Ma van az ötéves évfordulója annak, hogy a magyar nemzet kétségbe vonta a saját létezését. Lehet ezt szépíteni, de felesleges. Különben sem vagyok szépítős hangulatomban. A népszavazás indítékát, céljának támogatását és elutasítását, részvételi arányát és eredményét már számtalanszor kielemezték, ezt teljesen felesleges újra megtenni. A lényeg úgyis röviden összefoglalható: mi vagyunk Európa egyetlen nemzete, amely nem tudja megindokolni a saját létét saját maga számára.
Öt évvel a történtek után érdemes véglegesen tisztázni a népszavazás gyalázatos eredményéért viselt felelősség kérdését. A népszavazás kezdeményezőinek felelősségét, akik a hibás taktikájukkal és a naivitásukkal politikai iszapbirkózást csináltak egy olyan kérdésből, amelynek szűk kormányzati keretek között kellett volna eldőlnie. A mindközönségesen „nép”-nek nevezett emberhalmaz felelősségét, aki bedőlt az újkori magyar demokrácia leghülyébb és legprimitívebb lejárató kampányának, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy a fűtésszámla, a csirke-farhát és a Heti Hetes nagyobb közösségformáló erő a közös nyelvnél, a közös kultúránál és a nemzeti identitásnál. És végezetül, de mindenki mást megelőzően a posztkádári balliberális elit felelősségét, ami merészelt aktuálpolitikai témát csinálni egy nemzetpolitikai alapvetésből.
Félretéve minden ál-értelmiségi hümmögést és nyammogást, félretéve a balliberális kommunikációs manőverek összes trombitáját és petárdáját – a vegytiszta politikai pragmatizmus alapján a posztkádári elit egyetlen célja az volt, hogy ez a nemzet még véletlenül se viselkedjen nemzet módjára. Ne legyenek közös orientációs pontjai! Ne legyenek közös rendező elvei! Ne legyenek közös megnyilvánulásai! Ne is legyen! A vegytiszta politikai pragmatizmus alapján sokkal könnyebb egy birkacsordát kormányozni, mint egy nemzetet.
Rajtunk kívül egyetlen európai nemzet politikai vezetői sem kérdőjelezték meg a nemzetük létét. A németeknek húsz éve teljesen egyértelmű volt az újraegyesítés szándéka, holott a müncheni németnek a drezdai némethez közjogi alapon annyi köze volt, mint a győri magyarnak a kolozsvári magyarhoz. A románoknak valahogy rém egyértelmű, hogy a moldovai román is román, és jár neki a román állampolgárság. Sógoréknál nem digózzák le a dél-tiroli osztrákot. Olyan franciát sem hallottam, aki megkérdezte volna, hogy Korzika minek van, ha Mallorcán is lehet nyaralni.
Vagy ha a nemzeti összetartozás csak nacionalista maszlag ami gazdaságilag igazolhatatlan és fiskálisan kontraproduktív, akkor Gyurcsány Ferenc minek örült az athéni olimpián? Miért kell nekem adózni, hogy abból fizessék a szociális juttatásokat? Ózdot és Salgótarjánt miért nem adjuk át Szlovákiának? Tamás Gáspár Miklós miért nem megy haza Romániába?
Öt évvel a történtek után a gyalázat napjának fő felelősei megkapják méltó jutalmukat. Azzal kampányoltak, hogy a felelős döntés a „kétszer nem”. Tavasszal visszakapják a két nemet. Egyet az MSZP, egyet az SZDSZ.
Utolsó hozzászólások