Tegnap este nem a fontos politikai pozíciót betöltő államtitkárral találkoztam, hanem egy  halkszavú, de igen nagy hatású erdélyi költővel. Az irodalmi est hangulatát lehetetlenség visszaadni, és nem írhatom le azokat a verseket sem, amelyeket még Faludy válogatott ki Szőcs életművéből, mivel így több oldalas lenne a bejegyzésem. Vitatkozni sem szeretnék széles, de néhol pontatlan történelmi tudásával. De egy önéletrajzi regényéből (valójában memoár lett volna) való részlet talán sejtet valamicskét abból, hogy az elmúlt 20-25 évben hogyan viszonyultak Erdélyhez a magyarok és a románok írói, költői:

*Kilenc erdélyi várost vásároltam vissza Fanus Neagutól

"Mikor az első kötetemért kapott irodalmi díjat átvettem Bukarestben, az Írók Házában megismerkedtem Fanus Neagu román íróval, aki valamiért Fanus Neagu Basarab néven mutatkozott be nekem. [Basarab havasalföldi vajda ellen szenvedett vereséget 1330-ban I. Károly magyar király. Ugyanis több napi bolyongás után egy gyepűkkel elzárt szurdokba ért, ahol felülről sziklákkal és fatörzsekkel végeztek serege nagy részével a vlachok. Ő maga is csak úgy menekülhetett, hogy páncélt cserélt egy főemberével. M. J.] Nemsokkal később összetalálkoztunk egy gyorsvonat étkezőkocsijában. Mellesleg - Stefan Banulescu és D. R. Popescu mellett -, ő a legjobb román prózaírók egyike, most velem szemközt leülve mereven rám nézett és köszönés helyett azt kérdezte: - Fáj neked, hogy elvettük tőletek Erdélyt?

Persze, hogy fáj - feleltem habozás nélkül. Fanus elmosolyodott és azt mondta: - Akkor te egy becsületes ember vagy. Én megkérdeztem ugyanezt Létaytól és Huszár Sándortól is, azt felelték: nem fáj. Hát miféle ember az olyan, akinek nem fáj, ha elveszik a hazáját? Létay Lajos az Utunk főszerkesztője volt - Huszár pedig A Hét című bukaresti hetilapé.

Fanus Neagu összehunyorította a szemét és jó hangosan azt javasolta: ha fizetek neki egy fél deci vodkát, ő visszaadja nekem Nagyváradot. (Ő maga egyébként a Duna alsó folyásának mentéről származik.) Összesen kilenc erdélyi várost vásároltam vissza Fanus Neagutól. Később hallottam, hogy szokásává lett ezt a kérdést föltenni erdélyi magyar íróknak, akik többnyire csak kínos vigyorral próbáltak szabadulni a kellemetlen helyzetből. Legtöbben provokációt gyanítottak a kérdés mögött: én úgy értelmeztem, mint grimaszt a betegesen gyanakvó román kormányzat felé. A kincstári román propaganda szerint minden magyar lelke mélyén ott a revans dédelgetett gondolata. Erdélyt elvenni a románoktól. Eközben a kormányzat olyan állapotokat teremt az országban, hogy az embereket valóban egyre inkább kezdi foglalkoztatni az ötlet.

Fanus Neaguról az a hír járta, hogy egyszer egy írószövetségi ülésen a következő kérdést tette föl George Macovescunak, az írószövetség elnökének, aki egyben kultuszminiszter is volt akkoriban:

- Macovescu elvtárs! Írótársunk, Stefan Augustin Doinas nemrégiben Bulgáriába kért útlevelet, hogy részt vegyen egy nemzetközi költőtalálkozón. Útlevélkérelmét visszautasították. Vajon miért? Megmondom én, hogy miért: büntetésből, amiért egy másik román író kint maradt Angliában. Ezért most az írók egy ideig nem fognak útlevelet kapni. De elvtársak, van szerencsém közölni, hogy bizonyos rádióhírek szerint a napokban egy norvégiai román kém is disszidált. Ez most azt jelenti, hogy a kémek sem fognak útlevelet kapni?

E könyvben csupa olyan párbeszédet idézek, amelyek szó szerint megmaradtak az emlékezetemben. A fenti bekezdés természetesen ez alól kivétel: az említett gyűlésen nem voltam jelen.

Talán el sem meséltem volna most ezt az esetet, ha Dorin Tudorantól nem értesülök a történet furcsa epilógusáról. Dorin Tudoran az az író, aki a világ szemében rehabilitálta a mai román kultúrát - nyilván, nem esztétikai vonatkozásban, hanem morális értelemben -, bátorsága, erkölcsi tartása közmondásos lett Romániában. Természetesen, minden lehetséges eszközzel megpróbálták lejáratni: a suttogó propaganda elterjesztette róla azt is, hogy - mint olyan legnagyobb bűnt, amelyet egy román egyáltalán elkövethet -, hogy Dorin eladta magát a magyaroknak. A vád alapja az volt, hogy Dorin is aláírta azt a tervezetet, amelyet az ENSZ-nek címeztem, s amely egy kisebbségvédelmi szervezet létrehozását sürgette. A másik aláíró Király Károly volt. A tervezetben egyébként egyetlen szó sem esik valamely konkrét kisebbségről, így a magyarról sem. A propaganda azonban megtette a magáét; de az is lehet, hogy csak az irigység: azok az írók, akik nem mertek bátrak lenni, gyűlölték Tudorant. 1985-ben, nem sokkal Amerikába való végleges távozása előtt, Dorint megszólította egy író és sziszegve azt kérdezte tőle: - Mész Amerikába? Eladtad Erdélyt Szőcsnek s most olajra lépsz?

Ez az író Fanus Neagu volt."

* Szőcs Géza - Farkas Wellmann Endre: Amikor fordul az ezred. Beszélgetőkönyv és dokumentumgyűjtemény. Ulpius-ház könyvkiadó, Budapest, 2009. 243-244.