mert ugye civilizált ember így nem viselkedik. Cáfolat nincs, helyette Rambo benyögi, hogy csak a keze ért az arcához, ami olyan, mintha egy gyerek kapott volna egy tockost. Felmerül bennem a kérdés: Pörzse Sándor mi a búbánatos lómuskátlit képzel magáról?!
A konfliktus kiváltó oka állítólag az volt, hogy a két szoci – Nádas Zsolt szigetmonostori alpolgármester és Tóth Imre rákospalotai elnök – társaságában ült egy hölgy, aki nem bírta magában tartani az információt, miszerint a múltkor látott egy ilyen jobbista izét… szóval egy ilyen gárdistát a buszon, és ez annyira felzaklatta az utazó közönséget, hogy nagyon! Nos, személyesen nem voltam tanúja az eseménynek, ezért merőben elméleti síkon vázolok fel lehetséges forgatókönyveket. Merőben elméleti síkon van a nőknek egy nem túl népszerű, nem túl népes, de általában annál dekoratívabb alkategóriája, amit mindközönségesen hisztis libának szokás nevezni. A hisztis liba többek között onnan ismerszik meg, hogy társaságban nem bír a seggén maradni, és – két rituális smink-igazítás között – addig-meddig manőverezik, amíg valami emberes vitát nem provokál ki két férfi között. Mert az ilyenek nélkül nem élet az élet, és az lenne a halál, ha nem tudna valami jó kis balhéról pletyizni köv alkalommal a fodrásznál. (Akinek volt már ilyen barátnője, tudja miről beszélek, felesleges tovább részletezni a dolgot.) Szóval: a hisztis liba nehéz eset, akár a saját, akár egy másik társaságban van, de ezeket a konfliktushelyzeteket tudni kell kezelni. Ha Nádas elvtárs erre nem volt képes, akkor Pörzsének kellett volna eszénél maradni. Rendel egy üveg – nem túl drága – bort a szomszéd asztalhoz, és ráíratja a kártyára, hogy „A Magyar Gárda nevében ezúton kívánok Kegyednek jó utazást hazafelé! Aláírás: P.S.” Oszt jónapot! Ha ebből nem ért a szoci asztaltársaság, az már az ő bajuk.
A humorérzék, a konfliktuskezelő készség és a legalább óvodai szintű viselkedés teljes hiányán túl tovább rontja a szitut, hogy az ilyen legyintgetéseket bikkfanyelven nem tockosnak, hanem a Büntető Törvénykönyv 180. § (1) bekezdés b) pontjába ütköző, a (2) bekezdés szerint minősülő tettleges becsületsértésnek hívják, valamint egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával, vagy pénzbüntetéssel honorálhatják. Továbbá kénytelen vagyok súlyosbító tényezőként értékelni, hogy mivel Pörzséék rituálisan magukra tekertek egy féltucatnyi olyan szakrális szimbólumot, ami nekem és még sokaknak nagyon sokat jelent, az ilyen viselkedéssel ezeket is durván lejáratják. Végezetül nem lehet megfeledkezni arról sem, hogy a Holokausztot túlélt honfitársaink – a látható eltérések és egyértelmű különbségek ellenére is – mire asszociálhatnak a fekete egyenruhában mászkáló, embertársait önszorgalomból felpofozó felebarátaink láttán.
Szóval tockos, mi? Sanyikám! Örülök, hogy legalább nem gyerekcsínyt mondtál!
Utolsó hozzászólások