Ritka alkalom, hogy egy szimbolikus ügy kapcsán tisztességes vita is folyik. Valószínűleg azért, mert nem érdekel senkit, de ettől még örülök neki. Nagy Imre szobrát elköltöztetik a Vértanú teréről, visszaállítják a Horthy-éra installációját. Tehát hős volt-e a baloldali politikus vagy pribék, és hol van a helye? Reakció Trombitás és Jeszenszky vitájára.

Lelőve a poént: a saját álláspontom a két résztvevő között fekszik. A múlt megítélésében Trombitással értek egyet, míg Nagy mártíriumával kapcsolatban Jeszenszkyvel. 

Múlt

Kommunistákkal kapcsolatban elkeserítően gyakran előforduló toposz, miszerint alapvetően ez egy hippi-eszme, csak éppen balul sültek el dolgok, illetve a mostoha helyzet kényszerítette bele a Párt szimpatizánsait mostoha cselekedetekbe. Ebbe kiválóan illeszkedik Nagy idealizált alakja. A Rákosi-évek után hatalmas megkönnyebbülést hozott a kormányzása. Tessék, itt az emberarcú kommunista! Nem is rossz dolog ez a radikális baloldali ideológia, csak hát kell hozzá egy megfelelő elvtárs. 

Ezzel szemben a tény az, hogy Nagy élőben "nézte" végig a bolsevik forradalom kegyetlenkedéseit, majd tíz évvel később visszatért a SZU-ba, ameddig a front el nem érte Magyarországot. Eközben lezajlott a holodomor, jó néhány tisztogatás, és a GULÁG is éppen világkorát élte. Az emberarcú kommunista milliók erőszakos halálát nézte tevékenyen, miközben a gyilkos rendszer raglétráját mászta. A háború után segített bűnös fasiszta hazánkat átvezetni a proletárdiktatúrába, miközben a németek kitelepítésében is tevékeny részt vállalt. (Érdeklődés hiányában ez az epizód csak amolyan színfolt, de gondoljunk bele: ez a kis madársz@r mind a gyakorlatban, mind morálisan klónja volt a magyarországi holokausztnak. A németeknek szerencséjük volt: a Malenkij-robot áldozataival ellentétben őket Nyugatra indították dolgozni, pótolni a háborúban meghalt német lakosságot, nem Keletre meghalni.)
Mindezt figyelembe véve erősen megkérdőjelezhető, hogy Rákosival ellentétben, valóban galamb-lelkű naiv ember volt, nem pedig ugyanannak a gépezetnek egy szofisztikáltabb műszere. Ahhoz, hogy a bolsevizálás működjön, szükség volt mind a kettőre. Azért járna piros pont, mert a felcserélhető szerepekben Nagy a józsarut játszotta? 

Emeljük ki, hogy Nagy diktátor volt. Sajnos nálunk még mindig az Igazságos Mátyás( fikciós szereplő) az ideális államférfi, és még csak törekvés se nagyon látszik, hogy elmagyarázzuk a népnek, miért rossz az egyeduralom. Ez az, ami itt is tetten érhető. Ha Nagy Imre jó proletárdiktátor volt, akkor ő a magyar történelem pozitív személyisége, noha pont az a diktatúra, amit legitimált, szabadította rá Magyarországra Rákosit. Igen, a diktatúra tud hatékonyabb lenni egy demokráciánál, ha jó diktátor vezeti, csak éppen nincs B-terv arra az esetre, ha nem. 

Jeszenszky megemlíti, hogy Nagyot azért is rehabilitálni kell, mert Nyugaton elismerik(, csak úgy mint Horn Gyulát). Álláspontja profi diplomataálláspont. Ha átjön a régi ismerős és megdicséri a halott nagypapát, nyilván mi sem javítjuk ki, hogy egy asszonyverő alkoholista volt, aki szétverte a családot, és rengeteg szenvedést okozott, ha pedig az illetőtől még akarunk is valamit, akkor kirakjuk a papa képét, és még anekdotázgatunk is róla. Döntse el mindenki, az igazság itt mennyit ér, mennyire akarunk belemenni a konfliktusba. Magam részéről a tisztulást fontosabbnak tartom, ha a Nagy Testvérnek fontosak a komcsi ikonok, legfeljebb a balladai homály fenntartását érzem vállalható kompromisszumnak. 

Mártírium 

Teljesen más kérdés Nagy 56os szereplése haláláig. A tények: miután elsodorták az események Nagy Imre életében először államférfiként cselekedett és felnőtt a forradalomhoz. A magyar történelem persze tele van szerencselovagokkal, akiket elragad a hév, akár jó, akár rossz ügyért, azonban meglehetősen kevesen vannak, akik akkor is képesek voltak vállalni a következményeket miután lehiggadtak. Nagyot a börtönbeli viselkedése emeli egyértelműen a hősök közé. 

Csak, hogy meglegyen a kontextus:

Kossuth hivatalos nemzeti hős. Annyira, hogy a Parlament is a Kossuth téren van. Ezt az említett államférfi azzal érdemelte ki, hogy trendi sármőrként belehajszolta Magyarországot egy megnyerhetetlen polgárháborúba, majd mikor vállalni kellett volna a következményeket(, nem mellesleg néhány saját gyártmányú katasztrofális döntés után), minden felelősséget Görgeyre hárított, ezután szerb nőnek öltözve, lopott pénzen elhagyta az országot. Pályáját megkoronázandó évtizedekig haknizott a kibicek rendíthetetlen magabiztosságával, életidegenebbnél éltigedenebb tervekkel borzolva a kedélyeket. 

Horthy remek kezdés után megalázta magát(, és az egész nemzetet). 1944 októberében neki csak a győzelem vagy halál volt a választása, miután taktikusan végignézte a holokausztot és elégetett százezer honvédet a haza oltárán. Félreértés ne essen: ezt nem az ő bűnének tartom, más se csinálta volna jobban. De a következményeket vállalni kellett volna. Az emlékirataiban történt magyarázkodása inkább szánalmas mint felháborító. 

Ami közös bennük, hogy mindkettő csak nyeregben érezte igazán jól magát, pedig az úr, a pokolban is úr!

De itt még nincs vége!  

Ami Nagyot a legnagyobbak közé emeli(, no pun intended), hogy mindvégig megvolt a lehetősége behúzni a vészféket. Két év raboskodás, kínzások, terror alatt bármikor mondhatta volna: "Elvtársak, tévedtem! Önkritikát gyakorolok!" Ha ezt megteszi, akkor sem vethette volna senki a szemére, 56os szerepléséért akkor is hősnek tartanánk( ld: Alexander Dubcek). Így a miniszterelnök valóban egy Saulusból Paulusszá váló alak, aki nem egyszerűen szakított a korábbi bűneivel, de tudatosan mindent feláldozott a jó ügy szolgálatában. 

Hogy a mártírium ne törölné ki az egész bűnös életutat? A keresztény erkölcs szerint bizony dehogyis nem! Különösen egy ilyen kompromisszummentes kiállás! Nagy Imre hős, és azért nem nemzeti, mert amit tett az nem csak egy nemzet keretein belül értelmezhető.