Szörnyűséges helyzetben lévő félázsiai népségünket bölcsen vezérlő központi erőnk úgy látja helyesnek, hogy az évtizedek óta bevett, automatikusan összeállított választói névjegyzéket angolszászosra kéne hangolni. A dicső forradalmi alattvalóknak maguknak kell jelezni a részvételi szándékukat 2 hónappal a választások előtt. Nos, a határon túl élő magyarjaink esetében ez logikus, az állam nem tudhatja, hol és merre laknak éppen. Belföldön viszont ilyen gond nincs, tehát felmerül a kérdés, ugyan minek? Egyéb szempontokat most pihentetve az egyik legérdekesebb érv, amit bloggerföldén felhoznak mellette a támogatók, hogy ez a rendszer csökkenti a csalásokat. Nos, ez teljesen téves meglátás.
1. Akinek konzervért meg lehetett venni a szavazatát, azoknak ezután is meg lehet, legfeljebb még egyszer tartja markát az illető regisztráció előtt is.
2. Működik ez inverzben is, ez a még biztosabb trükk: az ellenforradalmárnak bizonytalannak ítélt személyeknek azért is juthat konzerv, hogy NE menjenek szavazni. A regisztráció miatt ez hajszál pontosan számon is kérhető (megjelenik a névjegyzéken, vagy sem) vagy akár mondjuk a konzervadag felét megkaphatja a regisztrációs határidő után is, ha tutira nincs rajta a jegyzéken.
3. Még inkább dörzsölt politikusok számára megnyílik az a lehetőség is, hogy egyeseket költséghatékonyan fenyegetéssel bírjanak a szavazástól távol maradásra. Csókolom Marika, ha nem akar maga, vagy fia az utcára kerülni, akkor meg ne lássam a nevét a névjegyzéken. Vagy esetleg elkavarodik valahol a postán a sikeres regisztrációt igazoló értesítője, röviddel a (jogorvoslati) határidő előtt. Micsoda sajnálatos pech, tessék következő alkalommal jönni. Főleg egy önkormányzati választáson lehet ez érdekes, ahol az elöljáróságért versengők az egymás pártpreferenciáját jól ismerő kisebb közösségekben könnyen gáncsolgathatják egymást ilyen módon, nem csak parlamenti választás létezik.
4. Ugyebár állítólag vannak mindenféle pártlistácskák a szavazók preferenciájáról. Ezeket a regisztrációval egybefésülve aztán csuda jól lehet majd látni már a választás előtt hónapokkal, hogy kb. milyen eredmény várható. Nyilvánvalóan az látja a legjobban, aki éppen a hatalmon van és rálát a saját adatbázisán felül a teljes országos névjegyzékre is (jogszerűen, vagy by the way). És akkor még van 2 hónapja, hogy egy kis üveggyöngyöt szórjon, hátha fordul a hangulat, és/vagy gyorsan kisöpörje a kasszát, utána a vízözön.
5. A nem létező pártadatbázisok alapján az is előfordulhat, hogy az ellentábor vélt/valós drukkereinek a jelentkezési papírjait alaposabban nézik át és a legkisebb elírás, olvashatatlanság ürügyén első körben elutasítják. Ez főleg a jelentkezési határidőhöz közel ciki. Majd legfeljebb úgyis az ügyintézőket fogja szidni a jónép, nemde?
6. Itt van aztán még maga a feliratkozás végproduktuma is, maga a választói névjegyzék. Ezt ugyebár mindenki számára láthatóan nyilvánosságra kell hozni, csak hát a határon túliaknál ez nem szerencsés, hisz a kettős állampolgárságot tiltó országokban egy önfeljelentéssel ér fel. Ha viszont adatvédelmi okokra hivatkozva csak személyes betekintés lenne elérhető, akkor kellő garanciák híján megnyílik az út egy további apró trükkre: ha a választás előtt 2 hónappal összeállított jegyzék inkább ellendrukkereket sejtet, akkor elég könnyű rosszhiszeműen olyanokat felvenni a névjegyzékre, akik nem is regisztráltak, és aztán nevükben kreatívan kitölteni pár talicskányi szavazólapot. Azt pedig, hogy kik lehetnének szavazók kül- és belföldön és kik jelentkeztek ténylegesen, a legjobban az látja, aki éppen hatalmon van.
