Vezérünk, csak úgy, mint elődje, érzékeny a nép problémáira, és utasításba adta,
hogy kisebb legyen az infláció!
Figyelem libertárius propaganda következik, szocialisták vonuljanak safe-space-be!
Az adóztatás lopás
Micsoda dolog a közteherviselés ellen hergelni, hiszen abból van minden! Tanár, tűzoltó, ápoló!
Hát azt akarod, hogy még jobban éhezzenek!? Spúrod azt a néhány ezrest a sokszázezres fizetésből!?
Kezdjük ott, hogy nem néhány ezresről van szó. Itt bizony súlyos százezrek repkednek, aminek azért lenne helye...
Folytassuk ott, hogy ezt a pénzt nem a tanár, tűzoltó, ápoló kapja. A technológia készen áll rá, még a szolidaritást is lehetne biztosítani, de valahogy nincs lehetőség arra, hogy az adófizető KÖZVETLENÜL a tanárnak, iskolának utaljon. Na vajon miért nincs? Tessék csak odaadni politikusbácsinak, ő majd szétdobja!
Hogy hogyan? Az nem tartozik rád!
Ha nem tetszik, majd szavazz a másik pártra, amelyik pontosan ugyanilyen módon dobja szét! Nyugodj meg, az adódból futja rá, hogy garantáljuk: ugyanaz a politikai elit marad majd hatalom életed végéig.
De hát az adóért cserébe legalább valamit kapsz... Mármint a tizedéért. Közben esélyed nincs a pénzeddel jutalmazni a minőséget vagy annak hiányát. Majd jutalmazza a politikus a csinovnyik és a kurva szolgáltatásait.
Jó lesz neked az, ami a végén kijön a gépezetből! Vagy megoldod magadnak, abból, amit nálad hagyunk...
De ahogy írtam: legalább kapsz cserébe valamit.
Van azonban az adózásnak egy indirektebb, sunyibb mégis pofátlanabb módja is, amit valahogy mindig sikerült a természet szeszélyének, gyíkembereknek, vudunak betudni, ahelyett, hogy a direkt kiváltó okáról beszélnék.
Az infláció ugyanis adó. Az nem csak úgy jön, hogyha az ügyeletes népvezér nem vonja össze eléggé morcosan a szemöldökét, hogy megvédje a népét! Nem is azért van, mert Soros.( Akkor sem, ha Soros képes ezt meglovagolni és saját hasznára súlyosbítani a következményeket.) Nem is azért van, mert valaki megszólalt.
Az infláció azért van, mert a derék vezér pénzt nyomtat a semmiből. Így aztán, mivel áru/szolgáltatás nem lett több, a piacon lévő ugyanannyi termékre több "pénz" jut. (Természetesen az infláció oka lehet a piac szűkülése is, ami azért nem csoda a covid-kommunizmus és a háború miatt, de ez egyrészt nem magyaráz ekkora mértékű inflációt, másrészt már ezek előtt is folyamatos volt a pénzromlás bővülő piac mellet.)
Amennyi pénzt nyomtat a kormány, annyival ér kevesebbet mindannyiunk forintja. Ehhez nem kell ürügy, pláne nem beleegyezés, kibújni se tudsz, legyen akármilyen indokolt szociálisan a kivétel: a kormány egyszerűen meglop.
Vagy szebben fogalmazva: jutalmat oszt magának mindannyiunk kárára. Miért jár a jutalom? Hát azért, mert elpacsálták a forrásaikat. Minél rosszabbul gazdálkodtak, annál nagyobb a jutalom! Jó kis meló, mi?
Azért ne feledkezzünk meg a szociális érzékről sem! Hát így legalább mindenki fizet, nem?
Természetesen nem. Aki közel van a tűzhöz, esetleg eleve bizalmatlan és megteheti, még az infláció előtt kimenekíti a megtakarításait, így neki nem lesz baja. A multi még örül is. Ugyanazt az eurót/dollárt/fontot most 30%-al több forintra tudja beváltani. Ad egy 10%-os fizetésemelést, és a dolgozók áldják a bőséghozót!
A nemzeti nagytőkés se búslakodhat: a frissen nyomtatott pénzből eleve nála vásárol emelt áron a kormány!
De ha nem, akkor sincs ok a pánikra, mert a termékárak előbb növekednek, mint a fizetések(, ha egyáltalán).
Ha a helyieknek nincs pénzük rá, nem gáz, külföldön nagyon szívesen megveszik ilyen váltással!
Szóval ki az, aki megszívja? Akinek forintban jön a fix fizetése/juttatása, esetleg forintban van megtakarítása.
Bizony, az egyszerű kisember.
Örült a nyugdíjas a 13. havinak, a nyugdíjprémiumnak? Csórikám! Az állam a háromszorosát veszi vissza! Itt mindig Döbrögi törleszt!
A slusszpoén a végére marad. Szóval a "bank" mindig nyer. Akárhányszor bemegyünk a kaszinóba, kevesebb pénzzel jövünk ki. Ennek ellenére a kaszinó népszerűsége egy fikracnyit se csökken! Nemrég volt választás. A választók a "kamupártokon" kívül mind-mind leszavaztak szocialista pártokra.
Van naracsszoci, identitásválságos szoci, zöldszoci, de mindegyik ugyanazt akarja. A te pénzedből, munkádból megváltani a világot, vagy legalább élősködni még négy évig.
És te megszavazod...
Utolsó hozzászólások