Miközben még a közelgő lengyel parlamenti választások is jobban izgatnak, mint bármi ami itthon történik(, következmények híján), csak buggyant egyet a mocsár, ami mégis írásra késztetett.
Vona Gábor visszatér a politikába, és párttá alakítja mozgalmát.
Hogy ez megtöri-e a következménynélküliséget? Valószínűleg nem, szimplán csak érdekes számomra...
Személyes Vona és a múlt
A Jobbik volt elnöke érdekes politikus. Még 2007 környékén egyedül nála éreztem, hogy értelmes dolgokat is mond, azzal foglalkozik, ami a zembereket érinti és amennyire egy radikális politikus képes erre, két lábbal a földön áll. Más is így gondolhatta, mert bravúrosan összekapta az eredetileg nem túl népes, és nem is túl színvonalas radikális jobbot, hogy 2010re nagyon erős harmadik helyre hozta be.
Azóta persze történt egy 's más: hiába az impozáns számok, a NER-ben ez az eredmény semmire sem volt elég, Orbán pedig gyakorlatilg átvette a Jobbik helyét és itt dominálta az újoncokat. Eközben a pártnak nem sikerült se kiköpni, sem lenyelni a szélsőségeseit és szép lassan elszállt a lelkesedés is. De Vona azóta is köti az ebet a karóhoz, hogy 2018ban azt hitte nyernek. A néppártosodó Jobbik, amelyik 500fős "nagyrendezvényein" hirdeti a kurucot és "tiszta kézzel" kampányol Simicska pénzéből...
A vereség utáni lemondása őszintén meglepett, és azóta sem tudom hová tenni. Politikus nem viselkedik így, már az csoda, ha valaki betartja az ígéretét, nemhogy saját legszemélyesebb érdeke ellen teszi ezt. Elkeseredettség? Gerinc? Taktika? Zsarolás? Alku? Maradjunk a következményeknél: Vona ezzel sokak szemében megőrizte a gerincét, és a vesztes játszmában eldobott kártya így visszacsusszant a talonba.
Az ex-radikális, ex-politikus azóta érdekes és kevésé érdekes esszéket közöl, politikai talkshowban osztja az észt, ahol néha bizony meglepett új nézőponttal és gondolatébresztő, utólag is helyesnek bizonyuló meglátásokkal. (Idézni nem fogok tudni.) Mindeközben szépen építgette a Második Reformkor Alapítványt ami most párttá alakult. Ha már így történt csócsáljuk meg!
Második Reformkor
A név egy fokkal jobb választás, mint az előző konzervatív pártkezdeményezéseké (ÚVNP, MMM): Ami pozitív, hogy némi műveltséggel a koncepció lefordítható és történetbe fogható, amit az alapítvány honlapja a szánkba is rág, el nem ítélhető módon.
És hogy mi ez a történet?
Az összefogás :D
Pedig Vonát pont meg akartam dicsérni, amiért képes kicsit hátrébb lépni, és gondolkozni, mielőtt tizedszerre is fejjel rohan a falnak, ahogyan politikustársai teszik.
A mi utunk a reformkoriság útja. A polgárosodás zászlójának magasba emelése, tudva, hogy bár jelenleg nem élvez többséget, de ettől még ez a helyes. Új közéleti kultúrára van szükség! Vissza kell adni a nyugodt és józan diskurzus, az értelmes és higgadt vita, a tisztességes közszolgálat, a hosszú távú gondolkodás és a szakmai hitelesség becsületét.
Ez totálisan üres mind nagyon szép és jó... egy civil szervezet programjának. Nagyon piciben a blogom is ezt képviseli. A cél az értelmes társalgás, kulturált vita, egymás nézőpontjainak megismerése; egyrészt mert önmagában fontos, és a politika nem csak dirigálásról szó; másrészt, mert a NER-ben ennyire van lehetőség.
De egy párt nem erről szól. Egy párt, legyen párt, így legalább nem kell hazudni már az első lépésben. Legyen kb koherens ideológiád abból következő programod, amit a közösség egy része magáénak érezhet!
Ügyek mentén
Nézzük a "programot"! Ilyen nincs, mert ez olyan pártos dolog, amit pártok szoktak csinálni, az meg nem jó, úgyhogy ügyek vannak. Vona úgy tűnik feltalálta a civil szervezetet! Mondjuk így legalább pártként is non-governmental organization maradnak örökre, szóval végülis korrekt.
Hadd lőjem le: a NER-ben nincsenek ügyek, mármint Orbán Viktoron kívül. Ha valaki ügyeket akar képviselni, kezdje el nyalni a Magasságos Segget, és egyszer talán odaérhet. Vitézy Dávid pl ügyek mentén politizál. Ennek ez a menete. Ügyek mentén politizál mondjuk Pesty László, Skrabski Fruzsina, Bagdy Emőke. Esetleg Toroczkai.
Voltak akik megpróbálták ezt valóban nemzeti/közösségi alapon: Ángyán, Schiffer, Puzsér, Kutyák ki is golyózta őket a rendszer, ugyanis az a helyzet, hogy nem csak a fideszesek, de az ellenzékiek sem kérnek ebből, ellenérdekelt meg van bőven.
Ez előbbieket az különbözteti meg a 2rk-soktól, hogy legalább olyan ügyeket képviseltek, amik mögött volt egy értékválasztás és az embereket alapvetően érdekelte. A reformerek ügyei vagy üres "legyen minden jobb!"/"több pénzt az embereknek!" (Van valaki aki nem akar jó óvodákát és kevesebb reménytelen drogost?) vagy érdektelen, életidegen csacsiságok (Online népszavazás. Minek? Offline-on se mehet át normális kérdés! Mitől jobb az önkormányzat, hogyha ugyanaz a fideszes/dk-s "civilként" indul el?) Már csak azért is kifejezetten káros ezen ügyek képviselete, mert pont a lényegről irányítja el a figyelmet.
N + 1.
Amikor kijött a hír, nagyon lelkes voltam, hogy Vona visszajön. Ami anyukámnak Orbán, kicsit az volt nekem a régi-új pártelnök. Sajnos elkövettem a hibát, amit hívőnek tilos: meghallgattam a próféta-jelöltet és értelmeztem a szavait.
Ez borzasztóan kevés. A közember úgy képzeli el a pártpolitikát, hogy zseniális stratégák trükköznek a lapjaikkal, vajon mikor jöjjenek ki az aduval, hogyan fordítsák meg a partit, hogyan fagyasszák betlivel a durchmarsch arcára a mosolyt. A valóságban nincs zsuga: az EP-választás Vona legjobb esélye, nem a hatalomra, hanem hogy még öt évig releváns maradjon, úgyhogy rástartol. Egyébként van esélye, még az is lehet, hogy én is rá szavazok.
Lesz-e belőle N+1-edik felfuttatott messiás? Pálinkásnál, Bencsiknél mindenképpen fajsúlyosabb jelölt, MZP-nél sokkal taktikusabb, bevállalósabb és erősebbek az idegei, de gyengébb a karizmája...
De ne szaladjunk ennyire előre. Nézzük meg mit alkot az EP-választásokig. Nem látok felhajtóerőt alatta a többi ellenzéki pártból való totális kiábrándultságon kívül. Jobboldali ellenzéki pártra lenne 5% kereslet, de himihumi szeressünk mindenkit pártvagyunkdemégsem-re nincs.
Utolsó hozzászólások