7. Persze dolgozhat a setétben bujkáló ellenforradalmi erők javára is a regisztráció: a feliratkozásért kampányolni ugyanis nemzetközileg kötelező elvárás, a demokratikus részvétel növelésére számos irányelv és még több lehívható uniós pénz van. Soros bácsiktól a sértődött multikig súlyos milliárdok állnának készen, hogy az állítólag félázsiai népségünket minél nagyobb számban tereljék voksolni. Nem lehet tiltani, hisz a részvételre buzdítás az nem konkrét pártpolitikai befolyásolás. Sorban alakulnak majd a jogvédő szolgálatok, melyek segítenek precízen kitölteni a jelentkezési lapokat, segítenek a regisztrációval kapcsolatos fellebbezéseknél. És mivel a kiábrándult szavazó az a mindenkori kormányból kiábrándult szavazót jelenti, a részvételnövelés az ellenzéki pártok elkötelezett, vagy bizonytalan/protest szavazóinak a számát fogja növelni. Így aztán egy vagyon megy el a regisztráció miatti állami többletmunkára, másik oldalon a részvételi motivációra, a végén meg ott vagyunk ahonnan indultunk, hisz akit - nem egészen érthetetlen módon - eddig se érdekelt a választás, az egyszerűen eddig se ment el.
8. A szokásos kampányfinanszírozástól teljesen független a regisztráció (hisz ez még nem jelent politikai pártmotivációt, szavazatleadást), tehát a névjegyzékre vételre buzdító kampányok költségei elszállhatnak a csillagos égig. Mivel ez - lásd fenn - részvételnövelő demokratikus vívmány, limitálni se lehet, tiltani se lehet, cserébe szuperül lehet a pártsemleges feliratkozásra buzdítás címszóra könyvelgetni tényleges politikai kampánykiadásokat.
9. Pártot és jelöltet ajánlani választópolgárok tudnak, azaz a névjegyzéken lévők, a feliratkozottak. Mivel nyilvánvalóan kevesebben lennének a névjegyzéken egy regisztrációs rendszerben, mint a meglévő automatikusnál, brutálisan megnehezülne a nemzetközi összehasonlításban eleve nem piskóta magyar jelöltállítási rendszer. Pont emiatt sem kell pölö sem az angoloknál, sem a franciáknál egy darab ajánlást sem leadni (úgy bizony, nem 1000 kell, hanem N-U-L-L-A). Hiszen eddig ha az aktivisták végigcsöngették az utcát kopicetlikért, választójogosultak nyitottak ajtót. Mostantól honnan tudja a mezitlábas gyűjtő, hogy kihez kopogjon és kihez nem? Megint a nemlétező pártlisták építői lennének lépéselőnyben.
10. Ami a határidők betartását illeti, tényleg félázsiai népség vagyunk. Minden évben visszatérő hír, hogy éppen hány száz ezren adták be az adóbevallásukat uccsó pillanatban, vagy későn. Súlyos százalékokban lesz mérhető azok száma, akik elkényelmeskedik a választásra való feliratkozást, vagy egyszerűen a választás napján szembesülnek vele, hogy jééé itt valami változott és kimaradnak a buliból. Dühösek lesznek, nem kicsit, nagyon. És könnyen meglehet, elegen ahhoz, hogy a választás eredményét érvénytelennek tekintsék a térségünk meghatározó nagyhatalmai. Az USA úgyis hálás a kiafaszomért, az oroszoknak is jól jön, ha végre nyugaton lehet valakibe könnyen belekötni, az EU-val meg eleve többfrontos háborúban van a NER gépezet.
Szóval kedves gyerekek, a belföldi lakosokra is rákényszerített regisztrációval akárhogy is nézem, de nem csökkentjük, sokkal inkább növeljük a visszaélések lehetőségét. Kérdés, miért is jó ez a törvény előterjesztőjének? Ühüm...
Utolsó hozzászólások