Olyan szép lenne, ha hinni tudnék a politikiában, ha tényleg érdemes lenne bújni egy napilapot, ha magamban megnyugvással hajtanám párnámra esténként a fejem: igen, jellemes emberek ténykednek politikusaink között, és van párt, aki kiáll az értékrendemért. Csakhogy...

A két nagy párt, amiben reálisan, hatalmilag gondolkodni lehet, "meglepő" módon, hogy Orbán Viktor hasonlataival éljek, közös zászlót szorongat, amire a következő van írva: "Status Quo', alatta pedig, apróbetűs részként: "Volt is, lesz is, ez itt a praxis; Mindenkinek helyzete van." Mert fontosabb nekik, hogy fenntartsák azt a csillogó mázt, amit mellesleg a Fidesz és az MSZP együtt építettek: alapvetően minden rendben, rendszerváltás kipipálva, anti-rasszizmus kipipálva, minden rózsaszín a társadalomban, csupán a pártok nyiszálják egymást a droidjaik útján (érdekelne egy C3PO-R2D2 meccs, magyarul: Szijjártó vs. Újhelyi). Csakhogy egyre több helyen buknak le, és egyre többen tudják meg, hogy csak addig ölik egymást, amíg veszik a kamerák, különben együtt röhögnek. És persze, hogy így tesznek, amikor ellenzékben ugyanolyan jól lehet keresni, ebben a rendszerben, mint kormányon. A nagy hajtás a szavazásokkor csupán annyi, hogy többen tolonganak a húsosfazék körül, mint ahány szék van odanyomorítva az asztal köré, és ezért székfoglalóznak. A kérdés csupán az, hogy melyik párt élősködő, jellegtelen, magukat politikusnak avanzsáló aranyifjúi kerülnek oda többségben. Mert manapság elhivatott, erkölcsös ember egyik oldalon sem jut túl a helyi szervezet szintjén, és ha sokat dumál, onnan is kigolyózzák egy perc alatt. Nem kell. Ellenben üstökösként röppenhetnek fel olyanok, akik hajlandóak idomulni a pillanatnyi trendekhez, és munkájuknak összesen annyit tekintenek, hogy nyitott szemmel, mindig ugrásra készen állva, oda álljanak, ahol éppenséggel nagyobb a lyuk a hordó oldalán. Ennek fényében azért nem is meglepő az MDF-frakció életbentartásáért ugró fideszesek esete...

Hogy Kóka János is értse: Amikor egy piacon két nagy vállalat uralja a piaci részesedések meghatározó többségét, és azok összejátszanak, tehát kartellként járnak el, akkor lehetetlen a piacra lépni, vagy ettől a megállapodástól eltérően játszani. Az MDF-et piszkálni, lenézni, kaméleon-pártnak tartani "divatos", és persze nem is alaptalanul: az is. De: nem azt teszi kicsiben, a kínálat szűkségében kissé toldozva-foldozva, mint a két nagy párt? De bizony, azt. Csak életben szeretne maradni, és ezért, ha kell, bárkinek az oltárára virágot visznek. Jellemességben is érdekes a nagy pártokat kicsit megpiszkálni: kezdjük a valószínűsített következő kormányzó párttal, a Fidesszel. Tehát elvileg polgári (na, ez jó értékrendi pont, mert senki sem tudhatja, mi is tartozik ide, és mi nem, a határok messze elmosódnak, így maguk választják meg, hogy mi férjen bele), konzervatív és keresztény-demokrata (nyúlványuk a KDNP révén, ugyebár, deklaráltan is). Nézzük csak: konzervatív akkor volt, amikor én pápa. A rendszerváltás idején ifjú, borotválatlan titánok jöttek, az indokolt, és sürgetett változásokat zászlajukra tűzve. Amíg az MDF 1993-ig az volt, ami, addig a Fidesz nylívánvalóan a jobboldal liberális pártjának számított, olyannyira, hogy Fodor Gábor volt az egyik vitorla a háromárbócos ladikjukon. Ha megnézzük a Fidesz programjait, akkor csak egyes címszavakban köszön felénk pár '47 előtti, valóban konzervatív párt jelmondata (Isten, Haza, Család). És akkor itt is vagyunk a kereszténységnél. A párt képviselői kevés kivétellel olyan magánéletet élnek, ami néha egy-egy török szultán udvartartását is megszégyenített volna. Márpedig aki keresztény politikusnak vallja magát -szerintem- az éljen példás családi életet is! Kár lenne példákkal jönni, de a nagymoguloknál is találunk ilyet, ott van például Rogán úr, vagy Deutsch Tamás... Mindezek mellett a politikában sem állnak ki a keresztény-demokrata értékrend mellett mélységében, csupán felszínesen: ott, ahol még nem fáj. Mert ahol már húsbavágó, jelentősebb kérdésben kéne kiállni mellettte, sehol sem találni a párt hangembereiből sem, egyet sem! (A konzervatívizmus fényes megtagadása volt, amikor Bajnait azért támadták, mert Horthytól idézett, és így Horthy természetesen máris rossz lett...)

Az MSZP-nél egyszerűbb a dolgunk, a párt jelenlegi képe nagyjából olyan arcát mutatja jelenleg, mint a magyar sereg Muhinál, amint az égő szekérvárból kötelek között botladozva mindenki a másikon taposva igyekszik menekülni; ezért nézzük a pár évvel ezelőtti, amúgy évek óta -jobboldali "riválisához" hasonlóan- teljesen homogén politikájukat: A Semmi. De legalább nagybetűvel. Ez a párt az ég világon mást nem tudott felmutatni, mint a kádári kommunizmus körberajongását. Május 1-én kivirágzik, de estére elnyílik. De azon a napon a régi kommunisták kisereglenek a Városligetbe és magukba szívják az ócska zenéket, a vérvörös díszítéseket, a sör-virsli illatát valamint a dicső szakszervezetek jelvényeinek képét. És ennyi.

A hétköznapi politikában a rémisztgetés (+1 kádár-pont) és a hazudozás (+1 kádár-pont, valamint egy lenin-bónuszpont) ami tettenérhető. Szociális érdekekért még soha nem álltak ki, csupán szavakban. Ahogy szavakban anti-rasszisták is: egy felmérés (és saját személyes tapasztalatom) szerint a baloldali szavazók azok, akik a leginkább cigányellenesek! És ne gondoljuk azt, hogy a politikusaik nem azok. Ez is csak a máz része. Itt tartunk hát, jellegtelen emberek, jellegtelen politika, ahol mindenki ugyanazt a terepszínű ruhát hordja, csak az egyik a kádár-korszakot legyezgeti az emberek felé, a

Itt tartunk hát, jellegtelen emberek, jellegtelen politika, ahol mindenki ugyanazt a terepszínű ruhát hordja, csak az egyik a kádár-korszakot legyezgeti az emberek felé, a másik pedig azt az illúziót, hogy létezne nemzeti, konzervatív, magyar párt. Ezek után pedig szavazzak, és utána ne érezzem magam rosszul?