Az elmúlt napok méltán legfelkavaróbb, az amúgy híresen tunya társadalmunkat - magához képest - még fel is rázó eseménye kétség kívül a kormány nyugdíjjal kapcsolatos intézkedése volt. Minden veszni látszik, hiába kapálódzik az MSzP és a demokrácia többi éber őre. Azért mielőtt belefulladnánk kollektíven a pocsolyába, egy szóra kihúznám a fejünket.

Vannak problémák, amiket akkor tudunk a leginkább megérteni, helyére tenni, ha közel megyünk hozzájuk. Na, ez most nem ilyen. Itt két lépést kell tenni hátra, mert csak így láthatjuk meg az összképet. Alapvetésként érdemes olyan pontokról kiindulni, amiket senki sem tesz talán vitássá. Az egyik ilyen az, hogy a nyugdíjrendszerünk nem jó. Sőt, nem is volt az soha. Ha így van, akkor tenni kell vele valamit. Lehet azt mondani, hogy már tettek: bevezették a (kötelező) magánnyugdíj pénztári tagságot, ami önmagában egy többszörösen elhibázott művelet volt. Először is olyan csekély részben kell a nyugdíjpénztáraknak az előtakarékosság jegyében utalni (az állam részére fizetett hozzájárulással szemben), hogy annak gyakorlatilag vajmi kevés súlya lesz (lett volna) öreg napjainkra. A másik szépséghibája a dolognak az volt, hogy szabadjára eresztették a pénztárakat, minden komolyabb szabályok nélkül, amelyek szavatolhatták volna, hogy ne kótyavetyélhessék el a rájuk bízott pénzt. Mert azt tették. Ahogy megjött a válság, ők voltak az elsők, akik könnybe lábadt szemmel közölték a tagokkal, hogy sorry, elúszott a pénzed. Hogy hogyan? Mert tőzsdére vitték, hogy azért nekik is jusson a busás kezelési költségen felül valami. Ez érthető is, ettől voltak magán pénztárak, eddig rendben. Csakhogy: a bank sem mondhatja azt, hogy a lekötésem után nem fizet kamatot, mert a hitel, amibe kihelyezte a pénzem, bedőlt. Ildomos lett volna kikötni, hogy csak a saját kárukra hazárdírozzanak a pénzekkel, és kössenek rá ki egy megszabott minimumot meghaladó, fix kamatot. Ennyi lett volna a mutatvány, de érthető, hogy a szabad piac szerelmeseiként sokkal izgibb volt más pénzét használni, más kockázatára, kizárólagos saját haszon reményében. (Még halkan megjegyezném azt is, hogy a kutya nem kérdezte meg, hogy szeretnék-e magánnyugdíj pénztári tag lenni... "Úristen, kényszerítenek!!! Kirabol az állam!!!") Ennyit a pénztárakról.

Tehát reform nem volt, a szocialista üzlettársak csak kipakoltak még egy kis pénzt a rendszerből, így a döglődés maradt a régi vonalon, pardon, felgyorsult az immáron még jobban megcsappanó nyugdíjalap miatt. És itt jön lassan képbe a kormányváltás, a Fidesz, Matolcsy, és persze maga a Patás, a Zorbán.

Egyik megközelítéssel azt láthatjuk, hogy visszaveszik a pénztárakba pofátlanul kiszervezett pénzeket. Ezt hívják egyesek rablásnak, a nyugdíjuk ellopásának, stb... A nagy helyzet az, hogy aki már nyugdíjas, annak holt mindegy, miből fizetik a havi apanázst, úgyis megkapja. Aki egy-két éven belül megy nyugdíjba, annak sem a pár évig rakott (válság címszó alatt már amúgy is elrulettezett) magánnyugdíj-pénzéből lesz megélhetése hátralévő napjaiban, hanem állam bácsi zsebéből (értsd: a jelenleg aktív dolgozókéból). És itt találjuk meg a csatlakozási pontot a másik aspektushoz, ami még izgalmasabb!

Ugyanis amit most befizet az ember, az tudvalevő, hogy nem porosodik az MNB pincéjében, hátha megérjük a 65-öt, hanem azonnal viszi is a postás a jelenlegi nyugdíjasoknak - mert amúgy még így is állami kiegészítésre szorul (kevés lett egy idő után a gyerek, ugyebár). Világos tehát, hogy a szüleink (nagyszüleink) nyugdíját fizetjük most (és igen, még a szingli, gyermektelen, szabad szelleműeknek is kifejezetten van anyjuk, ez bizonyított tény). Ergo itt, most az ég világon nem lopják senki pénzét, csupán visszateszik a kasszába azt, amit onnan kivettek egyesek. Sőt! Miután a kormány tervei alapján mostantól az állami berkeken belül is külön számlán nyilvántartják a befizetett pénzeket, megteremtik az igazságosabb nyugdíjrendszer lehetőségét a jövőnek. Egyről a kettőre bizony nem egy év alatt lép egy ország, és óhatatlanul is nagyobb léptékkel kell szemlélni a hosszútávú stratégiákat, mint amit az átlag honfitársunk kopoltyúja bevesz.

Lenne esetleg egy építő jellegű javaslatom: Ha már megegyezünk abban, hogy most a szüleinkét fizetjük, ergo a mienkét majd a gyerekeink fogják fizetni, akkor talán az egyéni számla mellé kalkuláljuk oda a gyerekeket is, amellett, hogy önkéntes alapon több járulékot is befizethet mindenki az állami számlájára. Ennek az utóbbinak extra értelmet ad, hogy (legalább is Magyarországon) egy paraszthajszállal nagyobb az esélye annak, hogy az államtól viszontlátjuk, mert ha nincs is rá pénze, vesz fel államhitelt, a magánvállalkozás viszont széttárja a karját, hogy bocsi, csődbe mentem. Visszatérve az utódokra. Az igazság jegyében érdemes ezt a verziót is megfontolni: aki több gyereket vállal, akik majd eltartják nem csak a szüleiket, hanem jelen állás szerint azokat is, akik gyerekvállalás (vagy egynél több vállalása) helyett inkább hedonista módon felélték a pénzüket, azok ne járjanak rosszabbul azért mert extra utazgatások, szolizások helyett inkább arra szántak időt és pénzt az életükből, hogy kvázi felneveljék azokat, akik majd a hedonistákról is gondoskodnak, ha azok majd megöregszenek és az önző emberek sorsában osztozva valószínűleg állami nyugdíjas otthonba kerülnek majd.

Végül visszakanyarodva a ködösnek tűnő jövőből a még ködösebb jelenbe: az egészben én egyenlőre annyi bakit látok, hogy a kormány még mindig képtelen normális kommunikációra. Korábbi írásunkban már kiválóan jellemzésre került a kaotikus központi (félre)tájékoztatás és zöldségek beszélése. Lehet egyesek nem öncélúan akarták megmozgatni Matolcsy székét?