Szadeszos politikusokkal erősít a dávidi MDF
Hivatalosan meg nem erősített, de egybehangzó sajtópletyik szerint aláírás előtt áll a választási megállapodás két szebb napokat látott, magát rendszerváltó pártként definiáló politikai kupac, a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége között. Az együttműködés vélelmezhetően abban fog megnyilvánulni, hogy a parlamenti bekerülésre totál sansztalan SZDSZ hivatalosan is bedobja a rózsaszín tangabugyit: néhány befutó helyért cserébe az MDF indulását támogatják; majd európai értelemben vett haladó konzervatívként liberálisként kereszténydemokrataként szabadelvűként neokonzervatívként neoliberálisként nettó anti-orbánistaként az egész cuccost elnevezik „Demokratikus Centrum”-nak.
Alien feat. Predator
Az általam csak homoszexuális élettársi kapcsolatként elnevezett sajátságos politikai szimbiózis első látásra azért tűnik meredeknek, mert ezzel a rendszerváltás időszakának egykori népi-jobboldali és urbánus-baloldali vezető ereje lép szövetségre – a Fidesz-, Orbán- és kétharmad-ellenesség leplezetlen szándékával. Természetesen félretéve az olyan megfakult és a pragmatikus haszonelvűség szempontjából értelmezhetetlen baromságokat, mint az értékelvűség, a normativitás, vagy a konzekvens politikai érdekképviselet; egyértelműen megállapítható, hogy ez a frigy mindkét formáció számára előnyös – szemérmetlen őszinteséggel fogalmazva: így vélhetően nem fognak három hónapon belül megpusztulni.
A szabad demokraták számára az EP-választás tette egyértelművé, hogy a balliberális kormányzás fenntartásához szükséges minimális szavazóbázist az MSZP és az SZDSZ a továbbiakban önmagában képtelen egyben tartani. Az MDF színeiben versenyző bizonytalan halmazállapotú politikai biomassza pedig a túlélését tette arra a stratégiára, hogy a folyamatos balra-sasszézással lecseréli a saját szavazó- és aktivista-bázisát, és így megpróbál kimenekülni a Fidesz gravitációs vonzásából. Ennek megfelelően egyértelmű volt, hogy a párt valamikor átlépi a jobb- és a baloldalt elválasztó demarkációs vonalat.
Az esélyek nem túl rózsásak – de a helyzet nem is kilátástalan. A baloldali térfél két hagyományos pártja, a szocialisták és a liberálisok meggyengülésével egyrészt komoly esély nyílt arra, hogy egy kellőképpen agresszív és agilis párt új szavazói rétegeket nyerjen, másrészt a régi status quo felborulásával megnyílt a lehetőség új politikai szövetségek megkötésére is. Ibiék mindkét opciót megjátszották. A Tisztelet Társasága elvesztése óta keresztül-kasul végigkukázták lényegében a teljes közéleti palettát, majd összegyűjtve, gyorsan leöblítve és hadrendbe állítva az összes olyan politikai szereplőt aki legalábbis biológia szinten alkalmas lehet valamilyen politikai tevékenység végzésére. Továbbá létrehoztak egy vélhetően ön- és közveszélyes választási szövetséget többek az SZDSZ 38,62%-át megtestesítő hivatalos pártvezetés, egy FKgP-s gulyáslevesfőző alakulat, meg néhány levitézlett szoci hatalmasság közreműködésével. A művelet eredményeként az MDF ma egy olyan zöld színű politikai szelektív hulladékgyűjtő konténerként funkcionál, ami elvtársi egységben komposztálja a magyar belpolitika valamennyi szereplőjét, akiket egyébként már rég elszállított volna a Főkefe.
D.C. = Dávid & Co.
A „Demokratikus Centrum” névre keresztelt társaság így a fenti paraméterekkel egyrészt matematikailag esélyes a parlamentbe jutáshoz szükséges 5% összegyűjtésére, másrészt Dávid Ibolya megkérdőjelezhetetlen vezetése alatt áll. Azonban itt véget is érnek a pozitívumok, és következnek a politikai formáció jövőjét igen erőteljesen kétségbe vonó válságjelenségek, amelyek listája hosszabb, mint Debreczeni könyvében a forrásjegyzék.
Kezdve talán a legizgalmasabbal: Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogát már kikérte az ügyészség – a büntetőeljárás megindítását pedig csak a ballib parlamenti többség mentőakciója akadályozta meg. Azonban – még ha be is jutnak a parlamentbe – egy kétharmados fideszes, vagy fidesz-jobbikos többség mellett kábé annyi esélyük van a mentelmi joguk megtartására, mint Horn Gábornak bekerülni a „Meztelenül is szép vagyok” forgatására. Márpedig ha a két főembert sittre vágják, akkor vodka-redbullal bebikázott Somogyi Zoltán legyen a talpán, aki talál olyan integráló erőt, ami meggátolja ennek a heterogén formációnak az atomizálódását.
Dávidista körökben régóta az egyik legakutabb problémának számít, hogy a szavazópolgár randa egy állat, és nem mindig hajlandó úgy szavazni, ahogy azt a pártvezetés elképzeli. Az MDF 2002-es szavazóbázisát kitevő közel öt százaléknyi választónak volt annyi esze és szépérzéke a dávidi pálfordulást követően, hogy különbséget tegyen egy valódi konzervatív párt és egy zöld színű neonreklámmal agyonvágott neoliberális önképzőkör között – ennek megfelelően már rövidebb-hosszabb ideje a Fidesz táborát erősítik. Így az MDF jelenleg is 5% körüli támogatói bázisát mára döntően az egykori szadeszos, kisebb részben emeszpés választók alkotják. Ezen csoport igényeinek Bokros Lajos jelölése még teljesen megfelelt, de nem mernék nagy tételben fogadni, hogy az SZDSZ egybites hülyeségeitől sikítva elmenekült szavazó tényleg hajlandó lesz leadni a szavazatát egy kalapos-bajszos Pistikére.
Végezetül: a fúziót követően Orbán Viktor és Vona Gábor kampánytanácsadói minden bizonnyal fülig érő vigyorral, időközönként hangosan felröhögve porolgatják le az SZDSZ ellen alkalmazható kampánystratégiákat, amelyek így az MDF ellen változtatás nélkül bevethetőek.
Jómagam garantáltan ezt fogom tenni! (vigyorog)
Utolsó hozzászólások